…hogy végre van min aludni

Az ágyunkról – pontosabban annak szállításáról – már írtam itt és itt. Ma végre meg is hozták, igaz, kissé kicsúsztak a vállalt időintervallumból, már vége volt a 11:00 órás híreknek, mikor láttam az ablakból a ház előtt megállni a cég feliratát viselő kocsit.

Mentem le eléjük, mert esélyük nem volt felcsöngetni a kaputelefon, ugyanis mikor mentem az új házhoz, ezt láttam a kapu mellett.

Kissé ideges lettem, de mivel a közös képviselő a házban lakik, gondolom találkozott már a problémával, s intézkedni fog.

Szóval mentem le, ember vigyorgott, nem kell telefonálnia, aztán a ketten felcipelték a lakásba az ágy darabjait. S jó félóra alatt össze is szerelték. Megkérdezte, mikor vesszük használatba, mert ha nem hamar, akkor csak bepakolnák a matracokat a helyükre, de nem csomagolják ki. Ebben maradtunk.

Amúgy rendkívül figyelmesek voltak, mikor bejöttek a lakásba, még a szomszéd lábtörlőjét is használták, utána a miénket is, végül az előszobába letett papírokon is végighúzogatták a lábuk. Vigyáztak a falakra, óvatosan pakolták be a darabokat a szobába, kicsomagolásnál figyeltek a parkettára, s a végén arra is, hogy ne tolják fel az ágyat a falig, ne verje le. S a végén a csomagolóanyagot összepakolták és elvitték magukkal.

Fura, hogy ezen mennyire meglepődik az ember, mert hát minden mestertől ez lenne a természetes. S hiába volt kifizetve a szállítás meg a szerelés, honoráltam az emberek igyekezetét mikor aláírtam a szállítólevelet.