2010. április 13., kedd

...hogy telefonálni nem egyszerű

Hívom az otthont, mire a fülembe búg a gép: "A hívott szám műszaki hiba miatt átmenetileg nem kapcsolható. Kérjük ismételje meg hívását később.". No és mivel pár napja már tart ez az átmeneti állapot, tegnap felhívtam a magenta ügyfélszolgálatot, néznének utána, ugyan mi az oka. Az első kérdés az volt, nem lehet-e, hogy maga a telefon a hibás, gyakori ez az olcsó készülékeknél. Mondtam, ne vicceljen, nem piaci darab, tőlük lett véve. Akkor esetleg az előfizetőt elértem-e mobilon, ő tud-e a készülékről telefonálni? Mondtam az embernek, hogy igen, sikerült elérnem, bár alapvetően azért a vezetékest preferálnám. S hogy nem, az előfizető nem tud a készülékről hívást indítani.

Na, erre várakoztat egy darabig, még zenét sem kaptam, csak papírtologatás hallatszott, aztán elkérte a számom (amit előzőleg a menüpontok között válogatva persze már be kellett pötyögnöm, de hát ez van), s ígérte, majd jelentkeznek.

Reggel hív is egy ember, "bemutatkozik", ő a szerelő, s jönne javítani. Mondom neki, hogy jöhet, de nem tudom ki fogja beengedni a házba, mert ahogy ő is napközben dolgozik, úgy én is. De azért csak talál valakit, laknak ott kismamák meg nyugdíjasok is. Aztán majd' két óra múlva csörög, hogy bejutott a házba, nem az a probléma amire gondolt, hanem lejutott a pincébe (ami nálunk a garázs, de ezen nem akadtam fenn), s sajnos beázott a telefonkábel, amit viszont ő nem tud megjavítani, van erre egy csapat, akik lehet, még ma el tudnak menni kicserélni, de ha nem, akkor holnap biztosan.

Akkor most hajrá, kábeles csapat!

Update @15:19 Hívott a kábeles ember, hogy nem tud bemenni a garázsba, nyitnám ki neki. Mondtam, bajosan, mert épp dolgozom, no meg amúgy sincs távirányítónk hozzá. Hogy akkor holnap, kilenc-féltíz tájékán mennének, mert nyolckor kezdenek, de még reggeliznek (!), s szóljak már valamelyik szomszédnak, aki be tudja engedni őket...

Nincsenek megjegyzések: