Munkából haza, mert napközben rémült felismerés: nincs meg a pénztárcám.
Aztán a remény: biztos a másik kabátomban maradt, mikor reggel átpakoltam a cuccaim.
(Ráadásul a busz is elment előttem, mert hiába a zebra, ha az autósok csak suhannak az úton és nem érdekli őket a járda szélén várakozó gyalogos.)
Update: na persze, hogy a másik kabátom zsebében felejtettem...
Az jutott eszembe, nőként könnyebb dolgom lenne, csak felkapnám a táskám. Aztán meg az, dehogy! Hiszen mennyi táskám lenne, s biztos elfelednék valamit átpakolni egyikből a másikba.
No meg illik ide az a vicc az ötvenes évek elejéről, miszerint a templommal szemben lakó Szabó elvtársat feljelentik: minden reggel, mikor kilép a ház kapuján, keresztet vet. A bizottság kérdésére, mi ez a klerikális elhajlás egy élmunkástól, eképp védekezik: Dehogy vetek én keresztet! Minden reggel munkába menet, a kapun kilépve megnézem, fejemen van-e a sapkám, fel van húzva-e a sliccem, s hogy a bal ingzsebemben ott van-e a párttagkönyvem, a jobban meg a cigarettám!
Új blog
6 éve
1 megjegyzés:
Aranyos ez a vicc :)
És igen, teljesen jó felismerésre jutottál: nőként sem könnyebb. Ugyan nekem van egy állandósított kis táskám, amiben a pénztárca, iratok, kulcs mindig benne van. És ha nagyobb táskát viszek, akkor nem kipakolok belőle és átpakolom a nagyba, hanem a kicsit úgy ahogy van, beleteszem a nagyba. Persze időnként jó lenne másik kis táskát is vinni (szín, meg egyebek miatt), de ezt csak nagyon ritkán kockáztatom meg. A mobilom így is külön mozog, meg a kulcs is néha kimarad...
Megjegyzés küldése