Anyukám rákos.
27 évvel ezelőtt egyszer már ő győzött.
Tavaly augusztusban volt egy mélyvénás trombózisa. A kórházban készítettek mellkasfelvételt is, ahol egy párcentis árnyékot találtak. Tüdőembóliának vélték.
Aztán egyre jobban fájlalta az oldalát, a háziorvos elküldte ideggyógyászatra, mondván, ideggyulladása van. Meg urológiára, lehet, a vándorveséje okozza. Majd reumatológiára, kapott kezeléseket, s hol enyhültek a fájdalmai, hol erősebbek voltak. Végül a reumatológus készíttetett egy mellkasfelvételt, s azt meglátva irányította azonnal tüdőgondozóba.
Ott újabb felvételek, célzottan is, s beutaló CT-re. Amire csak két hetet kellett várnia.
A születésnapom előtti napon volt, s utána a leletet is megkapta. (Mert a kórházat, ahol a vizsgálatot végezték, a következő héten bezárták.) Amit felolvasott nekem a telefonba. S mikor vasárnap köszöntöttek, elpityeregte magát, kedden megy vissza a CT eredményével az orvoshoz, s biztos benne, kórházba kell mennie.
És tényleg. Mert a tüdőgyógyász a felvételek látva, a szöveget olvasva közölte, hogy a tüdőcsúcson öklömnyi valami van, s az ellentétes oldali bordáin is valami, s ezek összefüggnek. S hogy ez az állapot már nem visszafordítható, legfeljebb lelassítható, maximum megállítható. S csütörtök reggel jelentkezzen a kórházban.
Este átmentem hozzájuk, megmutatta a leletét, beutalóját, s mit olvastam? Hogy az az öklömnyi valami primer TU-nak megfelelhet. S ezt ugye, mikor telefonba felolvasta, nem mondta. Mert nem akarta elbaszni a születésnapom.
Hazafele, sétálva, Kedves kezét fogva bőgtem.
Mert olyan nincs, hogy ne legyen Anyukám.
Csütörtökön reggel ment a kórházba, átesett mindenféle vizsgálatokon, fel is vették. Aztán mivel nem volt elég ágy az osztályon, hazaküldték. Menjen vissza másnap. A leleteit meg hagyja ott, majd tanulmányozza a doktornő.
Péntek reggel újra, várakozás. S mivel még mindig nincs szabad ágy, menjen haza. És szúrja magát reggel meg este. Merthogy a trombózisveszély miatt vérhígítót kell szednie, de azokat a vizsgálatokat, melyeket majd még el kell végezni, vérzékenyen nem lehet. Hétfőn reggel jelentkezzen újra, csinálnak egy INR vizsgálatot, s ha minden rendben, kedden kedden tüdőtükrözés vár rá.
Ami ugyan kellemetlen, de ne tartson tőle, kap lidocaint. Amire érzékeny. Hát akkor majd valahogy megoldják. Meg a mintavételt a bordákról is.
És naponta többször hívom, és hallom, fáradt. Panaszkodik, hogy nincs ereje a tűzhely mellett állni (amit amúgy a trombózis miatt nem is javasoltak), főzni. Hogy egyre gyengébbnek érzi magát. És nagyon rosszul érzi magát ettől a gyengeségtől, hogy majd' két hónapja csak fekszik.
Ma mondtam neki, hogy olvastam egy diagnosztikai központról (amit amúgy egyik barátom ajánlott), ahol egyedi genetikai vizsgálat után célzatosan nézik meg, melyik az a terápia, melyre legjobban reagál az ember szervezete. S tényleg jókat olvastam róluk, nagyon jó eredményeik vannak.
Elgondolkodott, majd azt mondta, beszéljünk másról. Ugyan miről, gondoltam, de mosolyogtam, mert azt kell.
Amúgy meg pár napja leugrottam kenyérért, a boltban semmi "rendes" nem volt, hoztam baguette-et. Mikor a konyhában készítettem a szendvicseket kérdeztem a Kedvest, nem baj-e, hogy majd ha Párizsban leszünk, ott csak reggelit kapunk a szállodában? (Merthogy kerek születésnapja volt idén, s fél évig szerveztem az ajándékát. Kapott egy hátizsákot, benne repülőjegyet, transzfer- és szállodafoglalást, jégyeket közlekedni meg kisvasútra a Montmartre-ra, hop on-hop off buszozásra, hajókázásra a Szajnán meg a St. Martin kanálison, múzeumi bérletet, kirándulást Versailles-ba és Giverny-be. Meg egy kis kompakt fényképezőgépet, tokkal, memóriakártyával. Kilenc éjszaka, május közepén.) Visszakérdezett: elmenjünk ilyen hosszú időre?
