...hogy jót kívánás van

Kedves Olvasó,

legyen jó Neked a 2011. év, olvass jó posztokat és írj jó megjegyzéseket!

...hogy az embert érdekli a valóságsó

(Meg ami mögötte van.)

Amit néha néz is, de leginkább olvas róla. Összefoglalót meg elemzést. És röhög, meg csóválja a fejét, s persze elismeri, hogy a kereskedelmi csatorna általa is hozza a nézettséget, mert bámulva van a láda.

...hogy hiába az üröm, ha öröm van

Ez itt a folyt., a részletek.

Igen régen írtam már a lakásprojektünkről. És mi másról szólhatna az idei századik bejegyzés, mint az új lakásunkról?

Holnap lesz két hete, hogy végre sikerült átvenni.

Az úgy kezdődött, hogy már régóta kerestünk nagyobb lakást, s a mostanitól egy utcányira sétálva, még valamikor februárban, láttunk egy építkezést, a kerítésen táblát, azon meg egy nagyon jó alaprajzot. Egy dolog hibádzott, a négyzetméterek számát beszorozva a négyzetméterek árával bizony olyan összeg volt az eredmény, ami arra késztetett minket, hogy egy szomorú legyintéssel vegyük tudomásul: erre a lakásra nem sok esélyünk van.

Aztán március elején kaptam hírlevelet az egyik ingatlanos oldalról, ahol mindenféle általunk preferált paraméterek beállítása után az ezekre szűrt hirdetésekről küldtek emileket, s az egyikben megtaláltam ezt a lakást. Jóval olcsóbban, mint amit mi számoltunk. Kedves fel is hívta a közvetítőt, aki elmondta, nincs itt tévedés, most húszéves az építtető cég, s ebből az alkalomból néhány lakást olcsóbban ad. Elmentünk, megnéztük, s hát nem csak az alaprajz volt nagyon jó, hanem maga a lakás is, bár akkor még csak a téglákat láttuk, még aljzatbeton sem volt. De beleszerettünk.

Sikerült egy délutáni időpontot megbeszélni a céggel az ingatlanközvetítőn keresztül. Már az sem volt túl egyszerű menet, mikor az elnök-vezérigazgató úrral tárgyaltunk a konkrét árról meg a fizetési ütemezésről, no meg arról, hogy május 10.-ig majd szerződést is kötünk. S a "Megállapodás" értelmében átutaltuk nekik a vételár 10%-át, előlegként. Aztán vártuk a szerződéstervet, no meg azt, mikor mehetünk aláírni. Ahhoz képest, hogy április végén megküldtük az észrevételeinket, valahogy a május 10.-i határidőt nem igazán bírták tartani a végleges szerződés megküldésével, s akkor még időpontjavaslatról szó sem volt... Végén elnök-vezérigazgató úr kapott levelet, mellékelve a korábbi emileket, s május 13.-án szerződtünk. Ami szintén nem volt egyszerű, mert az ellenjegyzésre kijelölt ügyvéd szabadságon volt, s már lassan ott tartottunk, hogy visszalépünk, de aztán kiderült, mégis lesz ott ügyvéd, igaz, másik.

És akkor jöttek a rohangászások. Kerestünk csempét, járólapot, csaptelepet, kádat, mosdót, parkettát. Beszéltünk festővel, burkolóval. És harcoltunk a céggel, váltottunk rengeteg emileket. És anyáztunk. Mert például hiába igazolta vissza május végén a kijelölt kontaktszemély, hogy beszerzik az általunk kért méretben a csaphornyos parkettát, augusztusra kiderült, hogy ezt a méretet már nem gyártják. Ez most egy kicsit hosszabb. Mosdókat a fürdőbe meg mi vettünk, s hozzávaló szifonokat is, mert az egyik építésvezető szerint ami nekik van, az nem lesz jó. A konyhába a csempe sem az építtető kínálatából választatott. S mikor mindezeket vittük, valahogy nem sikerült senkinek sem segíteni felcipelni, a két építésvezető közül az egyiknek a háta fájt, a másik meg csak megállt, s mutatta, hová is kéne lerakni a csomagot.

S persze, most az ember már csak mosolyog ezeken, de akkor valahogy nem bírtam.

No és mikor már tényleg úgy tűnt, készen van, vártuk, fizethessük az utolsó vételárrészletet. Ami a szerződés szerint ahhoz volt kötve, hogy bemutassák a jogerős használatbavételi engedélyt. S mivel a szerződésben az is benne volt, hogy szeptember 6.-án átadják a lakást, s ha nem, akkor 10.-től fizetnek kötbért, ezt is számolgattuk. Meg azt is, mennyit kell még az extra munkákért fizetnünk (volt ugye a csaphornyos parketta, lamináltból is jobb minőség, mint ami alapárban volt, a belső ajtók is szebbek lettek; szóval kijött a végén egy szép összeg), ami szintén nem volt valami könnyű menet, mert az első elszámolás, amit küldtek, valahogy nagyon vékonyra sikeredett, úgy tűnt, nem nagyon tudnak számolni, de végül többszöri levélváltás után ez is összejött.

Szóval tudtuk már, mennyit kéne fizetnünk, csak még azt nem, nekünk mennyit fognak. Mert a használatbavételi nem akart bemutatódni. Pedig már bútorokat is rendeltünk, elővigyázatosan január elejére. Kivéve a konyhabútort, azt Kedves kolleganőjének ismerőse készítette, s mikor nyáron jött felmérni, úgy egyeztünk meg, hogy október közepére-végére legyen meg, addigra már csak a kezünkben lesz a kulcs. De nem lett, s az asztalos a sok munkája miatt csak januárra tudja majd vállalni a szerelést. Még jó, hogy a tűzhely, a főzőlap meg az elszívó is az új lakásban pihen. A bútorunk meg az asztalos albérletében.

A használatbavételit végül múlt héten kedden küldték meg - emilben. Gyors egyeztetés a Kedves ügyvédbarátnőjével, majd az utolsó vételárrészlet átutalása. Emil az építtetőnek, hogy megtörtént, s a kérdés: ugyan mikor adják át? (Merthogy korábban már telefonon nyugtatták a Kedvest, nemsokára meglesz az a papír, no meg december 17.-én dolgoznak utoljára, szóval mindenképp mihamarabb meg kell ejteni az átadást.) De nem válaszoltak, hát telefon, s megegyeztünk a csütörtök reggel nyolcban.

Negyedórával előtte már ott voltunk, az építésvezető is, elkezdtük körbejárni, majd megérkezett az építési igazgató is, vele is. Jegyzetelt a jegyzőkönyvhöz, majd kilenc körül már ott is voltunk a cég irodájában. Ahol közölték, hogy elnök-vezérigazgató úr majd csak bő másfél-két óra múlva lesz benn. Nem volt valami vicces a dolog. A pénzügyi igazgató rácsörgött, miután rávettük. Hiába, persze, mert a főnöke nem vette fel. Viszont negyedóra múlva visszahívta, kihangosítódott, s 'tárgyaltunk". Ami leginkább abból állt, hogy ragaszkodott ahhoz, nem fizet kötbért, pereljük be. Mondott mindenfélét, kissé idegesen. Mi meg cáfoltunk, nyugodtan. (Legalábbis magunkra erőltettük a nyugodtságot, mert kellőképp idegesítő volt a pasas.) S mikor már nem tudott mibe kapaszkodni, felajánlotta, hogy kifizeti a kötbért felét. Mi meg azt, hogy lemondunk róla. Ha ő is az elvégzett extra munkák ellenértékéről. Kicsit gondolkodott, majd közölte, adjuk vissza a kollégáját.

S mivel már minden pontja a jegyzőkönyvnek egyeztetve lett, adtam a Kedvesnek egy meghatalmazást, hogy járjon el a nevemben és helyettem, s rohantam a munkahelyemre. Csupán három órával később kezdtem, mint kellett volna. Kedves meg ebédelni ért be. De végre lett saját kulcsunk, és most már csak az mehet oda be, akit mi beengedünk!

