Viszont szerdán reggel nagy vihar volt, meg még mindig rosszullét, felhívott, beszéljek az orvosával, nem tud menni. Nagy nehezen sikerült megértetnem vele, neki kellene. Ami nem sikerült, csak üzenetet hagyni.
Ma reggel beszéltünk, mondta, mindjárt indulnak, ha majd végeztek, hív. Fél kettőkor én hívtam, Apukámmal tudtam beszélni, nem mentek. Mert mire összeszedte magát, Anyukám ledőlt aludni. S hogy napok óta nem eszik, csak néz üveges szemekkel.
Aztán felhívtam Anyukám is, nehezen beszél, de annyit tud mondani, hogy mennyire szarul érzi magát.
Munka után rohanás, boltba, felpakoltam egy kiló banánt meg egy csomó ivójoghurtot, a török büfében gyümölcsrizst meg tejberizst, ezeket szereti.
Most meg itt ülök mellette, jajong, rázza a hideg, csücsül az ágy szélén lehajtott fejjel. Fáj a háta, zihál néha. És nagyon le van fogyva.
Félek.
Update: 19:54
Megbeszéltem Apukámmal, meg persze a főnökkömmel, holnap reggel nem munkába megyek, hanem hozzájuk. S szelíden, de határozottan elvisszük Anyukám a kórházba.
Kedves meg azt kérdezte, elmenjünk-e így tíz napra? Basszus, fél évig készülődtem, most már majdnem mindent leszerveztem (tegnap telefonáltam annak a cégnek is, amelynél a St. Martin kanálisra vettem hajójegyet, 17.-én 9:45-re várnak minket a Bassin de la Villette-nél), ma szóltam a bankomnak, hogy 13.-a és 22.-e között lesznek Franciaországban kártyás tranzakcióim, köztük egy nagyobb összegű is (a szállást kéne kifizetni majd kilenc éjszakára). Szóval tényleg itt van (lenne) mindjárt, erre itt van ez, hogy akkor most mi van? Hogy el merjünk-e indulni?
Bőgni kéne, illetve hát bőgni tudni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése