2010. július 1., csütörtök

...hogy egy bejegyzéstől nosztalgiázik az ember

Dorka leírta az érettségijét, én meg egy megjegyzésben megígértem neki a mesét az enyémről. Íme.

Persze régen volt, nagyon régen, és nem voltam olyan alapos, hogy rendesen feljegyeztem volna mindent, emlékeim, érzéseim vannak.

Úgy indult, hogy magyar írásbelin Örkényt választottam, Dr. K.H.G.-ről írtam, szerintem sokat is, jót is, csak apró betűkkel, s a tanárom szerint nem igazán volt meg a szükséges oldalszám (akkor még nem karakterekben mértek…), s jól lehúzta, aztán az elnök (magyar-francia szakos) meg jól föl. Szóval előnyös volt ez nekem a szóbelire.

Matekből meg Édesanyám – matektanár lévén – összedobott nekem egy feladatsort hétfő délután, ami aztán másnap rendesen visszaköszönt, bár a tételbizonyításhoz hozzá sem fogtam, nem voltam hajlandó erőforrást pazarolni a magolásra. S egy tisztességes erős hármas össze is jött, ami lehetett volna négyes is (ponthatáron mozogva, kis jóindulattal), de a tanárom azzal indokolta a jegyemet, hogy hát az nem lehet, hogy a barátom, ki a négy évet végigtanulta rendesen, csak hármast szedett össze a központin, s én, aki végiglazsáltam, egy halvány négyest kapok.

Franciából meg lusta voltam nyelvvizsgázni, ami automatikus jeles minősítést jelentett volna, hát egy jókedvű írásbelit abszolváltam, ahol a felügyelő tanár percekre magunkra hagyott minket…

No és a szóbelire meg három napra osztották el az osztályt, első nap szépen kiöltözve ment mindenki, s megtudtam, hogy én az utolsó napon az utolsók között leszek. Mivel a kötelező tárgyak mellé ötödiknek a megúszós Technika nevű tárgyat választottam még egy osztálytársammal, az első két tételt (valamennyire) meg is tanultuk.

Két napig irigykedve hallgattam a vizsgán már túl lévők beszámolóit, aztán mikor eljött az én napom, szépen beültem a kádba, mellettem a telefonnal. Ami csörgött is, s az osztályfőnököm elhadarta, hogy előbbre járnak a tervezettnél, hát szedjem gyorsan össze magam. A kádból kiugorva az öltönybe beugorva rohantam, belöktek az ajtón, húztam tételt.

Arra persze már nem emlékszem, hogy milyen sorrendben, az maradt meg, hogy magyarból Adyt, s mikor leültem kidolgozni, a tanárom közölte, amíg ő itt van, addig én ötös nem leszek. S persze ezt a feleletnél be is bizonyította.

A történelem meg a francia az teljesen kihullott mostanra a fejemből, de új tételt nem húzattak. Technikából meg a Mérés szerepelt a cetlin, ami a második tétel volt, erről valamit meséltem, s megegyeztünk egy közepesben.

Így lettem érett.

4 megjegyzés:

Dorka írta...

Köszönöm a mesét :) Hm, más rendszer volt még akkor.. a nyelvvizsga nálunk már nem jeles érettségi, csak plusz pont (viszont érettségivel szereztem nyelvvizsgát :P), és nincs matekból tételbizonyítás.. hála az égnek, mert én sem magolnék :D Adyt nálunk nem húzta senki, meg József Attilát se. Szegény ofőnk.. a két kedvence kimaradt. :P Pedig J.A-t utolsó nap úgy odakészítette, de azért se.. :D És a tanárok velem kedvesek voltak. Nem értem az ilyet, hogy csak azért se adnak jó jegyet.. pf. A sorrendbe meg nekünk is volt beleszólásunk és én előre tudtam, hogy legelső leszek :) Hm. Hova jártál, hogy tanultál franciát?

az, aki írta...

Ígéret...
A nyolcvanas évek vége még más volt, nagyon más...
Franciát én még általánosban kezdtem tanulni, Óbudán, a Zápor utcában, és az Institut-ben, ami akkor még a Terézvárosban a Szegfű utcában volt. Gimibe meg a Kölcseybe jártam, "speciális, francia tantervű osztály" volt a mienk, hetente rengeteg franciaórával, minden napra jutott, volt hogy kettő is.

Dorka írta...

Ó a Kölcsey.. Hát ma már kéttanítási nyelvű az is (illetve az is van). Jár oda is ismerős. És már általánosban is.. tök jó :) Remélem, találsz rá alkalmat, hogy gyakorolhasd továbbra is.

az, aki írta...

A Kölcseyben akkor indult az első kéttannyelvű osztály, mikor mi negyedikesek voltunk. No és van olyan volt osztálytársam is, aki ott most franciát tanít. S még angolon is találkoztam a csoportban olyan fiatallal, akit tanított. (Ennyit a világ kicsiségéről.)

Alkalom: sajna nem sok. Néha egy-egy turista a városban. Mert amióta a UPC eltüntette a TV5-et a csomagunkból a tévében is csak ritkán a feliratos filmek. Viszont a nászutunkon Tunéziában sok év kihagyás után rengeteg előjött, s hasznos is volt - főképp mikor a Kedvesnek alkudtam ékszerre meg táskára. :)