Ezt a bejegyzést folyamatosan frissítem, nem megy újat írni most.
Mikor kijöttünk a lakásból, Anyukám megállt az ajtóban, visszanézett, jobbra, balra. Nem akarom azt hinni, hogy búcsúzott!
Nem tudom, volt-e valaha ilyen szörnyű másfél órám.
Ülünk a kocsiban, s csak a halk nyöszörgést hallom.
Update @ 19:45
Fáradtság. De rohadtul.
Tíz után érkeztünk meg a kórházba, a doktornő mikor meglátta azonnal közölte, felveszi. S hogy ha napok óta nem eszik, nem iszik (amit Apukám nekem is csak ma mondott), akkor miért csak most vagyunk itt? Mondtam neki, hogy a hét elején én még semmit nem vettem észre, mikor telefonon beszéltünk, tegnap este szembesültem azzal, milyen állapotban van, s ezért, hogy ma. Hogy csinálnak mindenféle vizsgálatokat, utána tud mondani bármit is. S hogy van két olyan gyógyszer, amit a kórház nem tud adni, ugye itt vannak? Hát nem, szóval kocsi, s másfél óra múlva újra ott voltunk.
S vártunk, órákon át.
Fél három körül a doktornő közölte, néhány eredmény már kész, s azok nagyon rosszak, ő még ilyet nem is látott. Mert szinte ki van száradva, a veseműködése életveszélyes. Viszont a röntgen azt mutatja, hogy a tumor zsugorodott, a kemoterápia hatásos volt. Csak hát a mellékhatásai...
S hogy bármi lehet, a következő egy-két-három nap kritikus. Viszont ha a katéter zacskójába lassan gyűlik valami, az jó jel lesz. Ők mindent megtesznek, mi meg csak várhatunk.
Úgyhogy Párizs marad álom, majd leírom, hogyan és mit tudtam lemondani.
Update #2 @ 22:22
Négy óra körül búcsúztam el Apukámtól, gyalogoltam haza (csak pár megálló villamossal), aztán itthon összes párizsi papír elő, s hívtam az Air France-t. Elmeséltem mi is van, s hogy megkérdeztem, mit tehetek? Két lehetőség: vagy lemondom, s visszatérítik a jegyek kb. 20%-át, vagy kiállítanak egy vouchert ugyanerről az összegről, amit augusztus 21.-ig használhatok fel (merthogy tavaly augusztus 21.-én vettem). De beszéljek a biztosítóval. (Még jó, hogy rászántam párezer forintot.) Viszont telefonszámot meg egyéb információkat nem tud adni, viszont hívjam újra őket, ha velük sikerült felvennem a kapcsolatot.
Megkerestem a biztosításról szóló emailt, hívtam a biztosítót, mondják nekem, küldjek emailt, majd válaszolnak.
Hívom újra az Air France-t, másik hölgy, segítőkészebb. Elmondja, mi a teendőm a biztosítónál, erre a címre kell email, ezt a telefonszámot kell hívni, s ez a kötvényszám. Elmeséltem neki, hogy mindez megtörtént, a kolléganője kérte, jelezzek vissza, ha beszéltem velük. Furcsállotta, mert így a visszatérítés történik, de akkor ő most előjegyzi, de küldjek emailt, mert sajnos telefonon nem megy, megelőzendő a visszaéléseket. Megtettem. Most várok ezekre a levelekre.
Ehhez képest a szállodafoglalást visszamondani egyszerű volt, néhány kattintás, s már a postafiókomban volt a levél, sikeresen lemondtam, ingyenesen.
A transzfer lemondásával viszont szenvedtem. A francia nyelvű oldalon nem volt olyan gombra kattintani lehetőség amit kért, az angolon meg kiírta, hogy nem tudják törölni a foglalást, telefonáljak. Megtettem, s a hölgy felháborodottan közölte, hívjak másik számot, de amúgy meg ne zaklassam őket ilyenekkel, intézzem el a honlapjukon. Mondom neki, próbáltam, itt van előttem nyitva, s felolvastam a hibaüzenetet. Mire az volt a válasz, hogy ő az angolt nem érti, próbáljam újra. Megtettem, s láss csodát, az üzenet várt, hogy ez a számú foglalás már törölt. S tényleg, hamar kaptam erről is levelet.
