2010. június 26., szombat

...hogy furán érzi magát az ember

Tegnap reggel utoljára mentem abba az irodaházba, ahová majd' tíz éve jártam dolgozni. Merthogy költözik a cég. Én meg hétfőtől két hétig szabadságon leszek. Utána már az új iroda vár.

S nem nagyon volt időm nosztalgiázni, pörgős napunk volt. Fél óra kellett a dobozolásra a végén, aztán még egy cigit elszívtam a teraszon, az új helyen már csak a ház előtt lehet.

Aztán fáradtan jöttem haza, az ebédem is fél öt körül ettem meg, napközben nem jutottam hozzá.

Szóval furcsa volt, valahogy lazább utolsó napra számítottam. De most pihenés jön. És az legalább jó!

2010. június 9., szerda

...hogy az ember átverős tippet kap

Reggel, dolgozó: az aulában lévő italautomatának nem tetszik a kétszázasom. Másodszorra sem. A harmadik próbálkozást látva az egyik recepciós/biztonsági őr (a fiúk mindkét funkciót ellátják) tanácsot ad: váltsam fel a kávéautomatánál. Dobjam be a nagypénzt, kérjem vissza, az majd fel fogja váltani. S az apróbb aprót talán már elfogadja az italgép. És lőn. Egy kétszázasból csináltattam tíz húszforintost. Abból meg egy jeges teát.

Szóval, ha olyan italautomatával találkozol, ami nem veszi be a nagyaprót, s van mellette kávéautomata váltógép, akkor próbálkozhatsz te is ezzel a megoldással.

2010. június 1., kedd

...hogy havon gúny? Vagy úgy!

Tetőn elhalt alprogram, pontosabban partőr magolhat ellent, akarom mondani lomha alatt peng tőrrel, illetve roham tengertől talpal.

Tudom, mégsem nemes aktot, azaz német makett-modem suttog.

Esőre magam rakna
, vagy erős, maga nem akar? De lehet, hogy Aranka erős gemma.

Itt.

És még gyes joga króm oktáv adás : Magas zseb, a belek ura vét!
(Ajzó bárd keze elcsen
jobban mondva ABC szelek ázó rendje azaz Rázandó bekecs jelez.)

...hogy itt nyár

Esővel, széllel, hideggel.

Ma reggel ezt a tócsát láttam.