Legalábbis van, ami egy kicsit annak tűnik.
(A héten már dolgozom, és most végre ide is eljutok, elmesélni a szabadság alatti nyaralásszerűségeket.)
Voltunk kirándulni Kecskeméten. Ami nagyon érdekes volt. Biztos találkoztál már azokkal szép színes papírokkal, melyeken mindenféle cégek hirdetik, hogy olcsón elvisznek kirándulni, még meg is ebédeltetnek, sőt, ajándékot is kapsz. No, mikor mi egy ilyennel találkoztunk, elhatároztuk a Kedvessel, hogy elmegyünk, mert Kecskeméten már vagy tizenéve nem voltunk, s kell nekünk az energiatakarékos izzó, a mini hűtőtáska, az egyliteres (!) férfi tusfürdő és a bevásárlótáska is (az, amit magad után húzhatsz, mikor mész a piacra). Mert kettőnknek nincs háromezer forint az út, az ebéd meg ezek a csodás ajándékok.
Kissé megviselt a hajnali kelés meg az öreg Ikarus ténfergése a városban, míg végre rátalált a Kecskemétre vezető útra. De legalább a Kedvessel javítottuk az életkori átlagot a csoportban. Merthogy az tudható, hogy ezeken az utakon ezekért az árakért leginkább (kis)nyugdíjasokat igyekeznek rávenni arra, hogy kössék meg életük legjobb üzletét, mert lehet, hogy első hallásra iszonyatos az összeg, amit egy-egy termékért elkérnek, de még mindig sokkal olcsóbb, mintha valami boltban, vagy esetleg a konkurenciától vennék meg. S mivel nekem ilyenben még nem volt részem, kíváncsi voltam milyen is egy ilyen szeánsz.
Igen érdekes volt. A városszéli csárdát bérelte a cég, leszálláskor kaptunk regisztrációs lapocskákat, sejtelmes mosolygásokat mellé, mert ezeknek még később nagy jelentőségük lesz. Aztán lassan elkezdődött az előadás. Huszonéves fiatal srác, érezteti, hogy ért ő ám a nagymamája korabeli hölgyek nyelvén, néha egy-egy pajzán – szerintem meg roppant egyszerű és alpári – poént megeresztve. Rengeteget beszélve, csigázva a várakozást, vajon mi is lehet az a csodás és nélkülözhetetlen dolog, ami miatt ennyi emberből képes hihetetlen feszült figyelmet kicsikarni.
Megtudtuk. Hogy a második legjobb dolog az életben az élmény. (Hogy mi az első, az homályban maradt.) S mi lehet az élmény, na, mit gondolsz, mi? Hát az utazás! Párizsba. Hat napra, busszal. Belvárosi szállodában, reggelivel. És olcsón. Csupán 179.900 Forintokért. Ha a honlapjukon jelentkezel. De most csak 174.900 Forint. És ha a regisztrációs jegyed bedobod a kalapba, és szerencsés vagy, akkor nyerhetsz erre az útra egy 170.000 Forint értékű utazási utalványt. Mosolyogtunk a Kedvessel, akkor meg már nagyon, mikor kihúzta a srác a cetlim, s mentem a kollégájához beszélgetni. Aki meg akart győzni, hogy erre két embernek kell mennie, mert az egyágyas felár az brutálisan megdobná azt 4.990 Forintot, amit fizetnem kéne, s ha ketten megyünk, akkor ez milyen olcsó, de akkor itt és most azonnal be kell regisztrálnom, s befizetni némi pénzt. Voltam olyan bolond, hogy nem éltem ezzel a lehetőséggel, viszont a szünetben megnéztem egy párizsi utakra specializálódott utazási iroda honlapját, ahol ilyen utat 90.000 Forint alatt kínáltak…
Szünet után még találkoztunk csodaedényekkel, aztán biorezonanciás fotellel, amit egy újabb fiatalember mutatott be, aki elmondta, hogy a cégnél egyedül ő az, akinek olyan jogosítványa van, hogy ezt a terméket bemutassa, s hónapokat tanulta Németországban a fortélyokat, nemrég tért onnan vissza. Később meg levetített kis videókat, ahol egy bácsi elmesélte, hogy neki már amputálni akarták az orvosok a lábát, mikor megvett egy ilyen fotelt, s közel fél év használat után csodás gyógyulásban volt része, s győzködte a többieket, vegyék csak meg. Az csak apróság, hogy azon az előadáson nem a mi fiatalemberünk volt az előadó. (Aki ugye egyedüli a cégnél, aki foglalkozhat ezzel a termékkel.) Szóval érdekes volt. Miképp az ebéd is. Amit nekem hiába hoztak ki, mert a rizzsel még nincsen bajom, de a májjal meg a savanyúsággal annál inkább. S ebéd után még volt egy kis parasztvakítás (no meg ajándékosztás), s fél három körül sikerült felszállni a buszra. Ahol a társaság megszavazta, hogy négykor már induljunk is vissza Pestre. Így hát a szűk óra alatt egy kis sétára futotta csak, de azért néhány képet készítettem.
Időtlen.
Kossuth hóna alatt
A szecesszió emléke
Töretlenül...
Bicikliztünk is, Angyalföldről egészen Békásmegyerig és vissza. Kedvesnek van egy kolléganője, ki nagy bringás, és a mellettünk lévő házban lakik. Összefutottunk, s mondtuk neki, készülünk kibicajozni a Rómaira, s ott majd eszünk hekket. Mosolygott, ne tegyük, menjünk el egészen a Királyok útja és a Pünkösdfürdő utca sarkáig, mert ott van egy görög büfé, ahol olyan giroszt kapni, hogy csak na! És tényleg. Felfedeztem magamnak a
Gyradikot. A girosz tényleg fantasztikus, és a honlapjukon az étlapot böngészve – ebéd közben, mert wifi is van náluk! – már azt is eldöntöttem, mit fogok legközelebb rendelni.
Két évvel ezelőtt Rodoszon voltunk nyaralni, s ott esett meg a kedvenc görög kajás történetem. Egyik este helyi specialitásokat tálaltak fel, s volt
pasticció is. (Ez egyfajta rakott tészta, én már ettem ilyet, csináltunk itthon is, meg egyik kolléganőm hozott kóstolót a görög anyósa által készítettből.) Szépen nézett ki, kértem is, meg rajtam kívül még több magyar vendég is, majd mikor belekóstoltak, furcsa fejjel tolták arrébb a tányért: fahéjas hús?
No és volt fotótúra is a barátommal, most
a Bazilika kilátójába mentünk fel. Budán parkolva, átsétálva a Lánchídon meg utcákon.
A kilátóban meg vártuk a naplementét, járkáltunk körbe, s lőttük a képeket.
Szóval tessék elmenni ide, felmenni és kilátni.
