…hogy az olvasásról írni kell

Az írásról meg olvasni. Például Hegedűs Gézát (A költői mesterség: bevezetés a magyar verstanba). De ez csak egy zárójeles megjegyzés.

Szóval az olvasás. Nemrég angolon remek feladatot kaptunk (még egy tankönyv is lehet jól megírva!), tíz könyv, tíz szerző, tíz mondat. S párosítanunk kellett a tíz címet (Büszkeség és balítélet, Goldfinger, Elfújta a szél, A Da Vinci kód, Száz év magány, Harry Potter és a bölcsek köve, Anna Karenina, Pán Péter, 1984 és Kisasszonyok) a mondatokkal, majd eldönteni, ezek a kezdő vagy a befejező mondatok-e? (Újabb zárójelbe tett megjegyzés: sikerült megoldanom.)

Majd beszélgettünk, könyvekről, olvasásról. S meglepődtem, mennyire nem olvasnak a csoporttársaim. (Kivéve az egy szem bölcsész lányt.) Mert a tankönyveken és a szakkönyveken túl legfeljebb nyáron, a homokos strandon ülve valami könnyedet. S azon meg ők lepődtek meg, hogy például Parti Nagy és Spiró szerintem könnyen olvasható. S hogy például Prágába menet (és onnan jövet) a buszon pár óra alatt a végére értem Az étkezés ártalmasságáról-nak (ha már Parti Nagy), meg Pavol Rankov könyvének – Szeptember elsején (vagy máskor). Érdekes arckifejezéseket láttam, mikor ezekről a könyvekről meséltem. S furcsa volt, hogy nem hallottak még Lady Crabtree-ről, pedig a II. Erzsébet titkos naplója kifejezetten könnyed olvasmány, s a fakszimile levelek benne angolul sokkal viccesebbek, mint a magyar fordítások. Az angolokról meg eszembe jutott Richard Tames-től a Shakespeare Londonja napi öt garasból, ami szintén olyan szöveg, ami könnyen adja magát. S arra a kérdésre, ha már Spiró könnyen olvasható, ugyan mit is ajánlanék, az utóbbi időben megjelentek közül nem tudtam választani a Fogság, a Feleségverseny, a Tavaszi tárlat vagy épp a Kémjelentés közül.

Tényleg érdekes (szomorú? döbbenetes?), milyen furán néztek rám, mikor kiderült, az egyik szobánkat majd könyvtárnak rendeznénk be, két és fél méter magas polcokkal. Hogy most egyszerre két könyvet olvasok. György Pétert (Apám helyett), meg az Expandert (Dragomán, Háy, Parti Nagy és Tóth Kriszta tárcái). S hogy nyáron a strandon meg Churchill-t (Az angol ajkú népek története). Na, az például nekem egy olyan nyaralós könyv. Igaz, hogy csak 908 oldal, s még bő 600 vár rám, de valahogy úgy alakult, hogy arra a rengeteg adatra, amit felsorol, én csak nagyon pihentem tudok igazán koncentrálni.

Amúgy meg a múlt hétvégén, mikor a barátommal találkoztam, meséltem neki, azt vettem észre, könnyebben megy nekem az írás, ha olvasok. Merthogy angolon rendszeresen kapunk olyan házi feladatokat, hogy írnunk kell. S hogy bizony ha rendszeresen olvasok, akkor valahogy egyszerűbben jönnek a szavak. Csodálkozott: attól. hogy magyarul olvasok, könnyebben tudok angolul írni? Ezen meg én, mert hát az írás az írás. Függetlennek érzem az éppen használt nyelvtől. Nem mintha az angol nyelvben olyannyira jártas lennék, de azon a szinten, ahol tartok, nem jelent gondot összedobni 150-200-250 szavas fogalmazványokat. (Ugye az előző tesztnél is maximális pontszámot kaptam erre a feladatra. Amúgy meg a határidőnél nagyobb múzsa nincs.)

Verstannal kezdtem ezt a bejegyzést, egy verssel is fejezem be. Erről a könyvekről való beszélgetésről most eszembe jutott gimnazista korom egyik sokáig magammal hordott Mészöly Dezső kötete (Villon árnyékában), s az abban olvasott ARS POETICA.