...hogy egy tárgy rabbá tesz

Beleborzongtam, mennyire össze vagyok nőve a mobilommal. A Kedves csóválta is a fejét majd' egy álló napon keresztül, látva mit tesz velem a telefontalanság.
Történt ugyanis, hogy vasárnap reggel nem bootolt be, se az akkumlátor kivétele majd betétele, sem az így történő újraindítás nem segített. Maradt a garanciajegy meg- és a szervíz felkeresése. Ahol a srácok közölték, hogy szoftverfrissítésre lesz itt szükség, de azt csak hétfő délre tudják vállalni, mert a gépük épp le van halva, de ide kérnek egy aláírást és 24 óra múlva jöjjek vissza.
Otthon meg a rémület, nem a garanciális javítás kocka ikszelődött be, de hát aláírtam. Vissza a szervízbe, ahol nyugtattak, ha a garancialevél mellette van, akkor ingyér csinálják, ez itt csak egy word doksi, kolléga nem tudott máshová ikszelni.

Aztán ma délután visszakaptam, érezhetően gyorsabb, de hát a memóriakártyán lévő alkalmazások egy része nem települt újra. Még jó, hogy a szervíz előtt ültünk le a Kedvessel, mert telefonálnia kellett, hát visszamentem, hogy most akkor mi is van? Mert az alkalmazáskezelő szerint telepítve vannak ezek az alkalmazások, de valahová elbújtak a telefonban. A srác sem értette, obligát tanács: újratelepítés.

Hát megtettem, mert az alkalmazáskezelő nem engedte az uninstallt, de még a pc suite sem. Hát van a memóriakártyámon 990 kb elérhetetlen foglalt hely és egy minden gombnyomásra gyorsan reagáló, újra testreszabható, de működő telefonom.

...hogy egy szám nem ereszt

Egész nap egy France Gall szám járt a fejemben, most megmutatom neked.



Ezt énekelte a férjével, Michel Berger-vel is, aki ma lenne 62 éves, de hát 45 évesen meghalt. És ma van két éve, hogy hajnalban Fred Chichin meghalt. Róla már a Rita Mitsouko kapcsán írtam. Fura egy dátuma ez a francia zenének…

Mellesleg France Gall nyolcvanas évekbeli legnagyobb sikere az Ella elle l’a, amit én akkoriban nagyon nem szerettem, és tavaly, mikor a rádióban meghallottam újra, akkor vált világossá, hogy miről, pontosabban kiről is szól…



Van ennek a számnak – egy szerintem szörnyű – feldolgozása is, Kate Ryan-től.



Persze vannak Gall-nak szép szerelmes számai is.







És ha már francia zenék, akkor Párizs. És Budapest. Mert ez a két város nagyon jó hely, és ez a szám is.



A végére meg még egy, szintén a nyolcvanas évekből, egy jó lemezről.

...hogy egy megjegyzés törlődik

Nem azért, mert hogy nem örülök én annak, ha olvasnak, és reagálnak egy bejegyzésre.
Azért, mert túl szenzitív adat volt benne.

Bocs kedves kommentelő, ettől én még imádlak!

...hogy ősszel tavasz van

Arról nyáron panaszkodtam, hogy ősz van, most meg azon örvendezek, hogy ősszel meg tavasz.
Kiléptem reggel a lakásból, és megcsapott valami langy szellő, és a jóérzés, amit leginkább csak franciául bírok leírni, ez bizony a l'air du printemps. Beleszagolsz a levegőbe, és érzed, hogy élni jó!

Egy baj van csak ezzel így, hogy nekem dolgozni kellett menni. Ahogy annak idején a PUF énekelte: "a villamosok is arra mennek, amerre nekem menni kell", de hát én busszal járok a munkahelyemre...

...hogy a félhetes híradó kimarad

Merthogy majd' egy órán keresztül csak angolleckét írtam. Tényleg nem kellett volna visszakérdezni.

...hogy okosodik az ember

Olvasom, hogy mivel győzhető le az idő vasfoga. S hogy ha erre a matériára rákeresel, akkor milyen eredményeket találsz. Érdekes... Tényleg.

...hogy mégis van angolóra

Tegnap helyettesítették a tanárunkat ('Just call me Kate.'), és szegény nem tudta néha eldönteni, hogy mikor tegezzen és mikor magázzon minket (mert hát az a csoportban esélytelen, hogy csak angolul társalogjon a társaság - ez de szép kifejezés így!), és hát valamennyit haladtunk is, de valahogy mégsem éreztem pörgősnek az órát. Régi, gyermekkori franciaórák jöttek elő, azoknak volt ilyesmi hangulata. Ami persze nem jó, de hát ha nekem ez jutott... És hát persze az sem tudható még, hogy a kimaradt két óránk mikor is lesz bepótolva, ill. hogy pontosan mikor lesz a téli szünet.

De leckét azért kaptunk rendesen. "Mennyi idejük lesz szerdára tanulni?" - kérdezte, mire mi más lehet az obligát válasz: "Mennyi időnk legyen?". Hát nem biztos, hogy vissza kellett volna kérdeznem, mert előkerült sok-sok fénymásolt lap, sok-sok feladattal. Lesz ma este programom...

...hogy az ember a munkahelyén a társadalmi életböl kimarad

Persze mindezt csak magamnak köszönhetem.
Délelőtt a kolléganőim (férfi kollégám kevés van, velük legfeljebb fociról meg politikáról lehet beszélgetni - előbbi nem nagyon érint, utóbbiból meg nagyon elegem van; na jó, van egy olyan kollégám is, akivel tudok zenéről meg fényképezésről is beszélni) arról csevegtek, hogy szombat este azt nézték hogyan próbálnak megszületni a csillagok. Amihez nem tudtam hozzászólni, mert a hétvégén én Moldova kétkötetes Kádárról írott könyvét olvastam. Szüleimtől kaptam, formálandó a történelemszemléletem.

Hát így maradtam ma ki a jóból.

...hogy sejtelmes a reggel

Ma reggel, munkába menet, ezt láttam.

...hogy az ember hiába tanulna

Persze, lehet tanulni, ha akarsz, de hát úgy nem könnyű, ha hetente kétszer lenne órád, de helyette csak hetente egyszer van. Most hívtak a nyelviskolából, hogy "betegség miatt" a mai óra elmarad. Miképp a múlt héten hétfőn, most sem sikerült helyettesítő tanárt találni. Ráadásul a mai órán beszéltük volna meg, hogy mikor pótoljuk a múlt héten elmaradtat.

Lehet, hogy a téli szünet nem lesz megtartva?

...hogy az ember véleménye a köz része

Nemrég hívott az egyik közvéleménykutató, kérdeztek az országos és a helyi politikáról, meg arról, hogy mi a baja az országnak, meg nekem.
(Nem fogom elárulni itt, ezek szenzitív adatok!)

Amin elgondolkodtam utána, hogy a polgármester nevét még tudom, de például a kerületi frakcióvezetők nevei ismeretlenek voltak. S hogy kellene-e tudnom nekem ezeket? Vagy hagyjon békén (akár helyi szinten) a politika, egyszerűen csak érezzem jól magam? Legyen élhető a környezet, ahol élek. Ne fogyjon el a fizetésem a hónap végére (vagy legalábbis ne így érezzem).
Egyszerűen legyen jó a bőrömben, a politikusok meg tegyenek arról, hogy én jól érezzem magam. És ne a fejem verjem a falba attól, amit a híradókban látok.

...hogy az NPG populáris

Írta b., Londonból, hogy a hétvégén a National Portrait Gallery-ben látták a Beatles to Bowie kiállítást, s hogy bár nem lett volna szabad, de hát ő fényképezett apukájának. Én meg írtam neki, hogy mi 1999-ben láttuk ott az Icons of Pop kiállítást, amiről a múzeum honlapján nem találtam már semmit, csak annyit, hogy volt vendégségben (mármint a kiállítás), viszont a BBC írt róla, és az még elérhető.

Szóval ha Londonban jársz, és megnézed Nelsont a Trafalgaron, akkor ahhoz nagyon közel van az NPG, tessék bemenni.

...hogy legalább a hétfő este jó

Tele hassal (krumplistészta, tiramisu), és a hátizsákomban talált cd-kkel szebb a világ.
(Megfeledkeztem arról, hogy kollégámtól kaptam reggel sok-sok zenét, amit Indiából hozott; annyi nemjó volt a munkahelyen, hogy kiment a fejemből. Viszont így jó volt rájuk bukkanni.)

Ja, és a tesztem is jól sikerült, 92%-ot írtam.

...hogy a hétfő tényleg rossz

Ahogy a Boomtown Rats énekelte: I don't like Mondays.

(Igazi mobilbloggolás amit most csinálok, linkelni, beilleszteni nem tudok így; nagyképűen a telefonomról írok. Szóval házifeladat, légy interaktív és keress rá erre a számra meg a történetére.)

Mondjuk gyilkolni nem fogok, de pocsék volt a mai napom. Ráadásul angol előtt még a Kedvessel sem találkoztunk, neki is rengeteg munkája van.
Viszont remélem, megkapom végre az előző tanfolyam végén írt tesztet kijavítva.
És otthon finom krumplistészta és tiramisu vár.

...hogy nincs babona

A szüleim, sok-sok évvel ezelőtt február 13.-án ismerkedtek meg. Igaz, aznap vasárnap volt, de hát nekem azóta a 13 nem szerencsétlen szám.

No és a mai napon az urbanlegends-en egy igazán aktuális bejegyzést találsz.

...hogy a zene helye is fényképezhető

Írtam arról, hogy Fesztiválja volt a Zeneakadémiának, meg hogy voltunk koncerten is, de most képeket mutatok neked, mert vasárnap voltak vezetett túrák az épületben, és utána a Kedvessel még bóklásztunk.



Az előtér felé nézve a földszinti folyosón.




A terem, ahol a zenészek felkészülnek színpadralépés előtt.




A színpad mögött.





Lépcsőház, a Király utcai oldalon.





Korszerű világítás.





A ruhatár.





A Kisterem felől Tilos az á.



A Liszt Ferenc téri oldal hátulról.






Hátsó lépcső.



Pihenő a Dohnányi utcai oldalon a harmadikon.



Magányos hangszer a harmadik emeleti folyosón.



Hajós Bálint emléke a Kupolaterem felé vezető lépcsőn.



Pihenő a harmadikon a Király utcai oldalon.



Ajtók és ismeretlen funkciójú kompozíció.



Nem tudtam, hogy a harmadikon stúdió is van.



A Kupolaterem felé vezető út.



Ablakok a belső udvaron.



A Nagyterem ablaka, kívülről.



Emléktábla, mellszobor, zongora.



A Nagyteremben a kilenc szimfóniára készülnek.



Lépcsők a Dohnányi utcai oldalon.



A Nagyterembe kukucskálva.



Ez is ruhatár.



Díszítés.



Középerkély.



Ajtórészlet.



Szecesszió mindenütt.



Erkélylépcső.



A kijárat és a jelzőfény.



A baloldali földszinti folyosó.



Az egyik híres kék gömb.



Fogadj szót!



Igen, az ott egy fénycső.



Hát igen.

Imádom ezt az épületet, és várom, hogy 2011-ben milyen lesz. Ha majd akkor is lehet menni megnézni és fényképezni, akkor fura lesz belinkelni ezt a bejegyzést.

...hogy ősszel is van éjszakája a múzeumoknak

Sőt, már mobil is.

...hogy még mindig óramánia van

Órákról régen írtam, ill. utoljára akkor, mikor otthon felejtettem.

De most megint mutatok Neked szép darabokat.

A Davis DA0891 számú modellje engem elvarázsolt.




A Freelook HA2925G-3 számú modellje kicsit hasonló, de mégis más.



Ez itt a LIP 1880902 számú modellje, igazán tetszetős.




A Calvin Klein K2621126 számú modelljének egyszerűsége fogott meg.


A Ted Lapidus 5108201 számú modellje pedig extravagánsan elegáns.

...hogy koncertre járni jó

Írtam tegnap, hogy megyünk Fischer Annie és Cziffra György nyomdokain.

Döbbenet volt, ahogy a 76 éves Vásáry Tamás odaballag a zongorához, szépen, lassan. Aztán kezeit a billentyűk fölött tartotta pár másodpercre, majd elkezdett játszani. És hihetetlen volt, ahogy egy pillanat alatt megfiatalodott.
(Zárójeles megjegyzés: azt hiszem tavaly láttuk őt egy nemzetközi ifjúsági zenekart vezényelni, és a dobogón is baromi energiával élt.)

No és hát ott volt Dráfi Kálmán, Kocsis Zoltán és Vásáry Tamás hatkezese, Rahmanyinovot játszottak.

Én komolyan nem értek a komolyzenéhez (meg sok más mindenhez sem), és most Mészöly Dezső Ars poetica című kétsorosa jutott eszembe:

"Akármiként állítjuk föl a mércét: / a vers csak úgy szép, ha nem tudni, mért szép."

