Két nap alatt, két részletben, összesen majd' öt óra alatt 11 (!) zsáknyi lehullott falavelet gereblyéztünk össze a Kedvessel a házunk kertjében.
Az egyik lakó szokta ezt, ő tartja rendben; ültet, metsz, nyáron locsol. Ez utóbbit néha mi is. Ami a gereblyézésnél és a zsákokba lapátolásnál lényegesen egyszerűbb.
"Hogyan mondod másképp azt, hogy a volt Szovjetunió független tagállamainak földrajzi területe alatt található színes állóvíz partján a tápcsatorna egy részének elfogyasztása egyik testrészed hőmésékletcsökkenését okozza?"
A megfejtéseket tessék kommentelni! Ha nem megy, akkor majd én...
Ülök a Dunánál a rakparton, a fülembe Ránki és Kocsis játszik Mozart szonátákat, van még egy órám az angolig. S már egy órája gyalogolok, végig Angyalföldön, Újlipótváros még előttem.
Hétfőn ugyanezt tettem, bár akkor a Dunát kihagytam. S akkor Loussier-t hallgattam (az is Mozart, a 20. és a 23. zongoraversenyeket).
A kollégám szőkeségéről már írtam, ma egy kolléganő örvendeztetett meg a beszólásával. Merthogy az irodaházunk mellett van egy családi ház, s a kertjében nyáron monokinis lányok heverésztek, a férfikollégák nagy örömére. A nyár elmúlt, a lányok eltűntek, mostanság csak pasik járnak arra mindenféle szerszámokkal, teszik rendbe a kertet. Viszont ma előkerült egy napozóágy, s egyik kollegina lelkesen mesélte a többinek, olyan szépen süt a nap, hátha kiteszi magát oda egy izmos srác, s hogy ezentúl majd nem a pasik, hanem ők tapadnak az ablakra. Mire a szőke kollegina megkérdezte: Miért? Olyan meleg az ablak?
Az úgy volt, hogy a Kedvessel szeptember közepén egy napra elmentünk ide:
S mivel a kastélyban nem lehet fényképezni, maradt park, ahol órákat sétáltunk. S persze lett turistafotó is a kastélyról.
Meg nem annyira turistafotó is.
És persze láttunk sok szökőkutat.
Aztán elmentünk a MuseumsQuartier felé, ahol nagy élet volt péntek délután.
Fiatalok ügyeskedtek a deszkáikon.
Meg beszélgettek a jópofa utcabútorokon.
Aztán elsétáltunk a Schwedenplatz felé a Ringen, a Duna-parton meg épp kerékpáros felvonulás volt.
Szombaton meg vasárnap a Kulturális Örökségnapok voltak, megnéztük az ÁNTSZ Váci úti központját, aminek az udvarán egy kémény felhőket eregetett.
Aztán az OSA Archívumot, ahol megtaláltam a Magyar Rádió SZER által archivált anyagai között azt a dossziét, mely azt a napot (is) tartalmazza, amelyiken születtem.
Az Andrássy úton sétáltunk a Cseh Kultúra felé, mert az egy szép palota, s most be lehetett menni a nagykövetség épületébe is. De útközben láttunk újrahasznosított anyagokból készített installációkat.
A Szegfű utcában meg azzal a kérdéssel fogadtak minket, hogy a filmvetítésre jöttünk-e, s a nemleges válasz után hívták fel a figyelmünket Jiří Bárta filmjére.
Nagyon jó, tessék utána járni, megszerezni, megnézni. Kedvcsinálónak itt a trailer, csehül.
Vasárnap délután a Ferencvárosban sétáltunk, Gönczi Ambrus vezetett minket. (Meg kell említenem a nevét, mert hihetetlenül élvezetes sétát tartott, ő amúgy a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője.)
Egy Lónyay utcai házban hitetlenkedtem egy Lotz freskón.
És rengeteg történetet hallottunk mindenféle házakról. Ez itt a volt zálogház lezárt udvarára történt pillantás.
S mivel a másfél órásra tervezett séta majd’ háromórásra sikeredett, a Külügyminisztériumban az utolsó csoportba fértünk be. De az ott készített képek nekem annyira nem tetszenek, szóval azokat most nem teszem ide.
Múlt péntek este meg a barátommal Szentendrén fényképeztünk.
Lépcsőbe szorult kő.
Sikátor
Kémény az ablakban.
A templomban este mise volt, nekem meg ez a boltív tetszett meg.
