(De a zene az segít.)
A Beatles Abbey Road című albumáról másfél éve már írtam az évforduló kapcsán, de ma újra előkerült, merthogy tegnap átpakoltam ezt a cd-t az ipodomra. Mivel hiába a tavasz, amiről
Dorka is írt, lassan én is csak suttogni tudok; vasárnap elkezdtem rettenetesen prüszkölni, aztán hétfőre ez már komoly náthává érett, mentem haza munka után, angolóra helyett, jót tett a fokhagymás pirítós (nem dörzsölve, apró szeletekre vágva a fokhagymát), a másfél liter mézes-citromos tea meg az ágyba bújás, tegnap már valamivel jobb volt, csak bőrátültetésre vágyom az orrom alatt/körül, úgyhogy átraktam zenéket az ipodra, teljen valami hasznossal az idő, ha már a leckével, mit emailben elküldött egyik csoporttársam, készen voltam.
Munkába menet hát Beatles-t hallgattam, jókedvűvé tett, aztán a munka már kevésbé, de hazafelé megint jót tett nekem ez a lemez.
Ma meg újra kihagyom a sulit, bár újra jobb kissé, de még mindig nem az igazi, ágyban fekve semmit tenni a nekem való most. Mert már a leckét is elküldtem emailben a tanáromnak, tea mellettem, a fokhagymás pirítósok a hasamban. A fülemben meg az Abbey Road.