Valahogy így voltam a tegnap estével. Egyszerűen csak szép volt.

...hogy a Zeneakadémia Fesztivált érdemel

Méghozzá épületbúcsúztatót.

Mi a Kedvessel ma este Fischer Annie és Cziffra György nyomdokain fogunk haladni, többek között Vásáry Tamás és Kocsis Zoltán segítségével.

…hogy számhordozni nem egyszerű

Nem csak Izlandon van válság, én is úgy döntöttem, hogy költséghatékony leszek az Édesanyám által használt telefonnal kapcsolatban. Jónéhány évvel ezelőtt, mikor még én is húszas voltam, ő is az lett, de közben harmincas lettem, és lusta maradtam, hát azt az előfizetést úgy hagytam (kellően magas percdíjas, azóta megszűnt tarifacsomagban), és hónapról hónapra egyre reszketőbb kézzel nyitottam ki a Pannon által küldött számlákat. Monitorozva Édesanyám felhasználói szokásait, kitaláltam, hogy hát akkor számot hordozok, és irány a Té.

Ehhez persze először irány a Pannon, úgy két hete, ahol először a kislány ideges lett attól, hogy hát mit is szeretnék, aztán csóválta a fejét, hogy más a lakcímem és a személyim száma, mint ami a rendszerben szerepel. Mondtam neki, hogy hát a számlaküldési cím lett az állandó lakcímem, a lakcímkártyán láthatja, a személyim meg lejárt azóta, hogy ezt az előfizetést sok évvel ezelőtt megvettem, hát új van, láthatja, az is a pulton van előtte. Kicsit szöszölt a számítógépén, kifizettem a számlatartozást, és mentem haza, várva az elengedő nyilatkozatukat, amit öt munkanapon belül ígértek postázni.

Nyilatkozat megérkezett, mentem vele a Tébe, ahol kérték a személyit, lakcímkártyát, és csóválták a fejüket, hogy hát ez így nem lesz jó, mert hát a Pannon által adott papíron az adataim (lakcím, szig.szám) nem egyeznek. S hogy leszek szíves visszamenni hozzájuk, és kérni újat. Hát voltam szíves, és egy másik kislány elnézést kért, hogy a kolléganő egy héttel ezelőtt nem várta meg, amíg frissülnek a rendszerben az adataim, és új kérelmet kell elindítani, hát akkor most kezdjük elölről. És újabb öt munkanapon belül jön az új nyilatkozat.

Hát múlt héten megérkezett, és szombaton próbálkoztam. A Ténél papír, hogy elnézést kérnek, de rendszerkarbantartás miatt kizárólag Dominó értékesítést meg számlatartozás kiegyenlítést meg még pár dolgot tudnak csak aznap csinálni. Hát mondom, ha Dominó értékesítés van, akkor ez az ami kell nekem. De szerintük nem, mert hát ahogy én szeretném, úgy nem megy, és fáradjak vissza hétfőn.

Visszafáradtam, és sikerült egy tanuló srácot kifognom („Na, akkor itt az alkalom, hogy ilyet is csinálj!” – mondták neki a kolléganői), és csupán félórát vett igénybe a szerződés megkötése. Érezte ő is, hogy lehetett volna gyorsabb is, mert igyekezett kedvesnek lenni, a végén még egy dossziéba is betette az összes papírt, és elköszönt. Mondtam neki, hogy hát azért a SIM kártyára is szükségem lenne. Elnézést kért, és megkaptam azt is. Most már csak arra várok, hogy szombaton, valamikor reggel nyolc és dél között az új kártya aktiválódjon.

…hogy Izland Big Mac nélkül marad

Válság van, és Jon Gardar Ogmundsson, a McDonald’s izlandi franchise partnere már nem bírta tovább. A Big Mac-et nem tudta tovább rentábilis módon árulni, a Reutersnek azt nyilatkozta, hogy 'For a kilo of onion, imported from Germany, I'm paying the equivalent of a bottle of good whisky'…

Ugyanakkor, ha megnézed az izlandi McDonald’s honlapját, akkor csak a "Starfsumsókn" feliratot látod, amire kattintva egy olyan oldalt látsz, ahol gyorséttermi munkára jelentkezhetsz az adatlap kitöltésével.

Fura ez.

…hogy a új ruhára van szükség

De ha mégsem, csak Narancsolvasórajongó vagy, akkor ezt nem hagyhatod ki!

...hogy szünet van

Illetve volt, mert betegség is. Lázzal, pár napig, ágyban fekvéssel, és mérhetetlen türelmetlenséggel, mert pont a héten kezdték el a házunkban két lakás összenyitását, ami meglehetős zajjal jár(t). Meg persze a melegvíz és a fűtés elvarázsolásával is, kedden sikerült ezt összehozni a brigádnak. Melegvíz az másnap estére lett, de fűtés csak péntekre.
Persze naponta tízórányi zajt elviselni még nehezebb volt, pláne, hogy a mesterek, mikor kalapáltak, hát valami hihetetlen ritmusképletet bírtak alkotni. Én úgy tudom, hogy flamencozenészek évekig tanulják, hogyan is kell két ütem közé belépni, de itt nem volt szükség előtanulmányokra, simán megoldották, hogy essen le az állam. Jó, hát Paco de Lucia nem gitározott hozzá (nem is lehetett volna hallani a kopácsolástól), de hát valahogy túléltem.

S persze angolra sem mentem a héten, de K. csoporttársnő elküldte nekem emilben, hogy mit is vettek az órákon, ami nem egy haszontalan dolog, mert szerdán már 'Final test' lesz. S még jó, hogy a nyelviskola küldött emilt, mert így eszembe juttatták, hogy be is kéne iratkozni a következő tanfolyamra. Hát telefonon megtettem, és holnap mehetek az iskolába a szerződésemért (az iskolának van olyan konstrukciója, hogy ha egyszerre több tanfolyam árát kifizeted, akkor még többre iratkozhatsz be, ezt nevezik ők bérletnek; én két tanfolyam áráért hármat kapok).

No és a betegség az nem az előző bejegyzésben történtek miatt volt, azt viszonylag hamar kihevertem. Amikor ez az incidens történt, akkor épp vásárolni indultam, találkozni a Kedvessel, mert csütörtökön Bécsben voltunk.

Az úgy történt, hogy a négymunkanapos héten mi csak kettőt dolgoztunk, mert van még elszórni való szabadságunk, s mikor kedden délután jöttem hazafelé, a Kedves hívott, hogy volna-e kedvem csütörtökön Bécsbe menni, mert talált olcsó buszjegyet, és hatezer (!) Forintokért elvisz meg visszahoz minket az OrangeWays. (Velük voltunk tavaly Krakkóban is, és kellemes tapasztalat volt az, hát lelkendeztem.) S bár már voltam Bécsben párszor, de valahogy a kulturális turizmus eddig kimaradt, hát kitaláltam a Klimt és Hundertwasser nézést. Kedves meg a Mozarthaust szerette volna megnézni.

Szóval szerdán vásárlás volt, mert rohanás Euróért, aztán (nem is olyan) korán fekvés, és csütörtökön hajnali kelés és hétkor buszindulás.

Bécsben meg fényképezés.

Ez itt a Belvedere, a Felső, és ha megnézed, már itt hirdetik a gyűjteményükből leghíressebbnek kikiáltott Klimt képet.



Ez meg itt egy putto az egyik kapun.



És a kapu egy részlete.



Kerti szobrok.



A Felső Belvedere és a kert.



Az Alsó Belvedere egyik kapuján át a Felső.



A Karlskirche a Karlsplatz-on.



És előtte egy Henry Moore szobor.



Így láttam meg a Hundertwasser házat.



Vízköpő...



Házfal.





Ablak.



És az évszám, hogy mikor is készült a ház.



A művészet is áru.



A Stephansdom mellett a fiákkerek.



Igazi bécsi. (És mellette tényleg Manner bolt van!)



Ablak egy udvarban.



Szobor nélkül.



Sikátor.



A Graben-en.



A Kohlmarkt-on sétálva a Hofburg felé.



A Hofburg előtt is fiákkerek.



Fenséges szobor az udvarban.



Ugyanaz hátulról.



Ekkor már esett az eső, és nem nagyon tudtam jó képeket készíteni emiatt, meg menni kellett a buszhoz is, ami hétkor indult. Elméletileg. Gyakorlatilag meg jó húszperces késéssel. Aztán Schwechat után egy bő órán át lépésben tudott csak menni (jönni) a busz, aztán még Győrbe is bement, mert volt egy olyan utastárs, kit ott kellett letenni. És Győrből a tervezett pesti érkezés előtt 20 perccel indult el. Viszont 11-re sikerült megérkeznie. Nekünk meg éjfélre haza.

Aztán meg jött az, amit az elején olvastál.