Arra vagyok még kiváncsi, a Francetourisme mit szól arra a levélre, amelyben azt kérdezem, hogyan törölhető az a sok voucher, amivel Giverny-be meg Versailles-ba mentünk volna.
Hát ez van. A Kedves szerint Párizs megvár. Én viszont nem tudom, alkalmas leszek-e valaha még egyszer megszervezni egy ilyet.
Update #3 @ május 11. 11:16
Tegnap este Apukámmal megbeszéltük, ma tízre megyek hozzá, aztán együtt Anyukámhoz a kórházba. Ehhez képest kilenckor csörög a telefonom, látom, ő az, görcs a gyomorban, mi történt? Csak annyi, hogy itt áll a házunk előtt, vár.
Kedves lement elé, felhívta reggelizni (én épp zuhanyozni készültem), ettünk, elindultunk.
A kórházba érve a nővér, aki tegnap betette a katétert, mondta, hogy minden eredménye jó, kivéve a veseműködést, mert az még mindig semmi. S hogy várnak néhány leletre, ha azok megjönnek, akkor azoktól függ, de valószínű, átszállítják egy másik kórházba, urológiára. Hogy ott speciálisan kezeljék. Mert ők itt, tüdőkorház lévén amit tudtak, megtettek.
Anyukám meg... Nagyon fázott, betakartuk, s alig öt perc múlva elküldött minket. Kérdeztem Apukám, megvárjuk-e az eredményeket, beszéljünk-e az orvossal? Hát ne. Mert okosabbak nem leszünk, s csak ülhetünk ott órákat. Mint tegnap.
Láttam rajta, menekülne, s gyors döntés: nem hagyom egyedül így. Ha Anyukámról van valami hír, a kórház hívni fogja.
Egy jó órája jöttünk el, s még semmi.
Önző, mentséget kereső gondolat. (?)
Jó-e, ha Anyukám mellett vagyok, úgy, hogy csak aludni akar, ha azt hajtogatja, menjünk. Segít-e ez neki? Hogyan teszek jót?
Update #4 @14:01
Apukám hívott negyedórája, ideges, a kórház még nem jelentkezett, tudom-e a nővérszoba számát? Tudtam. Felhívta. S hogy most intézkednek az ágynyilvántartónál, viszik majd át valahova. Telefonáljon félóra múlva.
Megkérdeztem, megkérdezte-e az eredményeit? S hogy van ami stagnál, van ami 50%-os. De hogy mi mi, azt nem értette pontosan.
Kedvessel megbeszéltük, ha tudunk valamit, megyünk.
Update #5 @20:37
Vártam Apukám hívását, de semmi, hát egy órával azután, hogy mondta, félóra múlva kell telefonálnia. Épp akkor rakta le, mondta, s hogy viszik Anyukám a Honvédba, a Nephrologiára.
Fél öt körül értünk be, jött Kedves is, öcsém is. A nővér mondta, a főorvos úr van nála, várjunk. Majd felvett tőlünk némi anamnézist. Aztán a főorvos úr is kérdezett, majd elmondta, várni kell az eredményekre. Meg kell egy hasi ultrahang is.
Lassan indultunk volna haza, de hirtelen kellett kijönni a kórteremből, Kedves mondta, kérdezzem meg, megvárjuk-e? Megkérdeztem. Egy nagyon határozott igen volt a válasz. S amíg vártuk, hozzák vissza, beszéltem az orvossal, ki mondta, egy művesekezelés elkerülhetetlen.
S mikor jöttünk el, még azt is, hogy az eredményei jobbak, mint a Korányiban, ami csoda, mert vizelete még mindig nincs. S hogy a dialízist addig nem tudják elkezdeni, míg nem lesz normális az INR értéke. Amin rajta vannak.
