…hogy az olvasásról írni kell

Az írásról meg olvasni. Például Hegedűs Gézát (A költői mesterség: bevezetés a magyar verstanba). De ez csak egy zárójeles megjegyzés.

Szóval az olvasás. Nemrég angolon remek feladatot kaptunk (még egy tankönyv is lehet jól megírva!), tíz könyv, tíz szerző, tíz mondat. S párosítanunk kellett a tíz címet (Büszkeség és balítélet, Goldfinger, Elfújta a szél, A Da Vinci kód, Száz év magány, Harry Potter és a bölcsek köve, Anna Karenina, Pán Péter, 1984 és Kisasszonyok) a mondatokkal, majd eldönteni, ezek a kezdő vagy a befejező mondatok-e? (Újabb zárójelbe tett megjegyzés: sikerült megoldanom.)

Majd beszélgettünk, könyvekről, olvasásról. S meglepődtem, mennyire nem olvasnak a csoporttársaim. (Kivéve az egy szem bölcsész lányt.) Mert a tankönyveken és a szakkönyveken túl legfeljebb nyáron, a homokos strandon ülve valami könnyedet. S azon meg ők lepődtek meg, hogy például Parti Nagy és Spiró szerintem könnyen olvasható. S hogy például Prágába menet (és onnan jövet) a buszon pár óra alatt a végére értem Az étkezés ártalmasságáról-nak (ha már Parti Nagy), meg Pavol Rankov könyvének – Szeptember elsején (vagy máskor). Érdekes arckifejezéseket láttam, mikor ezekről a könyvekről meséltem. S furcsa volt, hogy nem hallottak még Lady Crabtree-ről, pedig a II. Erzsébet titkos naplója kifejezetten könnyed olvasmány, s a fakszimile levelek benne angolul sokkal viccesebbek, mint a magyar fordítások. Az angolokról meg eszembe jutott Richard Tames-től a Shakespeare Londonja napi öt garasból, ami szintén olyan szöveg, ami könnyen adja magát. S arra a kérdésre, ha már Spiró könnyen olvasható, ugyan mit is ajánlanék, az utóbbi időben megjelentek közül nem tudtam választani a Fogság, a Feleségverseny, a Tavaszi tárlat vagy épp a Kémjelentés közül.

Tényleg érdekes (szomorú? döbbenetes?), milyen furán néztek rám, mikor kiderült, az egyik szobánkat majd könyvtárnak rendeznénk be, két és fél méter magas polcokkal. Hogy most egyszerre két könyvet olvasok. György Pétert (Apám helyett), meg az Expandert (Dragomán, Háy, Parti Nagy és Tóth Kriszta tárcái). S hogy nyáron a strandon meg Churchill-t (Az angol ajkú népek története). Na, az például nekem egy olyan nyaralós könyv. Igaz, hogy csak 908 oldal, s még bő 600 vár rám, de valahogy úgy alakult, hogy arra a rengeteg adatra, amit felsorol, én csak nagyon pihentem tudok igazán koncentrálni.

Amúgy meg a múlt hétvégén, mikor a barátommal találkoztam, meséltem neki, azt vettem észre, könnyebben megy nekem az írás, ha olvasok. Merthogy angolon rendszeresen kapunk olyan házi feladatokat, hogy írnunk kell. S hogy bizony ha rendszeresen olvasok, akkor valahogy egyszerűbben jönnek a szavak. Csodálkozott: attól. hogy magyarul olvasok, könnyebben tudok angolul írni? Ezen meg én, mert hát az írás az írás. Függetlennek érzem az éppen használt nyelvtől. Nem mintha az angol nyelvben olyannyira jártas lennék, de azon a szinten, ahol tartok, nem jelent gondot összedobni 150-200-250 szavas fogalmazványokat. (Ugye az előző tesztnél is maximális pontszámot kaptam erre a feladatra. Amúgy meg a határidőnél nagyobb múzsa nincs.)

Verstannal kezdtem ezt a bejegyzést, egy verssel is fejezem be. Erről a könyvekről való beszélgetésről most eszembe jutott gimnazista korom egyik sokáig magammal hordott Mészöly Dezső kötete (Villon árnyékában), s az abban olvasott ARS POETICA.

…hogy csak részleges a sikerélmény

Első részsiker

Négy és fél éve úgy lettem T-s ügyfél, hogy a cégnél, ahol dolgozom, magentáék nyerték meg a mobiltendert. Hihetetlen kedvezménnyel lehetett venni új készüléket, döbbenetesen alacsony percdíjakkal lehetett telefonozni, melyek négy év alatt sem emelkedtek, miképp a rendkívül alacsony havidíj sem. Ráadásul a számlákat 90 napos határidővel kellett kifizetni. Egészen idén tavaszig. Mert a cég anyja, a Nagy Multi, összeurópai mobiltendert hirdetett, s egy másik Nagy Multi lett a mobilszolgáltató. A T persze megszüntette a dolgozóknak szánt kedvezményes díjcsomagot, hát választottam egy publikusat. Ám jött a felismerés: Kedves cégénél a T szolgáltat, s náluk is lehet kedvezményes díjcsomagot igényelni, családtagnak is, hát nosza.

Szeptember elején felkerestünk egy T boltot, átírattuk az előfizetőt, aláírtuk az aláírandót, én meg örültem, hogy olcsóbban telefonálok, sőt, havonta küldhetek ingyen smseket.

Aztán az öröm csak addig tartott, míg a második számlát meg nem kaptuk. (A 90 napos fizetési határidőt valahogy sikerült még mindig megtartani, na jó, az átíráskor ki kellett fizetni a felhalmozott tartozást, de még mindig így küldik a számlákat.) Mert az első kicsit érthetetlen volt, azon még én is szerepeltem, meg egy töredék előző díjcsomag elszámolás, nem sikerült teljesen értelmezni. Viszont a másodikat már igen. S jött a fejcsóválás, meg a számolgatás, bizony a T majd’ kétezer forinttal többet akar, mint amennyit én szeretnék fizetni neki. Merthogy az ingyenbeszélgetős opció szerepel a számlán, holott azt nem kértük, az ingyen smsek meg sehol, ott az áruk.

Tegnap a Kedvessel el is mentünk egy T boltba, várakoztunk jó sokat, aztán az ügyintéző meghallgatta a történetet, matatott a gépében, majd felderült az arca: a kolléganő, mikor átírta, az ingyenbeszélgetős szolgáltatást aktiválta (amit persze többször mondtunk, hogy nem kérünk), az ingyensmst meg nem aktiválta (amit persze nem mondtunk, hogy kérünk), pedig kellett volna (merthogy a Kedves cégénél kínált családi csomaghoz az jár, nem gondoltuk, hogy erre fel kell hívni a figyelmet). De ő most ezeket kijavítja. S a számlán szereplő email-címre küldjünk email-t. Mert az a biztos. Meg hogy 30 napon belül válaszolnak.

(Ma reggel megírtam, a Kedvesnek is elküldtem, mire írta, hogy elfelejtettem a fél novembert megemlíteni. Írtam Neki, hogy legfeljebb majd azt is megreklamálom.)

Második részsiker

Tegnap este megkaptuk a múlt pénteken írt angoltesztet. Én úgy 90% körül vártam, lett belőle 86. Mert bizony lett sok pontveszteség figyelmetlenségből a nyelvtani részben. Igeidőket azért nem cseréltem fel, csak elfelejtettem prepozíciókat, meg nem törődtem azzal, ha egy mondat negatív volt. (Amit persze azzal magyarázok, hogy péntek este nagyon nem voltam jól, fájt a torkom meg a fejem, rázott a hideg. Alig vártam, hogy hazaérjek, s bújjak az ágyba aludni.) Viszont a szövegértés hibátlan lett és a fogalmazásra is maximális pontot kaptam.

Miképp a szóbeli vizsgán is. Mind az öt (grammar – vocabulary – pronunciation/intonation – content – communicative competence) kategóriában.

Ellenben a tanárnénink nem repesett annyira. Merthogy a csoportból ketten ugrottuk meg a minimálisnak mondott 60%-os szintet (kollegina 96%-ot csinált az írásbelin). Amin eléggé elcsodálkoztam. Mert ha már pénzt adsz, hogy tanítsanak neked egy nyelvet, akkor azt tanulni is kellene. S az is furcsa, hogy sikertelen tanfolyam után hogyan jöhettek a többiek tovább, egy szinttel feljebb? Persze, tudja az ember a választ, kell a tanuló (pontosabban a pénze) a nyelviskolának.

Harmadik részsiker

(ami inkább kudarc)

Igen régen írtam arról, hogy Dorka játszani hívott , s hogy én amúgy szívesen, de ezt most nem tudom úgy, ahogy kellene. S hogy kitaláltam valami mást , amire csak egyetlen olvasó reagált. S mivel a napokban a Zárórában (szinte az egyetlen nézhető műsor a közszolgálati tévében), Szilasi László volt Veiszer Alinda vendége, hát eszembe jutott, ígértem, még visszatérek arra a bejegyzésre.

(Itt van Neked az a kb. ötvenperces beszélgetést.)



Akkor ezt most meg is teszem, mármint közzé a tízkönyves, valamint a plusz egy könyves kérdőívek eredményét. S ha már nekem nem is írtad le Kedves Olvasó, hogy ha nem blogot olvasol, akkor mit, legalább azt tedd meg, hogy ha végeztél ezzel a bejegyzéssel, leveszel egy könyvet a polcodról, vagy elmész a legközelebbi könyvesboltba és veszel magadnak valamit. Például Spiró új könyvét , vagy Varró Dániel új kötetét .

...hogy az olvasó szava szent

Azt írta Dora az előző bejegyzéshez, hogy ha nem vonok be bloggereket a könyvismertetős játékba, akkor írjak emileket a barátaimnak, aztán írjam le a válaszaikat.

Na, én más megoldást találtam ki.

Itt leírhatod a 10 kedvenc könyved. Itt meg a +1 kedvenc könyved. (Azért két részletben, mert a
kerdoivem.hu maximum tíz kérdést enged egy kérdőívben létrehozni, de így legalább külön kezelhető a +1. :)

Szóval kedves olvasó, kattingass, töltögess. Én meg majd még visszatérek erre, s beszámolok az eredményről.

...hogy játszani nem könnyű

Dorka játszani hívott. Játszani jó, de képes vagyok-e kiválasztani 10+1 számomra fontos könyvet? Lehet-e írni róluk? (S ehhez képest apróság, hogy nem ismerek öt olyan bloggert, kit bevonhatnék a játékba, így akkor ez a lánc most nálam megszakad.)

Először Mészöly Dezső Ars poetica-ja ugrott be ( "Akármiként állítjuk föl a mércét: / a vers csak úgy szép, ha nem tudni, mért szép."). S mivel szerintem ez nem csupán a versekre áll, legfeljebb csapongásra tellik tőlem, felidézve egy-egy hangulatot, érzést.

No, ha már Mészöly Dezsőt idéztem, legyen az első a Villon árnyékában című kötete, abban olvastam még a nyolcvanas évek közepén a fent említett verset. S ha már Villon, akkor megkerülhetetlenek a Faludy fordítások (François Villon balladái Faludy György átköltésében). Faludytól pedig a Pokolbéli víg napjaim. Amit én még szamizdat kiadásban olvastam. (No meg a Faludy tárlata sorozat.) S ha a régi olvasmányok, akkor itt van Sartre-tól az Egy vezér gyermekkora. S ha francia irodalom, akkor Boris Vian. Akitől talán a Köpök a sírotokra, vagy az Öljünk meg minden rohadékot. Nem is tudom így hirtelen. S Marcel Proust, Az eltűnt idő nyomában. Victor Hugo, Honoré de Balzac, Paul Éluard, Guy de Maupassant, Arthur Rimbaud, Paul Verlaine, Paul Géraldy… Kiktől hirtelen nem is tudnék címeket sorolni. Jó (volt) olvasni őket.

Egyik kedvencem az a Robert Doisneau Taschen album, melyet a Kedvestől Londonban kaptam. (Ez amúgy szép. Angol könyvesboltban egy német kiadó francia fényképészről szóló albumát veszi meg a magyar.) Na, ott (Royal Festival Hall) szalasztottam el egy olyan könyvet, ami miatt még így, évek múlva is fáj a szívem. A londoni metró állomásainak a neveit sorolta fel, elmagyarázva, melyik elnevezés honnan ered. A címére nem emlékszem, de nagyon megtetszett, ám akkor nagyon soknak tűnt az az ár amit kértek érte. Úgyhogy ez most itt nem is ér. Mármint felsorolásilag.

És ott vannak a Greenwich-ben az egyfontos (vagy kettő?) könyvesboltban talált Cookself sorozat darabjai (Indian, Thai, Mexican), amiben remek receptek és szép képek is vannak. Londonról (és a szakácskönyvről) jut eszembe, hogy először a British Museum adta ki Maggie Black Középkori szakácskönyv című könyvét, amibe én itthon véletlenül botlottam. S ha történelem és konyha (és persze irodalom), akkor Francine Segan-tól a Shakespeare konyhája (reneszánsz receptek mai szemmel) is említendő, amit egyszer ajándékba kaptunk. Miképp a Friss irodalmi húsok című kötetet, melynek alcíme: 24 fiatal magyar író válogatott irodalmi falatkái.

Ezzel vissza is érkeztünk a magyar irodalomhoz, ahonnan hirtelen Esterházy jut eszembe, a Harmonia cælestis, meg a Javított kiadás, vagy az Egy nő. S persze Csokonai Lili Tizenhét hattyúkja. Vagy épp Spiró Györgytől a Fogság vagy a Feleségverseny. Závada Páltól a Jadviga párnája, a Milota vagy A fényképész utókora meg az Idegen testünk. Vámos Miklóstól a Zenga zének, a New York-Budapest metró, az Anya csak egy van. A 135 lehetetlen történet. No és persze Nádas Pétertől a Párhuzamos történetek, melyet most olvasok.

Nem, egyszerűen lehetetlenség 10+1 könyvet kiválasztani. Hiszen csak a Harry Potter sorozat hét könyv.

...hogy az olvasás jobb a tévénél

Nézem a választási műsorokat a tévében (éltem állampolgári jogommal ma), s szomorúvá tesz ez a tragikomikus helyzet. (Este kilenckor van-e még kampánycsend?)

Le kéne kapcsolni, s a könyvespolcról leemelni József Attilát vagy Márait. (Fura, hogy öt év volt köztük, s hogy mindketten április 11.-én születtek.) Egy jó verssel vagy könyvvel hasznosabban telne az este.

...hogy nemírás van

Merthogy vagy a semmi van, vagy ha valami, akkor meg közbe is jön valami más. S maximum egy kis nyavalygás van.

Szerdán este angolteszt volt, s mikor jöttünk ki, kérdeztem tanárnénit, hogy akkor egy hét múlva ugye megkapjuk kijavítva meg a Certificate-et is, mire mosolygott, hogy persze, és ez utóbbin aláhúzva az ’Excellent’ minősítés a 98%-os eredményem miatt, amit elvár… Mondjuk annyira nem volt megerőltető, mint amire számítottam. Pláne, hogy a hétfői óra végén kapott fénymásolt tesztek feladatai közöl volt néhány, ami visszaköszönt a nyelviskola által összeállítottban.

Aztán arról sem írtam, hogy szerdán volt Boris Vian 90. születésnapja.

S hogy mikor hazaértem, a Kedves felhívta a figyelmem arra az értesítőre, ami arra hívta fel a figyelmem, hogy a Raiffeisen írt nekem tértivevényes levelet. Amiért csütörtökön abban a szörnyű időben mentem el a postára. S amiben azt írják, hogy megszüntették végre a számlám, de azt nem, hogy a kért számlatartozást nem kell kiegyenlítenem. A Kedves szerint ez egyértelmű, de én már nem fogok arra energiát pazarolni, hogy ezzel foglalkozzam.

Pénteken munka után meg visszamentem a sebészetre, mert a jobb térdem még mindig a rosszabb. Doktorbácsi megnézte, s szerinte ez normális, s ha gondolom, akkor ír nekem beutalót gyógytornára. Gondoltam, hát kaptam. A gyógytornán meg nagyon szívesen fogadtak, kapásból felajánlotta a lelkes gyógytornásznéni a kedd 13:00 órás időpontot. Amit megköszöntem, de udvariasan nemet mondtam, sajnálkozva, hogy akkor nekem dolgoznom kell. Visszacsoszogott a rendelőbe, majd vissza a folyosóra, hogy akkor a kedd 17:30-as időpont megfelel-e? Újabb szabadkozás, akkor nekem fogorvoshoz kell mennem. Kissé dühösebb csoszogás ki, majd be, s újabb kérdés: 23.-án a 18:15 ugye már jó? Mosolyogva megköszöntem, mire a válasz: rövidnadrág, zokni! Kérdeztem: ezeket hozzak? A válasz: azért mondtam!

Szombaton délután sétáltunk a Városban egy jót a Kedvessel, s a Rákóczi úton egy punk megszólított: boroskólára adnék neki pár forintot. Eszembe jutott John Lennon egyik utolsó, a Playboy-nak adott interjújából, amit a punkról mondott ('I love all this punky stuff. It's pure. I'm not, however, crazy about the people who destroy themselves.'), s kapott egy ötvenest. Meghatott az őszintesége.

No és a hétvége nagy része Vámos Miklós Tiszta tüzével telt, amit pénteken kaptam kölcsön egy kollégámtól. Most én itt nem írnék arról, hogy milyenek is Vámos szövegei, vannak olyan mondatai, melyeket nagyon irigylek, s olyanok, melyeken vinnyogtam. Lendületes könyv, ma reggelre elolvastam a négyszáz oldalt.

És a mai napom szép volt. Ma lett nagykorú az első csókunk a Kedvessel.

...hogy az ember a munkahelyén a társadalmi életböl kimarad

Persze mindezt csak magamnak köszönhetem.
Délelőtt a kolléganőim (férfi kollégám kevés van, velük legfeljebb fociról meg politikáról lehet beszélgetni - előbbi nem nagyon érint, utóbbiból meg nagyon elegem van; na jó, van egy olyan kollégám is, akivel tudok zenéről meg fényképezésről is beszélni) arról csevegtek, hogy szombat este azt nézték hogyan próbálnak megszületni a csillagok. Amihez nem tudtam hozzászólni, mert a hétvégén én Moldova kétkötetes Kádárról írott könyvét olvastam. Szüleimtől kaptam, formálandó a történelemszemléletem.

Hát így maradtam ma ki a jóból.

...hogy az olvasás elgondolkodtat

Csernok Attila könyvét a kozmetikusom ajánlotta figyelmembe.



A valóság erejével...-t meg tegnap kaptam kölcsön egy kollégámtól, kinek én adtam kölcsön a Komáromi pontonhidat.



Formálta kissé a történelemszemléletem, valahogy az iskolákban nem volt szerencsém a történelemtanárokkal. Illetve ez így nem pontos, mert gimiben egyszer helyettesítette a könyvtáros pasas a tanárnőnket, és azokat az órákat nagyon élveztem. Elvitt minket a Nemzeti Sírkertbe és ott tartott órát, és a kiegyezést is hetekig tanultuk (az anyagrészre szánt pár óra helyett).