Most már csupán be kell rendezni. De az is úton van, a konyhabútor ugye az asztalosnál, a nappaliba meg az étkezőbe szánt szállításra vár, az ágyunk meg jövőre lesz kész. Persze, ez még csak egy része, még a függönyt is meg kell varrnia még a Kedvesnek, azokhoz meg karnisokat kell venni, de alakul ez. Az ülőgarnitúránkat tegnap meghozták. Még október végén rendeltük, januári szállítással. S december közepén hívtak, ki kéne fizetni, szeretnék még az idén lekönyvelni. Ám hiába van a cégnek a Nyugatinál is üzlete, mi Budaörsön rendeltük meg (persze, nyitási akció volt!), így személyesen (bankkártya, készpénz) csak ott lehet kifizetni, mert külön egység mindegyik bolt. Vagy át lehet utalni. Úgyhogy át lett utalva. Emberünkkel egyeztettem, mi legyen a közlemény, be lehessen majd azonosítani a pénzünket, s ígérte, majd hív, ha a könyvelésük jelzi neki, megérkezett a hozzájuk. Hétfőn volt egy hete, hogy jött az sms a kevesebb számlaegyenlegről, gondoltam, már ideje lenne hívniuk, hát hívtam én. Miképp már a múlt héten is, de akkor nem vette fel. Most sem, de legalább visszahívott. Hogy nem dolgozik a két ünnep között, de a kollégáival egyeztet, s ha ott van a számlájukon az ülőgarnitúra ára, akkor visszahív, megbeszélendő a szállítást. Visszahívott, egyeztet a szállítóval, mert már csak 27.-én és 28.-án szállítanak az idén, s nem biztos, felfér a rendelésünk a teherautóra. Meg különben is, mi január elejére rendeltünk. Mondtam neki, hogy azzal nincs is gond, de mikor jelentkezett, fizetni kéne, akkor említettem, hogy szállítani is... Hogy akkor egyeztet még a szállítóval, s visszahív.

Na, ezt már a szállító tette meg. Hogy ő a bútorbolt megbízásából, s hogy talán felfér a teherautóra, most pakolnak, biztosat úgy húsz perc múlva tud mondani, majd visszahív. Visszahívott, örömhír, felfér. S akkor holnap (ami tegnap volt, egy kis időzavar...) 11 és 13 óra között viszik a (és itt mondta a megrendelésen számlázási címként szereplő mostani címünket, a kerületből meg levont tizet) címre. Mondom, az nem lesz jó, szállítási címként egy másikat adtunk meg, s diktálom. Hogy akkor 9 és 11 óra között viszik. Hívtam a Kedvest (ki szabadságon volt), csináltam neki kedd délelőttre programot.

Ő meg engem tegnap 11 után, leginkább az "-ig" határt tartották be, de szép, össze is van szerelve, meg tréninget is tartottak, hogyan kell kezelni (mert ágyneműtartós, vendégágyas sarokgarnitúránk van).

Szóval lakás megvan, első bútor szintén, aludni már van hol. És szépek, tegnap este kicsit elheveredtem az újlakás újbútorán; jó érzés ez.

...hogy idegesség van

Meg qrv@ anyázás.
Pedig nagyon nem erre vártunk.
(Részletek később.)

...hogy az ember talál jó dolgot is a postafiókjában

Ennek a linkjét például az angoltanárnőm küldte.



Jó lehet ilyesmit csinálni.

...hogy az ember képeket talál a telefonján

Mert séta közben, ha nincs nála fényképezőgép, elég a 2 megapixeles telefon is.

Ezt valahol a hétkerben találtam:



Ezt meg az Újlipótvárosban:



Ezt meg pár napja, az esti ködben, a ház előtti lámpáról:

...hogy az ember mindent megtesz az olvasóért

Ha jobban körülnézel itt, találsz két új gombot. Lehet nekem levelet írni, meg lehet tőlem levelet kérni.

Szóval kedves olvasó, itt a lehetőség!

Update @2010.12.11. 10:30
Egyirányúsítom a kommunikációt. Valahogy senki sem akar tőlem levelet kapni. S mivel a reményhal, azért azt a lehetőséget meghagyom, hogy írj nekem.

...hogy utálkozás van

Meg szabadság, nem dolgozás; ez jó.
Meg hideg; ez elviselhető.
Délelőtt havazás, most eső; ez rossz. Nagyon.

Utálom a telet.