Szóval most megint várunk.
Update #7 @ 22:44
Fura, de nyugalmat érzek. És aggaszt. Mert aggódnom kellene.
Update #8 @ május 12. 22:10
Hajnali félálom, csörög mellettem a telefonom, Apukám hív. Görcs a gyomorban, felveszem, félve. Csak annyi, ő most elindul Anyukámhoz. Mondom neki, megyek vele, fél óra és ott vagyok.
Anyukám alszik. Mellette oxigénpalack, orrában szonda. Nyugodtnak tűnik. Apukám ad egy puszit a homlokára, felébred. "Hogy találtatok meg?"
Mondjuk, tegnap is voltunk, ez itt a Honvéd, közel az otthonhoz. Magához tér, úgy tűnik, kezdi felfogni. S az arca sem püffedt annyira. Fáradt, kéri, hagyjuk pihenni, menjünk. Tíz percet, ha voltunk nála. Mondjuk, délután jövünk újra. Bólogat, integet.
Folyosón nővér, kérdezzük, tud-e mondani valamit? Majd holnap a főorvos úr. De hozzunk hintőport, tusfürdőt, szőlőzsírt, mert ki van száradva a szája, s persze evőeszközöket. A Korányiban ezek eltűntek.
"Lehet tudni vmit?" - öcsém smse délelőtt. "Semmit" válaszoltam, meg amit a nővér mondott.
Délután Apukámmal újra. Anyukám fenn van, azt hajtogatja, mennyire nincs jól. Kérdezem, az érettségi feladatsort elhozzam-e? Halvány mosoly, azt most ne. (Anyukám ti. matektanár.) Viszont megint csak tíz perc az ott, igen, fáradt, pihenne. S rendben, jöjjünk holnap.
Hát megyünk.
Update #9 @május 14. 13:07
Tegnap nem tudtam írni. Dühöt érzek, meg elkeseredettséget. Mert nekünk most Párizsban lenne a helyünk. Persze, tudom, Anyukám mellett, de a rohadt életbe! Miért most, miért velünk?
Anyósom azt mondta, ez van megírva. Kedves meg azt, mikor februárban megkapta ezt az ajándékot, már tudta, Anyukám miatt nem fogunk tudni elmenni, s nem élte bele magát.
Fáj ez így, nagyon.
Tegnap reggel Apukámmal mentünk be, s a kórteremben az üres ágytól megrettentem, rohantam a pulthoz, ahol a doktor megnyugtatott, Anyukám épp dialízisen van, menjünk nyugodtan, ha ott vége a vizitnek bemehetünk hozzá.
Ijesztő volt így látni. Nem is maradtunk sokáig, ő is fáradt volt. Megbeszéltük, délután megyünk újra. Jött a Kedves is, s bizony jó másfél órát ott voltunk. Anyukám eszegetett, két kefírt is, vacsorára kapott mézespuszedlit meg kompótot. Kedves szerint most pótolja, amit napokig kihagyott.
Ma reggel meg Apukámmal, Anyukám ült az ágyban, nyammogott egy zsömlét, s még mindig nagyon lassú, s néha kissé zavart volt. Megkérdeztem az orvosát, ez tartós-e? Hát erre nem tud válaszolni. Mert a veséi még mindig nem működnek, úgy tűnik, ez tartós lesz, de folynak a kezelések. Nem nyugtatott meg. Az étrendre vonatkozóan meg annyit mondott, amit csak kíván, ehet. Viszont a veséi miatt naponta egy liter folyadéknál többet nem lehet.
Lassan fél kettő. Mindjárt indulnánk Giverny-be. A Francetourisme a kirándulások árának 80%-át visszafizeti. Az Air France a visszatérítésnél nem számol fel kezelési költséget (így kb. 30%-a a jegyek árának amit utal majd). A biztosító meg megírta mi mindent kell eljuttatni hozzájuk. Nyomtatni kellene jó sokat (ami itthon nem megy), meg Anyukám orvosával nyomtatványt kitöltetni. Aztán várni arra, hogyan bírálják el a kérelmem.