Szóval én itt most csak annyit mondok, hogy olvasd el ezeket a könyveket, érdekes, érdemes. Miképp az első könyv után a 168 órában megjelent interjút, aztán azt, amit ennek másodközlése után írt, és azt az interjút is, ami most nemrég jelent meg.

No és találtam blogokon is írást Csernok könyvéről, ezt meg ezt.

...hogy az ember francia könyvre vágyik

S miután megrendelte, a Latitudes folyamatosan küldi a hírleveleket.
Amit ma kaptam, abból ez derül ki.

...hogy az ember búcsúbuliban jár

Tegnap este egyik angolos csoporttársnőnknél búcsúztattuk holnap Londonba utazó (csp)b-t.
Kapott tőlünk visszaváró ajándékot is (© by vendéglátó csoporttársnő), hogy jobban ismerje meg a várost, ahová költözik.



(Nekünk megvan ez a könyv, és Duncan-nek van egy másik Londonról szólója is, az is nagyon jó!)



No és ott volt korábbi tanárnénink is, ki most egy amerikai multinál dolgozik, meg régi csoporttársnő is, ki most nyár végén nem jött velünk tovább. És persze a házigazda férje is, szóval annyira nem volt csajos buli.

Jókat ettünk és beszélgettünk, és az utolsó villamos vitt minket haza. Engem némi fasírttal és sült hússal valamint süteménnyel, amit vendéglátónk csomagolt.

...hogy nyaralásról olvashatsz

Meg kell állapítanom, hogy Bulgáriában a Napospart tökéletes a pihenésre. Nincs ott semmi, csak a tenger, meg a rengeteg szálloda, meg a rengeteg turistabolt, meg a rengeteg vendéglátóipari egység. Viszont lehet menni kirándulni Neszebárba meg távolabbi helyekre. De legjobb az, hogy remek hely arra, hogy tedd a semmit.

Mi 20.-án szombaton indultunk, délelőtt tízkor a Keletitől, egy májusban elkészült busszal, melyben alig több, mint ezer km volt. S amire nagyon kellett vigyáznunk, a sofőrök felhívták a figyelmünket, hogy leszünk szívesek nem a buszon enni zsíros húsokat, mert nem lennének boldogok, ha az ülések kárpitja is találkozna egy-egy falattal. Viszont volt légkondi, aminek a Kedves kifejezetten örült. Mert még nem sikerült teljesen elzavarni azt a megfázást, amit az irodában szedett össze.

Fél egy körül megálltunk Szegeden, ahol felvettük a csoport egy részét, aztán egy óra múlva megérkeztünk Röszkére, ahol másfél óra várakozás (a szerb határőrök és vámosok nagyon alaposak) után roboghattunk tovább. Egy ideig a pályán, aztán meg elterelés volt, hát mindenféle falvakon keresztül. S mikor megálltunk technikai szünetre, sikerült egy használhatatlan mellékhelyiséget találni, amit én csak kézmosásra használtam visszatartott lélegzettel és ügyelve arra, merre lépek, miután a kukoricást látogattam meg.

Belgrádon áthaladva, láttam a Beograd Arena oldalán hatalmas plakátot, hogy Leonard bácsi két nappal a pesti koncertje után ott is fellép. Aztán már sötét volt, és robogott a busz, és éjfél előtt valamivel értünk a szerb-bolgár határra. Ahol csak egy órát kellett várakoznunk.

Szófiát átaludtam, a Kedves szerint nagyon szép volt éjszaka kivilágítva.

És délelőtt tízre (CET 09:00) megérkeztünk a szállodánk elé. Ahol a buszból csak mi ketten szálltunk ki, meg az idegenvezető. Aki a recepción a bejelentkezéskor tovább erősítette a feléje táplált szimpátiám, nagyon bírta az angolt. (Ez itt egy ironikus mondat!)

A szoba, amit kaptunk a tengerre nézett. Pontosabban arra az útra, ami a tengerparton lévő sétány előtt lévő szálloda és a mienk között volt. Volt hűtőnk meg tévénk (amihez távirányítót lehetett bérelni, de nem kellett nekünk; pénteken kapcsoltam be, az MTV épp akkor adott sorra Jacko klipeket, WE'LL NEVER FORGET YOU felirattal, hát egyből világossá vált, hogy mi történt, aztán az Euronews-on a hírekben bővebben is hallhattuk-láthattuk), szép nagy fürdő meg nagy szekrény, meg terasz.

Ebéd után én még aludtam egyet, aztán sétáltunk, aztán vacsoráztunk és találkoztunk újra az idegenvezetővel, aki próbált fakultatív programokat ajánlani nekünk, de hát nem tűntek vonzónak.

Amúgy meg leginkább a semmit tettük (amire a hely alkalmas nagyon, mint fentebb már említettem), olvastam sokat (a Keleti édent, amit még a buszon elkezdtem, meg a Feleségversenyt, amit faltam), ültünk a medence partján a napernyő alatt, meg voltunk a tengerparton is, és egyszer fürödtünk is a tengerben (másodszor nagyon hínáros volt a víz, hát letettünk róla), esténként meg nagyokat sétáltunk.

A rengeteg étterem és bár előtt hívogatóemberek állnak ét- meg szórólapokkal, s volt olyan is, aki a ’very expensive restaurant, the food is shit’ szlogennel próbálta csalogatni a népet. Hihetetlen mennyiségű márkás cuccot is árulnak, nem is drágán, gyanítom, hasonló az áru eredete, mint a józsefvárosi kínai piacon. S annyira eredetiek is. Mondjuk utolsó esténken vettünk nekem egy Oakley hátizsákot, 18 leváért (1 BGN cca. 150 HUF), s persze az Oakley honlapján nem találtam hasonlót sem, s ott a legolcsóbb is 40 USD…

Viszont találtam olyan jeges teát, amit itthon nem láttam, és nekem nagyon bejött. Úgyhogy ha itthon valahol látsz ilyet, akkor légy oly kedves megosztani velem a lelőhelyet.

Kétszer kirándultunk Neszebárba is, ahová tessék elmenni, mert szerethető hely. Persze, tele van turistával, meg az őket rabolni akaró boltosokkal. Mi példának okáért egy kis utcában vettünk jégkrémet, 1,20-ért, ami a buszmegállónál már 2,50 volt. Az első alkalommal elmentünk Burgaszba is, mert ott láttunk a buszból Carrefour-t a Burgas Plaza-ban, s Krakkóban, a Galeria Krakowska-ban lévőben sok mindent találtunk. Hát ide nem volt érdemes bő három kilométert gyalogolni. Ill. annyiban igen, hogy hihetetlen időutazás volt, szocialista lakótelepek során kellett átvágnunk.

Hazafelé meg zenéket hallgattam, Mozartot Ránkitól meg Kocsistól és Soltitól, valamint Chopint Ashkenazytól és Bachot Loussier-tól és Gouldtól. Jó zenék ezek utazáshoz.

S a hazaúton már láttam Szófiát is (ahová el kellene menni), meg a szerbek sem nagyon szórakoztak, Röszkénél már nem is léptettek ki minket pecséttel. Hajnali negyed négykor kiraktuk a szegedieket a Mars téren, és hétkor már a saját ágyunkba dőltünk le.

Szóval, ha teheted, menj Te is pihenni a Napospartra, pihenj és kirándulj, és nézd meg a képeket, miket ott készítettünk.

Ja, és mikor kijelentkeztünk a szállodából, kaptunk egy kérdőívet, szóval lehet, hogy valamikor ingyér' megyünk nyaralni...