...hogy az ember nem tudja, mekkora közösségi élmény részese

Ma van Joseph Haydn halálának 200. évfordulója, s a Haydn-Festspiele Eisenstadt kezdeményezte World Creation projekt keretében a világon sok helyen játszották ma este a Teremtés oratóriumot.
Én mindezt a Zeneakadémián tudtam meg, ami az egyik magyarországi helyszín volt. S ahová úgy kerültünk, hogy van a Kedvesnek egy kolléganője, akinek az anyukája "jegyüzér", s sokszor kapunk tőle jegyeket mindenféle koncertekre.

A Zeneakadémiát amúgy nagyon szeretem, gyönyörű szecessziós épület. S a Nagyteremben mindig eszembe jut, hogy József Attila itt látta Thomas Mannt. Meg az, hogy mikor beleszerelmesedtem a Kedvesbe, de Ő még ezt nem tudta, egy barátommal Trio Stendhal koncerten voltam ott. S a föld felett lebegve meséltem neki, hogy szerelmes vagyok. Mondjuk látta rajtam, de hát ha huszonévesen szerelmes az ember, akkor azt ki kell ordítania a világba.

...hogy furcsán érzi magát az ember, ha gyereknap van

Történt, hogy délután felhívott Édesanyám, mivel gondolt ránk, hiszen ma gyereknap. Mondom a Kedvesnek, Anyukám köszöntött minket.
"Nem nőttünk mi már ki ebből?" - kérdezte.
Mire megjegyeztem, hogy hát amíg ők vannak, addig a kicsi gyermekeik maradunk. Elnevette magát. Hogy a nagymamája sosem hívja fel gyereknapkor az anyukáját.

Na igen. Irigylésre méltó akinek van még nagymamája...

...hogy az ember jó hírt olvas

Reggeli első cigi a teraszon, és a hírfüggőséget enyhítendő telefonon böngészés.
És végre a jó hír: tegnaptól lehet biciklizni az újpesti vasúti hídon újra! Igaz, csupán reggel hat és este kilenc között, no de nekem még egyszer sem jutott eszembe hajnalban vagy éjszaka tekerni innen Angyalföldről Szentendrére és vissza.

Szóval rendben van ez így. Az új Magellán Cygnusomnak is megmutathatom milyen jó dolog a Római.

...hogy talál az ember jó képeket

Mint a Halászbástyán fényképező turistát.



Vagy templomtornyot, mint képeslapot.



Az OSZK ablakait.



Vagy csak az egyiket közülük, amiben egy lámpa tükröződik.



Esetleg a Palotáét, amiben meg egy kapu folyik el.

...hogy az ember blogot kezd írni

Mert ugye az jó.

És az ember elgondolkodik, hogy akkor most hogyan is? Kell(ene) egy jó név. S jutott eszembe számtalan. Nem szebbnél szebb, de gondolat. S csupa foglalt xyz.blogspot.com-os cím. Aztán a hirtelen megvilágosodás. Hogy hát sokszor "van úgy, hogy úgy van". (Régi, több mint húszéves mondásunk ez már a barátommal, már azt sem tudjuk melyikünk találta ki, mikor még gimnazisták voltunk.)

S mivel ezt a nevet még senki sem adta a blogjának, hát most elkezdem.

Hát immár a barátomnak is könnyebb a dolga, ki régi motoros (na, ez egy ideillő jelző, pontosabban hozzá illik...), és már a harmadik blogját írja, és ha valamikor majd úgy érzi, hogy szerinte is úgy van, akkor elég neki csak linkelnie.