Már csak a hatnapos, év végéig érvényes Museum Pass-okon, meg a szajnai hajókázás jegyein kellene túladni.
Update #10 @ május 15. 19:35
Kedves szerint Anyukám már jobban van, nem olyan lassú a beszéde, s káromkodni is tud. Merthogy felháborodott, egyik szobatárs állítólag lenyúlta az összes teát...
S evett ma is rendesen, de nekem valahogy még mindig nem tetszik. Hol van az az anyám, akit gyerekként bálványoztam, feltétel nélkül elfogadtam tőle bármit, aki, bár negyven kiló volt, de roppant erős asszony? 66 éves, s a kórházban nénizik az ápolók, a nővérek.
Délután mondtam neki, mikor láttam, fárad, hogy holnap jövünk újra. "Ezt a mesét már ismerem!" Mintha keverne az öcsémmel, kit tegnap is hiányolt. S kit délelőtt felhívtam ("Persze, nem ér rá, csak az anyja vagyok!"), s ki közölte, "nyilván sok munkám volt"...
Hazafelé Apukám megeresztett egy "ez azért nem a Montparnasse" megjegyzést a Honvédkórház környékére. Rámordultam, ezt azért ne! S nem mertem a Kedvesre nézni, csak szorítottam a kezét.
Ja, a Francetourisme ma visszautalta a kirándulások árának 80%-át. Reggel jött az sms. Most épp több a jóváírás a hitelkártya számlámon mint a költés.
Update #11 @ május 16. 20:11
Hát... Délelőtt nagyon fáradt volt Anyukám, s mikor mentünk be, a tealopós szobatárs nem szívesen fogadta a köszönésünk. Az szekrényen Anyukám mellett az érintetlen tegnapi vacsora meg a mai reggeli. S nem éhes, nem kér semmit. Viszont a reggel főzött tea jólesett neki. De negyedóra múlva kérte, menjünk, pihenni szeretne.
Mint délután, mikor dialízisen volt.
Kedvessel bementünk a munkahelyére, kinyomtattuk mindazt a sok papírt, amit a biztosító kért. Onnan be a kórházba, hívtam Apukám, ő már épp beért. Aztán hívott ő, Anyukámat ne a kórteremben keressük.
Az udvaron találkoztunk, a dializáló nagyterem előtt vártunk jó tíz percet, mert felmosás volt. Anyukám nagyon megviseltnek tűnt, mondta, fázik. Kedvessel felmentünk a köntöséért, a pultnál ott ült a kezelőorvosa, megkértem, töltse ki a biztosító által küldött nyomtatványt. Amire most neki nincs ideje, de tegyem le Anyukám szekrényére, holnap megteszi. Megköszöntem.
Aztán mondtam Anyukámnak, a dokit ott várja egy nyomtatvány. A hűtőben a szobában meg őt egy kefír. Kérdeztem, mit ebédelt? Semmit, mert nem volt kedve. S tudja, kell ennie, de hagyjam őt ezzel békén.
Mikor jöttünk el, Kedves megjegyezte, nem kellett volna mondanom azt a nyomtatványt, Anyukám most azt hiheti, valahová be akarjuk dugni... Hát csak nem!
Update #12 @ május 17. 23:48
Fáradtság, rosszkedv.
Anyukám reggel nem volt jól, nem marasztalt minket. De megígérte, az ebédjét majd megeszi. Mert tudja, erősödnie kell.
Délután viszont azt mondta, nem emlékszik, mi volt az ebéd, s hogy ő egyáltalán e evett-e. Azért egy kis ivójoghurtot benyomott, utána meg egy Kapucínert (egyik kedvenc csokija), miután Apukám elszólta magát, azt is vittem. Meg kefírt, meg krémtúrót, meg narancsot. De ugye, ha van csoki, ki akarna ilyesmit?
Update #13 @ május 20. 11:38
Szombaton Anyukám reggel nyűgös volt, nem maradtunk sokáig nála. Délután viszont jó másfél órát. Mikor megérkeztünk, dialízisen volt, nehezen viselte, még szűk 30 perc volt hátra, de megbeszélte a nővérrel, fejezzék be.
Aztán jóízűen megette azt a kis zöldséglevest, amit a Kedves főzött. S csacsogott is velünk.
Tegnap reggel meg azzal fogadott, éhes volt, még mielőtt megkapta volna a reggelit, megevett két kefírt. Egy óra múlva mondtam, lassan elindulnánk, elmúlt tíz.
Kedvessel elmentünk kirándulni, jó volt elszakadni a várostól. Sétáltunk egyet Gödöllőn a kastély parkjában, megkerestük azt az éttermet (Szélkakas), ahol pár éve jót ettünk. Kétszemélyes tál, rengeteg kaja, maradék becsomagolva. Aztán még egy fagyi egy padon, s kórház.
A maradékkal, meg a Kedves rizseshúsával. Anyukám már hiányolt minket, mesélt mindenféle dolgokat, s megevett egy lyoni csirkemellet, egy rántott sajtot, majd megkérdezte, hol is van az a rizseshús. A végén meg panaszkodott, teleette magát...
Ma meg... Reggel ébredezett, mikor megérkeztünk, s fáradt, nyúzott volt. A reggelije az asztalon, de nem kéri. Joghurtot sem. Hagyjuk békén pihenni.
Apukám aggódik. Én is.
A kezelőorvosa ügyel ma, kérdeztem, mi van Anyukámmal. Hogy hosszadalmas kezelések elé néz, most még nem tud mit mondani. Kértem, a biztosítós papírt töltse ki, beszéltünk róla pénteken. Elnézést, elfelejtette, de vigyem oda. S bő 30 perc kellett hozzá, el kellett minden rovatot mesélnem, meg mutatnom, s közben hívták is. De holnap azt is feladhatom.
Most meg indulunk a Kedvessel újabb kirándulásra. S sürget, rakjam el a zoknijaimat, ne írogassak annyit. Megyek.
Update #14 @20:06
Rossz a kedvem. Nagyon. Anyukám elzavart minket délután, hagyjuk már őt békén, s miért nem lehet tolerálni, hogy nem kíván semmit? Pedig csak annyit kérdeztem, kéri-e a Kedves készítette túrógombócot? Amit tegnap megbeszéltek. S még reggel is bólogatott, mikor mondtam neki, viszem délután.
A doki megmérte a vérnyomását, kicsit magas volt, kérdezte, evett-e? Nem. Miért? Mert bevette a gyógyszereket. De hát attól még kell enni! Brrr... Nincs étvágya? Fejrázás.
És hiába a kellemes délutánunk a Kedvessel Szentendrén, most nyugtalan vagyok, nem lelem a helyem. S Apukámon is látom, mennyire kezd rámenni erre az egészre.
Update #15 @május 21. 19:36
Ma már mentem dolgozni, Apukám hívott reggel, volt Anyukámnál, nem sokat. Elzavarta, hagyja őt békén. Nyöszörgött, nincs jól.
Felhívtam délelőtt a Korányiban a kezelőorvosát, ma lett volna a második kemoterápia. Mondta, persze, gondolta ő, ez most csúszik. S ha bármit tudok, jelentkezzek.
Munka után mentünk együtt, a kórház előtt találkoztunk. Anyukám dialízisen, mentünk oda. Nyakig a takaró alatt, nagyon összetörtnek tűnt. Fáradt, halkan, gyengén beszélt. Nem éhes, nem szomjas, hagyjuk békén pihenni, jöjjünk holnap délután.
Jó félóra múlva állok a sorban a postán (levél meg mindenféle a biztosítónak), de tömeg, mindenki most adja fel az adóbevallását. Rezeg a zsebem, Apukám az. Kivert a víz, az nem lehet, hogy Anyukám miatt hív! S tényleg. Csak látja a híreket, milyen sorok vannak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése