Kedves Olvasó,
legyen jó Neked a 2011. év, olvass jó posztokat és írj jó megjegyzéseket!
Új blog
7 éve
2010. december 31., péntek
2010. december 30., csütörtök
...hogy az embert érdekli a valóságsó
(Meg ami mögötte van.)
Amit néha néz is, de leginkább olvas róla. Összefoglalót meg elemzést. És röhög, meg csóválja a fejét, s persze elismeri, hogy a kereskedelmi csatorna általa is hozza a nézettséget, mert bámulva van a láda.
Amit néha néz is, de leginkább olvas róla. Összefoglalót meg elemzést. És röhög, meg csóválja a fejét, s persze elismeri, hogy a kereskedelmi csatorna általa is hozza a nézettséget, mert bámulva van a láda.
2010. december 29., szerda
...hogy hiába az üröm, ha öröm van
Ez itt a folyt., a részletek.
Igen régen írtam már a lakásprojektünkről. És mi másról szólhatna az idei századik bejegyzés, mint az új lakásunkról?
Holnap lesz két hete, hogy végre sikerült átvenni.
Az úgy kezdődött, hogy már régóta kerestünk nagyobb lakást, s a mostanitól egy utcányira sétálva, még valamikor februárban, láttunk egy építkezést, a kerítésen táblát, azon meg egy nagyon jó alaprajzot. Egy dolog hibádzott, a négyzetméterek számát beszorozva a négyzetméterek árával bizony olyan összeg volt az eredmény, ami arra késztetett minket, hogy egy szomorú legyintéssel vegyük tudomásul: erre a lakásra nem sok esélyünk van.
Aztán március elején kaptam hírlevelet az egyik ingatlanos oldalról, ahol mindenféle általunk preferált paraméterek beállítása után az ezekre szűrt hirdetésekről küldtek emileket, s az egyikben megtaláltam ezt a lakást. Jóval olcsóbban, mint amit mi számoltunk. Kedves fel is hívta a közvetítőt, aki elmondta, nincs itt tévedés, most húszéves az építtető cég, s ebből az alkalomból néhány lakást olcsóbban ad. Elmentünk, megnéztük, s hát nem csak az alaprajz volt nagyon jó, hanem maga a lakás is, bár akkor még csak a téglákat láttuk, még aljzatbeton sem volt. De beleszerettünk.
Sikerült egy délutáni időpontot megbeszélni a céggel az ingatlanközvetítőn keresztül. Már az sem volt túl egyszerű menet, mikor az elnök-vezérigazgató úrral tárgyaltunk a konkrét árról meg a fizetési ütemezésről, no meg arról, hogy május 10.-ig majd szerződést is kötünk. S a "Megállapodás" értelmében átutaltuk nekik a vételár 10%-át, előlegként. Aztán vártuk a szerződéstervet, no meg azt, mikor mehetünk aláírni. Ahhoz képest, hogy április végén megküldtük az észrevételeinket, valahogy a május 10.-i határidőt nem igazán bírták tartani a végleges szerződés megküldésével, s akkor még időpontjavaslatról szó sem volt... Végén elnök-vezérigazgató úr kapott levelet, mellékelve a korábbi emileket, s május 13.-án szerződtünk. Ami szintén nem volt egyszerű, mert az ellenjegyzésre kijelölt ügyvéd szabadságon volt, s már lassan ott tartottunk, hogy visszalépünk, de aztán kiderült, mégis lesz ott ügyvéd, igaz, másik.
És akkor jöttek a rohangászások. Kerestünk csempét, járólapot, csaptelepet, kádat, mosdót, parkettát. Beszéltünk festővel, burkolóval. És harcoltunk a céggel, váltottunk rengeteg emileket. És anyáztunk. Mert például hiába igazolta vissza május végén a kijelölt kontaktszemély, hogy beszerzik az általunk kért méretben a csaphornyos parkettát, augusztusra kiderült, hogy ezt a méretet már nem gyártják. Ez most egy kicsit hosszabb. Mosdókat a fürdőbe meg mi vettünk, s hozzávaló szifonokat is, mert az egyik építésvezető szerint ami nekik van, az nem lesz jó. A konyhába a csempe sem az építtető kínálatából választatott. S mikor mindezeket vittük, valahogy nem sikerült senkinek sem segíteni felcipelni, a két építésvezető közül az egyiknek a háta fájt, a másik meg csak megállt, s mutatta, hová is kéne lerakni a csomagot.
S persze, most az ember már csak mosolyog ezeken, de akkor valahogy nem bírtam.
No és mikor már tényleg úgy tűnt, készen van, vártuk, fizethessük az utolsó vételárrészletet. Ami a szerződés szerint ahhoz volt kötve, hogy bemutassák a jogerős használatbavételi engedélyt. S mivel a szerződésben az is benne volt, hogy szeptember 6.-án átadják a lakást, s ha nem, akkor 10.-től fizetnek kötbért, ezt is számolgattuk. Meg azt is, mennyit kell még az extra munkákért fizetnünk (volt ugye a csaphornyos parketta, lamináltból is jobb minőség, mint ami alapárban volt, a belső ajtók is szebbek lettek; szóval kijött a végén egy szép összeg), ami szintén nem volt valami könnyű menet, mert az első elszámolás, amit küldtek, valahogy nagyon vékonyra sikeredett, úgy tűnt, nem nagyon tudnak számolni, de végül többszöri levélváltás után ez is összejött.
Szóval tudtuk már, mennyit kéne fizetnünk, csak még azt nem, nekünk mennyit fognak. Mert a használatbavételi nem akart bemutatódni. Pedig már bútorokat is rendeltünk, elővigyázatosan január elejére. Kivéve a konyhabútort, azt Kedves kolleganőjének ismerőse készítette, s mikor nyáron jött felmérni, úgy egyeztünk meg, hogy október közepére-végére legyen meg, addigra már csak a kezünkben lesz a kulcs. De nem lett, s az asztalos a sok munkája miatt csak januárra tudja majd vállalni a szerelést. Még jó, hogy a tűzhely, a főzőlap meg az elszívó is az új lakásban pihen. A bútorunk meg az asztalos albérletében.
A használatbavételit végül múlt héten kedden küldték meg - emilben. Gyors egyeztetés a Kedves ügyvédbarátnőjével, majd az utolsó vételárrészlet átutalása. Emil az építtetőnek, hogy megtörtént, s a kérdés: ugyan mikor adják át? (Merthogy korábban már telefonon nyugtatták a Kedvest, nemsokára meglesz az a papír, no meg december 17.-én dolgoznak utoljára, szóval mindenképp mihamarabb meg kell ejteni az átadást.) De nem válaszoltak, hát telefon, s megegyeztünk a csütörtök reggel nyolcban.
Negyedórával előtte már ott voltunk, az építésvezető is, elkezdtük körbejárni, majd megérkezett az építési igazgató is, vele is. Jegyzetelt a jegyzőkönyvhöz, majd kilenc körül már ott is voltunk a cég irodájában. Ahol közölték, hogy elnök-vezérigazgató úr majd csak bő másfél-két óra múlva lesz benn. Nem volt valami vicces a dolog. A pénzügyi igazgató rácsörgött, miután rávettük. Hiába, persze, mert a főnöke nem vette fel. Viszont negyedóra múlva visszahívta, kihangosítódott, s 'tárgyaltunk". Ami leginkább abból állt, hogy ragaszkodott ahhoz, nem fizet kötbért, pereljük be. Mondott mindenfélét, kissé idegesen. Mi meg cáfoltunk, nyugodtan. (Legalábbis magunkra erőltettük a nyugodtságot, mert kellőképp idegesítő volt a pasas.) S mikor már nem tudott mibe kapaszkodni, felajánlotta, hogy kifizeti a kötbért felét. Mi meg azt, hogy lemondunk róla. Ha ő is az elvégzett extra munkák ellenértékéről. Kicsit gondolkodott, majd közölte, adjuk vissza a kollégáját.
S mivel már minden pontja a jegyzőkönyvnek egyeztetve lett, adtam a Kedvesnek egy meghatalmazást, hogy járjon el a nevemben és helyettem, s rohantam a munkahelyemre. Csupán három órával később kezdtem, mint kellett volna. Kedves meg ebédelni ért be. De végre lett saját kulcsunk, és most már csak az mehet oda be, akit mi beengedünk!
Most már csupán be kell rendezni. De az is úton van, a konyhabútor ugye az asztalosnál, a nappaliba meg az étkezőbe szánt szállításra vár, az ágyunk meg jövőre lesz kész. Persze, ez még csak egy része, még a függönyt is meg kell varrnia még a Kedvesnek, azokhoz meg karnisokat kell venni, de alakul ez. Az ülőgarnitúránkat tegnap meghozták. Még október végén rendeltük, januári szállítással. S december közepén hívtak, ki kéne fizetni, szeretnék még az idén lekönyvelni. Ám hiába van a cégnek a Nyugatinál is üzlete, mi Budaörsön rendeltük meg (persze, nyitási akció volt!), így személyesen (bankkártya, készpénz) csak ott lehet kifizetni, mert külön egység mindegyik bolt. Vagy át lehet utalni. Úgyhogy át lett utalva. Emberünkkel egyeztettem, mi legyen a közlemény, be lehessen majd azonosítani a pénzünket, s ígérte, majd hív, ha a könyvelésük jelzi neki, megérkezett a hozzájuk. Hétfőn volt egy hete, hogy jött az sms a kevesebb számlaegyenlegről, gondoltam, már ideje lenne hívniuk, hát hívtam én. Miképp már a múlt héten is, de akkor nem vette fel. Most sem, de legalább visszahívott. Hogy nem dolgozik a két ünnep között, de a kollégáival egyeztet, s ha ott van a számlájukon az ülőgarnitúra ára, akkor visszahív, megbeszélendő a szállítást. Visszahívott, egyeztet a szállítóval, mert már csak 27.-én és 28.-án szállítanak az idén, s nem biztos, felfér a rendelésünk a teherautóra. Meg különben is, mi január elejére rendeltünk. Mondtam neki, hogy azzal nincs is gond, de mikor jelentkezett, fizetni kéne, akkor említettem, hogy szállítani is... Hogy akkor egyeztet még a szállítóval, s visszahív.
Na, ezt már a szállító tette meg. Hogy ő a bútorbolt megbízásából, s hogy talán felfér a teherautóra, most pakolnak, biztosat úgy húsz perc múlva tud mondani, majd visszahív. Visszahívott, örömhír, felfér. S akkor holnap (ami tegnap volt, egy kis időzavar...) 11 és 13 óra között viszik a (és itt mondta a megrendelésen számlázási címként szereplő mostani címünket, a kerületből meg levont tizet) címre. Mondom, az nem lesz jó, szállítási címként egy másikat adtunk meg, s diktálom. Hogy akkor 9 és 11 óra között viszik. Hívtam a Kedvest (ki szabadságon volt), csináltam neki kedd délelőttre programot.
Ő meg engem tegnap 11 után, leginkább az "-ig" határt tartották be, de szép, össze is van szerelve, meg tréninget is tartottak, hogyan kell kezelni (mert ágyneműtartós, vendégágyas sarokgarnitúránk van).
Szóval lakás megvan, első bútor szintén, aludni már van hol. És szépek, tegnap este kicsit elheveredtem az újlakás újbútorán; jó érzés ez.
Igen régen írtam már a lakásprojektünkről. És mi másról szólhatna az idei századik bejegyzés, mint az új lakásunkról?
Holnap lesz két hete, hogy végre sikerült átvenni.
Az úgy kezdődött, hogy már régóta kerestünk nagyobb lakást, s a mostanitól egy utcányira sétálva, még valamikor februárban, láttunk egy építkezést, a kerítésen táblát, azon meg egy nagyon jó alaprajzot. Egy dolog hibádzott, a négyzetméterek számát beszorozva a négyzetméterek árával bizony olyan összeg volt az eredmény, ami arra késztetett minket, hogy egy szomorú legyintéssel vegyük tudomásul: erre a lakásra nem sok esélyünk van.
Aztán március elején kaptam hírlevelet az egyik ingatlanos oldalról, ahol mindenféle általunk preferált paraméterek beállítása után az ezekre szűrt hirdetésekről küldtek emileket, s az egyikben megtaláltam ezt a lakást. Jóval olcsóbban, mint amit mi számoltunk. Kedves fel is hívta a közvetítőt, aki elmondta, nincs itt tévedés, most húszéves az építtető cég, s ebből az alkalomból néhány lakást olcsóbban ad. Elmentünk, megnéztük, s hát nem csak az alaprajz volt nagyon jó, hanem maga a lakás is, bár akkor még csak a téglákat láttuk, még aljzatbeton sem volt. De beleszerettünk.
Sikerült egy délutáni időpontot megbeszélni a céggel az ingatlanközvetítőn keresztül. Már az sem volt túl egyszerű menet, mikor az elnök-vezérigazgató úrral tárgyaltunk a konkrét árról meg a fizetési ütemezésről, no meg arról, hogy május 10.-ig majd szerződést is kötünk. S a "Megállapodás" értelmében átutaltuk nekik a vételár 10%-át, előlegként. Aztán vártuk a szerződéstervet, no meg azt, mikor mehetünk aláírni. Ahhoz képest, hogy április végén megküldtük az észrevételeinket, valahogy a május 10.-i határidőt nem igazán bírták tartani a végleges szerződés megküldésével, s akkor még időpontjavaslatról szó sem volt... Végén elnök-vezérigazgató úr kapott levelet, mellékelve a korábbi emileket, s május 13.-án szerződtünk. Ami szintén nem volt egyszerű, mert az ellenjegyzésre kijelölt ügyvéd szabadságon volt, s már lassan ott tartottunk, hogy visszalépünk, de aztán kiderült, mégis lesz ott ügyvéd, igaz, másik.
És akkor jöttek a rohangászások. Kerestünk csempét, járólapot, csaptelepet, kádat, mosdót, parkettát. Beszéltünk festővel, burkolóval. És harcoltunk a céggel, váltottunk rengeteg emileket. És anyáztunk. Mert például hiába igazolta vissza május végén a kijelölt kontaktszemély, hogy beszerzik az általunk kért méretben a csaphornyos parkettát, augusztusra kiderült, hogy ezt a méretet már nem gyártják. Ez most egy kicsit hosszabb. Mosdókat a fürdőbe meg mi vettünk, s hozzávaló szifonokat is, mert az egyik építésvezető szerint ami nekik van, az nem lesz jó. A konyhába a csempe sem az építtető kínálatából választatott. S mikor mindezeket vittük, valahogy nem sikerült senkinek sem segíteni felcipelni, a két építésvezető közül az egyiknek a háta fájt, a másik meg csak megállt, s mutatta, hová is kéne lerakni a csomagot.
S persze, most az ember már csak mosolyog ezeken, de akkor valahogy nem bírtam.
No és mikor már tényleg úgy tűnt, készen van, vártuk, fizethessük az utolsó vételárrészletet. Ami a szerződés szerint ahhoz volt kötve, hogy bemutassák a jogerős használatbavételi engedélyt. S mivel a szerződésben az is benne volt, hogy szeptember 6.-án átadják a lakást, s ha nem, akkor 10.-től fizetnek kötbért, ezt is számolgattuk. Meg azt is, mennyit kell még az extra munkákért fizetnünk (volt ugye a csaphornyos parketta, lamináltból is jobb minőség, mint ami alapárban volt, a belső ajtók is szebbek lettek; szóval kijött a végén egy szép összeg), ami szintén nem volt valami könnyű menet, mert az első elszámolás, amit küldtek, valahogy nagyon vékonyra sikeredett, úgy tűnt, nem nagyon tudnak számolni, de végül többszöri levélváltás után ez is összejött.
Szóval tudtuk már, mennyit kéne fizetnünk, csak még azt nem, nekünk mennyit fognak. Mert a használatbavételi nem akart bemutatódni. Pedig már bútorokat is rendeltünk, elővigyázatosan január elejére. Kivéve a konyhabútort, azt Kedves kolleganőjének ismerőse készítette, s mikor nyáron jött felmérni, úgy egyeztünk meg, hogy október közepére-végére legyen meg, addigra már csak a kezünkben lesz a kulcs. De nem lett, s az asztalos a sok munkája miatt csak januárra tudja majd vállalni a szerelést. Még jó, hogy a tűzhely, a főzőlap meg az elszívó is az új lakásban pihen. A bútorunk meg az asztalos albérletében.
A használatbavételit végül múlt héten kedden küldték meg - emilben. Gyors egyeztetés a Kedves ügyvédbarátnőjével, majd az utolsó vételárrészlet átutalása. Emil az építtetőnek, hogy megtörtént, s a kérdés: ugyan mikor adják át? (Merthogy korábban már telefonon nyugtatták a Kedvest, nemsokára meglesz az a papír, no meg december 17.-én dolgoznak utoljára, szóval mindenképp mihamarabb meg kell ejteni az átadást.) De nem válaszoltak, hát telefon, s megegyeztünk a csütörtök reggel nyolcban.
Negyedórával előtte már ott voltunk, az építésvezető is, elkezdtük körbejárni, majd megérkezett az építési igazgató is, vele is. Jegyzetelt a jegyzőkönyvhöz, majd kilenc körül már ott is voltunk a cég irodájában. Ahol közölték, hogy elnök-vezérigazgató úr majd csak bő másfél-két óra múlva lesz benn. Nem volt valami vicces a dolog. A pénzügyi igazgató rácsörgött, miután rávettük. Hiába, persze, mert a főnöke nem vette fel. Viszont negyedóra múlva visszahívta, kihangosítódott, s 'tárgyaltunk". Ami leginkább abból állt, hogy ragaszkodott ahhoz, nem fizet kötbért, pereljük be. Mondott mindenfélét, kissé idegesen. Mi meg cáfoltunk, nyugodtan. (Legalábbis magunkra erőltettük a nyugodtságot, mert kellőképp idegesítő volt a pasas.) S mikor már nem tudott mibe kapaszkodni, felajánlotta, hogy kifizeti a kötbért felét. Mi meg azt, hogy lemondunk róla. Ha ő is az elvégzett extra munkák ellenértékéről. Kicsit gondolkodott, majd közölte, adjuk vissza a kollégáját.
S mivel már minden pontja a jegyzőkönyvnek egyeztetve lett, adtam a Kedvesnek egy meghatalmazást, hogy járjon el a nevemben és helyettem, s rohantam a munkahelyemre. Csupán három órával később kezdtem, mint kellett volna. Kedves meg ebédelni ért be. De végre lett saját kulcsunk, és most már csak az mehet oda be, akit mi beengedünk!
Most már csupán be kell rendezni. De az is úton van, a konyhabútor ugye az asztalosnál, a nappaliba meg az étkezőbe szánt szállításra vár, az ágyunk meg jövőre lesz kész. Persze, ez még csak egy része, még a függönyt is meg kell varrnia még a Kedvesnek, azokhoz meg karnisokat kell venni, de alakul ez. Az ülőgarnitúránkat tegnap meghozták. Még október végén rendeltük, januári szállítással. S december közepén hívtak, ki kéne fizetni, szeretnék még az idén lekönyvelni. Ám hiába van a cégnek a Nyugatinál is üzlete, mi Budaörsön rendeltük meg (persze, nyitási akció volt!), így személyesen (bankkártya, készpénz) csak ott lehet kifizetni, mert külön egység mindegyik bolt. Vagy át lehet utalni. Úgyhogy át lett utalva. Emberünkkel egyeztettem, mi legyen a közlemény, be lehessen majd azonosítani a pénzünket, s ígérte, majd hív, ha a könyvelésük jelzi neki, megérkezett a hozzájuk. Hétfőn volt egy hete, hogy jött az sms a kevesebb számlaegyenlegről, gondoltam, már ideje lenne hívniuk, hát hívtam én. Miképp már a múlt héten is, de akkor nem vette fel. Most sem, de legalább visszahívott. Hogy nem dolgozik a két ünnep között, de a kollégáival egyeztet, s ha ott van a számlájukon az ülőgarnitúra ára, akkor visszahív, megbeszélendő a szállítást. Visszahívott, egyeztet a szállítóval, mert már csak 27.-én és 28.-án szállítanak az idén, s nem biztos, felfér a rendelésünk a teherautóra. Meg különben is, mi január elejére rendeltünk. Mondtam neki, hogy azzal nincs is gond, de mikor jelentkezett, fizetni kéne, akkor említettem, hogy szállítani is... Hogy akkor egyeztet még a szállítóval, s visszahív.
Na, ezt már a szállító tette meg. Hogy ő a bútorbolt megbízásából, s hogy talán felfér a teherautóra, most pakolnak, biztosat úgy húsz perc múlva tud mondani, majd visszahív. Visszahívott, örömhír, felfér. S akkor holnap (ami tegnap volt, egy kis időzavar...) 11 és 13 óra között viszik a (és itt mondta a megrendelésen számlázási címként szereplő mostani címünket, a kerületből meg levont tizet) címre. Mondom, az nem lesz jó, szállítási címként egy másikat adtunk meg, s diktálom. Hogy akkor 9 és 11 óra között viszik. Hívtam a Kedvest (ki szabadságon volt), csináltam neki kedd délelőttre programot.
Ő meg engem tegnap 11 után, leginkább az "-ig" határt tartották be, de szép, össze is van szerelve, meg tréninget is tartottak, hogyan kell kezelni (mert ágyneműtartós, vendégágyas sarokgarnitúránk van).
Szóval lakás megvan, első bútor szintén, aludni már van hol. És szépek, tegnap este kicsit elheveredtem az újlakás újbútorán; jó érzés ez.
2010. december 15., szerda
2010. december 11., szombat
...hogy az ember talál jó dolgot is a postafiókjában
Ennek a linkjét például az angoltanárnőm küldte.
Jó lehet ilyesmit csinálni.
Jó lehet ilyesmit csinálni.
...hogy az ember képeket talál a telefonján
Mert séta közben, ha nincs nála fényképezőgép, elég a 2 megapixeles telefon is.
Ezt valahol a hétkerben találtam:
Ezt meg az Újlipótvárosban:
Ezt meg pár napja, az esti ködben, a ház előtti lámpáról:
Ezt valahol a hétkerben találtam:
Ezt meg az Újlipótvárosban:
Ezt meg pár napja, az esti ködben, a ház előtti lámpáról:
2010. december 5., vasárnap
...hogy az ember mindent megtesz az olvasóért
Ha jobban körülnézel itt, találsz két új gombot. Lehet nekem levelet írni, meg lehet tőlem levelet kérni.
Szóval kedves olvasó, itt a lehetőség!
Update @2010.12.11. 10:30
Egyirányúsítom a kommunikációt. Valahogy senki sem akar tőlem levelet kapni. S mivel a reményhal, azért azt a lehetőséget meghagyom, hogy írj nekem.
Szóval kedves olvasó, itt a lehetőség!
Update @2010.12.11. 10:30
Egyirányúsítom a kommunikációt. Valahogy senki sem akar tőlem levelet kapni. S mivel a reményhal, azért azt a lehetőséget meghagyom, hogy írj nekem.
2010. december 1., szerda
...hogy utálkozás van
Meg szabadság, nem dolgozás; ez jó.
Meg hideg; ez elviselhető.
Délelőtt havazás, most eső; ez rossz. Nagyon.
Utálom a telet.
Meg hideg; ez elviselhető.
Délelőtt havazás, most eső; ez rossz. Nagyon.
Utálom a telet.
2010. november 22., hétfő
...hogy ujjgyakorlat van
MEGJEGYZÉS HELYETTI BEJEGYZÉS
Méltán népszerű blogger XOR,
s bár tudja, nem posztol sokszor,
most itt e lánclevél,
hogy szerencsés legyél.
Küldd tovább, mert ha nem, lesz kór!
ARRÓL, HOGY A KOCSMÁBAN MENNYIVEL IZGALMASABB AZ ÉLET MINT OTTHON, A RENDMÁNIÁS ASSZONY MELLETT
Rendkívül pedáns nő Katka,
retteg tőle minden atka.
Ha ágyneműt tisztít,
hallani a hisztit:
"A porszívót hova rakta?"
Mármint a férje, a Vendel,
otthonról menekül, s rendel:
"Hé, kocsmáros! Óbort!"
"Mi ez az új hóbort?
Nem leszünk így jóba' kenddel!"
Fenyegetőn áll fel Sándor
vendéglátós, nem épp jámbor
"Ütöttem már agyon,
nem kicsit, de nagyon,
vendéget, ha volt ily' bátor!"
"Nyugi főnök!" - mondja Mara
pultoslány, van bögye-fara.
Aki mögé osont,
kapott jó nagy pofont,
nem tudták, hogy ő már ara.
Vőlegénye pedig Erik,
ha megszólal ütik-verik:
"Tudja hol a mérték?
A vers itt nem érték!"
Ő legyint: "Ez csak limerick."
BEJEGYZÉS HELYETTI MEGJEGYZÉS
Van itt egy blogger, névtelen.
S ha csodálkozol: mér' nekem
kell olvasnom ezt itt?
Visszakérdez: tetszik?
Csak forma ez, nem értelem.
Méltán népszerű blogger XOR,
s bár tudja, nem posztol sokszor,
most itt e lánclevél,
hogy szerencsés legyél.
Küldd tovább, mert ha nem, lesz kór!
ARRÓL, HOGY A KOCSMÁBAN MENNYIVEL IZGALMASABB AZ ÉLET MINT OTTHON, A RENDMÁNIÁS ASSZONY MELLETT
Rendkívül pedáns nő Katka,
retteg tőle minden atka.
Ha ágyneműt tisztít,
hallani a hisztit:
"A porszívót hova rakta?"
Mármint a férje, a Vendel,
otthonról menekül, s rendel:
"Hé, kocsmáros! Óbort!"
"Mi ez az új hóbort?
Nem leszünk így jóba' kenddel!"
Fenyegetőn áll fel Sándor
vendéglátós, nem épp jámbor
"Ütöttem már agyon,
nem kicsit, de nagyon,
vendéget, ha volt ily' bátor!"
"Nyugi főnök!" - mondja Mara
pultoslány, van bögye-fara.
Aki mögé osont,
kapott jó nagy pofont,
nem tudták, hogy ő már ara.
Vőlegénye pedig Erik,
ha megszólal ütik-verik:
"Tudja hol a mérték?
A vers itt nem érték!"
Ő legyint: "Ez csak limerick."
BEJEGYZÉS HELYETTI MEGJEGYZÉS
Van itt egy blogger, névtelen.
S ha csodálkozol: mér' nekem
kell olvasnom ezt itt?
Visszakérdez: tetszik?
Csak forma ez, nem értelem.
2010. november 18., csütörtök
…hogy csak részleges a sikerélmény
Első részsiker
Négy és fél éve úgy lettem T-s ügyfél, hogy a cégnél, ahol dolgozom, magentáék nyerték meg a mobiltendert. Hihetetlen kedvezménnyel lehetett venni új készüléket, döbbenetesen alacsony percdíjakkal lehetett telefonozni, melyek négy év alatt sem emelkedtek, miképp a rendkívül alacsony havidíj sem. Ráadásul a számlákat 90 napos határidővel kellett kifizetni. Egészen idén tavaszig. Mert a cég anyja, a Nagy Multi, összeurópai mobiltendert hirdetett, s egy másik Nagy Multi lett a mobilszolgáltató. A T persze megszüntette a dolgozóknak szánt kedvezményes díjcsomagot, hát választottam egy publikusat. Ám jött a felismerés: Kedves cégénél a T szolgáltat, s náluk is lehet kedvezményes díjcsomagot igényelni, családtagnak is, hát nosza.
Szeptember elején felkerestünk egy T boltot, átírattuk az előfizetőt, aláírtuk az aláírandót, én meg örültem, hogy olcsóbban telefonálok, sőt, havonta küldhetek ingyen smseket.
Aztán az öröm csak addig tartott, míg a második számlát meg nem kaptuk. (A 90 napos fizetési határidőt valahogy sikerült még mindig megtartani, na jó, az átíráskor ki kellett fizetni a felhalmozott tartozást, de még mindig így küldik a számlákat.) Mert az első kicsit érthetetlen volt, azon még én is szerepeltem, meg egy töredék előző díjcsomag elszámolás, nem sikerült teljesen értelmezni. Viszont a másodikat már igen. S jött a fejcsóválás, meg a számolgatás, bizony a T majd’ kétezer forinttal többet akar, mint amennyit én szeretnék fizetni neki. Merthogy az ingyenbeszélgetős opció szerepel a számlán, holott azt nem kértük, az ingyen smsek meg sehol, ott az áruk.
Tegnap a Kedvessel el is mentünk egy T boltba, várakoztunk jó sokat, aztán az ügyintéző meghallgatta a történetet, matatott a gépében, majd felderült az arca: a kolléganő, mikor átírta, az ingyenbeszélgetős szolgáltatást aktiválta (amit persze többször mondtunk, hogy nem kérünk), az ingyensmst meg nem aktiválta (amit persze nem mondtunk, hogy kérünk), pedig kellett volna (merthogy a Kedves cégénél kínált családi csomaghoz az jár, nem gondoltuk, hogy erre fel kell hívni a figyelmet). De ő most ezeket kijavítja. S a számlán szereplő email-címre küldjünk email-t. Mert az a biztos. Meg hogy 30 napon belül válaszolnak.
(Ma reggel megírtam, a Kedvesnek is elküldtem, mire írta, hogy elfelejtettem a fél novembert megemlíteni. Írtam Neki, hogy legfeljebb majd azt is megreklamálom.)
Második részsiker
Tegnap este megkaptuk a múlt pénteken írt angoltesztet. Én úgy 90% körül vártam, lett belőle 86. Mert bizony lett sok pontveszteség figyelmetlenségből a nyelvtani részben. Igeidőket azért nem cseréltem fel, csak elfelejtettem prepozíciókat, meg nem törődtem azzal, ha egy mondat negatív volt. (Amit persze azzal magyarázok, hogy péntek este nagyon nem voltam jól, fájt a torkom meg a fejem, rázott a hideg. Alig vártam, hogy hazaérjek, s bújjak az ágyba aludni.) Viszont a szövegértés hibátlan lett és a fogalmazásra is maximális pontot kaptam.
Miképp a szóbeli vizsgán is. Mind az öt (grammar – vocabulary – pronunciation/intonation – content – communicative competence) kategóriában.
Ellenben a tanárnénink nem repesett annyira. Merthogy a csoportból ketten ugrottuk meg a minimálisnak mondott 60%-os szintet (kollegina 96%-ot csinált az írásbelin). Amin eléggé elcsodálkoztam. Mert ha már pénzt adsz, hogy tanítsanak neked egy nyelvet, akkor azt tanulni is kellene. S az is furcsa, hogy sikertelen tanfolyam után hogyan jöhettek a többiek tovább, egy szinttel feljebb? Persze, tudja az ember a választ, kell a tanuló (pontosabban a pénze) a nyelviskolának.
Harmadik részsiker
(ami inkább kudarc)
Igen régen írtam arról, hogy Dorka játszani hívott , s hogy én amúgy szívesen, de ezt most nem tudom úgy, ahogy kellene. S hogy kitaláltam valami mást , amire csak egyetlen olvasó reagált. S mivel a napokban a Zárórában (szinte az egyetlen nézhető műsor a közszolgálati tévében), Szilasi László volt Veiszer Alinda vendége, hát eszembe jutott, ígértem, még visszatérek arra a bejegyzésre.
(Itt van Neked az a kb. ötvenperces beszélgetést.)
Akkor ezt most meg is teszem, mármint közzé a tízkönyves, valamint a plusz egy könyves kérdőívek eredményét. S ha már nekem nem is írtad le Kedves Olvasó, hogy ha nem blogot olvasol, akkor mit, legalább azt tedd meg, hogy ha végeztél ezzel a bejegyzéssel, leveszel egy könyvet a polcodról, vagy elmész a legközelebbi könyvesboltba és veszel magadnak valamit. Például Spiró új könyvét , vagy Varró Dániel új kötetét .
Négy és fél éve úgy lettem T-s ügyfél, hogy a cégnél, ahol dolgozom, magentáék nyerték meg a mobiltendert. Hihetetlen kedvezménnyel lehetett venni új készüléket, döbbenetesen alacsony percdíjakkal lehetett telefonozni, melyek négy év alatt sem emelkedtek, miképp a rendkívül alacsony havidíj sem. Ráadásul a számlákat 90 napos határidővel kellett kifizetni. Egészen idén tavaszig. Mert a cég anyja, a Nagy Multi, összeurópai mobiltendert hirdetett, s egy másik Nagy Multi lett a mobilszolgáltató. A T persze megszüntette a dolgozóknak szánt kedvezményes díjcsomagot, hát választottam egy publikusat. Ám jött a felismerés: Kedves cégénél a T szolgáltat, s náluk is lehet kedvezményes díjcsomagot igényelni, családtagnak is, hát nosza.
Szeptember elején felkerestünk egy T boltot, átírattuk az előfizetőt, aláírtuk az aláírandót, én meg örültem, hogy olcsóbban telefonálok, sőt, havonta küldhetek ingyen smseket.
Aztán az öröm csak addig tartott, míg a második számlát meg nem kaptuk. (A 90 napos fizetési határidőt valahogy sikerült még mindig megtartani, na jó, az átíráskor ki kellett fizetni a felhalmozott tartozást, de még mindig így küldik a számlákat.) Mert az első kicsit érthetetlen volt, azon még én is szerepeltem, meg egy töredék előző díjcsomag elszámolás, nem sikerült teljesen értelmezni. Viszont a másodikat már igen. S jött a fejcsóválás, meg a számolgatás, bizony a T majd’ kétezer forinttal többet akar, mint amennyit én szeretnék fizetni neki. Merthogy az ingyenbeszélgetős opció szerepel a számlán, holott azt nem kértük, az ingyen smsek meg sehol, ott az áruk.
Tegnap a Kedvessel el is mentünk egy T boltba, várakoztunk jó sokat, aztán az ügyintéző meghallgatta a történetet, matatott a gépében, majd felderült az arca: a kolléganő, mikor átírta, az ingyenbeszélgetős szolgáltatást aktiválta (amit persze többször mondtunk, hogy nem kérünk), az ingyensmst meg nem aktiválta (amit persze nem mondtunk, hogy kérünk), pedig kellett volna (merthogy a Kedves cégénél kínált családi csomaghoz az jár, nem gondoltuk, hogy erre fel kell hívni a figyelmet). De ő most ezeket kijavítja. S a számlán szereplő email-címre küldjünk email-t. Mert az a biztos. Meg hogy 30 napon belül válaszolnak.
(Ma reggel megírtam, a Kedvesnek is elküldtem, mire írta, hogy elfelejtettem a fél novembert megemlíteni. Írtam Neki, hogy legfeljebb majd azt is megreklamálom.)
Második részsiker
Tegnap este megkaptuk a múlt pénteken írt angoltesztet. Én úgy 90% körül vártam, lett belőle 86. Mert bizony lett sok pontveszteség figyelmetlenségből a nyelvtani részben. Igeidőket azért nem cseréltem fel, csak elfelejtettem prepozíciókat, meg nem törődtem azzal, ha egy mondat negatív volt. (Amit persze azzal magyarázok, hogy péntek este nagyon nem voltam jól, fájt a torkom meg a fejem, rázott a hideg. Alig vártam, hogy hazaérjek, s bújjak az ágyba aludni.) Viszont a szövegértés hibátlan lett és a fogalmazásra is maximális pontot kaptam.
Miképp a szóbeli vizsgán is. Mind az öt (grammar – vocabulary – pronunciation/intonation – content – communicative competence) kategóriában.
Ellenben a tanárnénink nem repesett annyira. Merthogy a csoportból ketten ugrottuk meg a minimálisnak mondott 60%-os szintet (kollegina 96%-ot csinált az írásbelin). Amin eléggé elcsodálkoztam. Mert ha már pénzt adsz, hogy tanítsanak neked egy nyelvet, akkor azt tanulni is kellene. S az is furcsa, hogy sikertelen tanfolyam után hogyan jöhettek a többiek tovább, egy szinttel feljebb? Persze, tudja az ember a választ, kell a tanuló (pontosabban a pénze) a nyelviskolának.
Harmadik részsiker
(ami inkább kudarc)
Igen régen írtam arról, hogy Dorka játszani hívott , s hogy én amúgy szívesen, de ezt most nem tudom úgy, ahogy kellene. S hogy kitaláltam valami mást , amire csak egyetlen olvasó reagált. S mivel a napokban a Zárórában (szinte az egyetlen nézhető műsor a közszolgálati tévében), Szilasi László volt Veiszer Alinda vendége, hát eszembe jutott, ígértem, még visszatérek arra a bejegyzésre.
(Itt van Neked az a kb. ötvenperces beszélgetést.)
Akkor ezt most meg is teszem, mármint közzé a tízkönyves, valamint a plusz egy könyves kérdőívek eredményét. S ha már nekem nem is írtad le Kedves Olvasó, hogy ha nem blogot olvasol, akkor mit, legalább azt tedd meg, hogy ha végeztél ezzel a bejegyzéssel, leveszel egy könyvet a polcodról, vagy elmész a legközelebbi könyvesboltba és veszel magadnak valamit. Például Spiró új könyvét , vagy Varró Dániel új kötetét .
2010. november 9., kedd
…hogy kétségbeesés van
Ha az ember a munkahelyén hozzáfér a nethez, ráadásul általában elég gyorshoz, akkor azt általában használja is. Leginkább persze a munkájával kapcsolatos információk után kutat, néha híreket olvas, nagyritkán meg rákeres arra a panzióra, ahol gyermekkorában a családdal nyaralt. S örül, ha megtalálja, hát gondolja, megnézi, mibe kóstál ott enni meg inni meg aludni, most, hogy már nem DDM-ben, hanem EUR-ban számolnak. Aztán lekapcsolja a böngészőt, mert az oldal nem akar megnyílni.
Másnap meg görcsöl a gyomra. Mert három (!) informatikus megáll az asztala mellett, név szerint említve kit is keresnek (érdekes, ha nem tudják ki is ő, miért pont az ő asztala mellett állnak meg?), s előadják, hogy valószínűleg meghekkelték a gépét vagy bekapott valami vírust, merthogy tegnap volt egy olyan oldal, ami közel nyolcvanezer (!) oldalletöltést produkált bő száz mega adatforgalommal… S ezzel, a kizárólag általa meglátogatott oldallal az adott url bekerült a TOP20-ba…
(Halk és zárójeles megjegyzés. Az ember a munkahelyén nem pornót keres, nem online flashjátékokat játszik, nem klipeket néz a Youtube-on, a gmail-es meg a yahoo-s leveleit sem olvassa, miképp mindenféle közösségi oldalakra sem jelentkezik be. Mert már megbarátkozott a gondolattal, hogy ezek elérhetetlenek. Viszont értetlenkedik, ha egy hírportálon elolvasna egy cikket, nem bulvárosat, de csak azzal a hibaüzenettel találkozik, hogy a kért oldal adatvédelmi okokból elérhetetlen. De még ezt is tudomásul veszi, első a biztonság, legyen erős a cég tűzfala. Ugyanakkor egy ilyenbe meg belefut.)
Az informatikusok meg határozottan közlik, hogy jelentkezzen ki a gépéből, mire az ember körülnéz, merre van egy megfelelő méretű kartondoboz, amibe majd szépen bele kell pakolnia a holmiját, megtapogatja a zsebét, hogy megvan-e a belépőkártyája, amit majd le kell adnia, s hirtelen elveszít vagy másfél liter vizet, veríték formájában. S mikor felszólítják, lépjen be a gépbe újra, viszont felállítják a székéből, hogy az egyik hozzáértő leülhessen, kezdi nem érteni az egészet, de érzi, valami nagyon nincs itt rendjén.
A hozzáértő meg csinál magának egy DOS ablakot, futtat mindenféle parancsokat, letölt valami alkalmazást a netről (az ember jelszava alatt, persze), majd fejcsóválós nevetgélés közepette mutogatja a kollégáinak azt az általa bő harmincezernek mondott sort, amiből látszik, melyik is volt a bűnös oldal.
Némi tanakodás után arra jutnak, hogy az egész gépet újra kell telepíteni, telefonálgatnak, majd közlik az emberrel, hogy majd keresni fogják, hogy ezt a rutint az arra hivatottak lefuttassák. S hogy akkor most elkezdhet nyugodtan dolgozni. Mintha ezek után az ember nyugodt lenne.
De hát a munkahelyén az ember azért van, hogy dolgozzon, hát teszi a dolgát, majd felhívja őt a főnöke főnöke, ki kér tőle ezt meg azt, az ember válaszol, meg ígéri, összeszedi azokat az adatokat, melyeket kértek tőle, de kap még egy kérdést, amit még soha, hogy amúgy hogy s mint? S az ember erre elmeséli, mibe is futott bele, s hogy meglátogatta őt az informatikus kommandó, s hogy mire jutottak. A főnöke főnöke meg közli, hogy hát persze, ha az ember lelövi a böngészőt, akkor a konnekt még nem biztos, hogy megszakad, s hogy nem gond ez, majd visz az embernek bablevest és kenyérbe sütött ráspolyt.
Az ember meg kényszeredetten vigyorog a telefonba, s már a következő heti ebédjét sem meri megrendelni a neten.
Aztán harmadnap jelentkezik egy újabb informatikus, tud-e arról az ember, hogy vírusos a gépe, s újra kell telepíteni, s akkor ő most jönne és megtenné. Az ember meg sóhajtozik, mert volt már újratelepítésben része, ezért szépen felírogatja magának, milyen parancsikonokat kell újra kitennie az asztalra, meg a levelezőrendszerében beállított szabályokat, milyen nyomtatókat kell újratelepítenie, majd bejelentkezik a mellette lévő üres gépre, mert a kollégája szabadságon van.
Ami igen jó döntésnek bizonyult, mert az újratelepülés után immár tisztának ítélt gépébe visszajelentkezve mindent úgy talál, mint annak előtte, s a telepítést végző informatikus nem érti az értetlenkedést, merthogy a másik gépre történt bejelentkezés miatt a profilját nem csiszolták le…
Szóval kedves olvasó, csak óvatosan azzal a(z) (munkahelyi) internetezéssel…
Update @ 10.11 10. 16:10
Ebéd utáni cigi közben az informatikuskommandó egyik tagja odajött hozzám és elnézést kért a kemény hangért, de a gépem vizslató hozzáértő előtt ezt a stílust kellett előadnia. Amúgy meg bárki belefuthat ilyenbe, a csúcsszuper tűzfalával ő otthon nyelt be hasonlót. Hát ha még ő is képes ilyesmire...
Másnap meg görcsöl a gyomra. Mert három (!) informatikus megáll az asztala mellett, név szerint említve kit is keresnek (érdekes, ha nem tudják ki is ő, miért pont az ő asztala mellett állnak meg?), s előadják, hogy valószínűleg meghekkelték a gépét vagy bekapott valami vírust, merthogy tegnap volt egy olyan oldal, ami közel nyolcvanezer (!) oldalletöltést produkált bő száz mega adatforgalommal… S ezzel, a kizárólag általa meglátogatott oldallal az adott url bekerült a TOP20-ba…
(Halk és zárójeles megjegyzés. Az ember a munkahelyén nem pornót keres, nem online flashjátékokat játszik, nem klipeket néz a Youtube-on, a gmail-es meg a yahoo-s leveleit sem olvassa, miképp mindenféle közösségi oldalakra sem jelentkezik be. Mert már megbarátkozott a gondolattal, hogy ezek elérhetetlenek. Viszont értetlenkedik, ha egy hírportálon elolvasna egy cikket, nem bulvárosat, de csak azzal a hibaüzenettel találkozik, hogy a kért oldal adatvédelmi okokból elérhetetlen. De még ezt is tudomásul veszi, első a biztonság, legyen erős a cég tűzfala. Ugyanakkor egy ilyenbe meg belefut.)
Az informatikusok meg határozottan közlik, hogy jelentkezzen ki a gépéből, mire az ember körülnéz, merre van egy megfelelő méretű kartondoboz, amibe majd szépen bele kell pakolnia a holmiját, megtapogatja a zsebét, hogy megvan-e a belépőkártyája, amit majd le kell adnia, s hirtelen elveszít vagy másfél liter vizet, veríték formájában. S mikor felszólítják, lépjen be a gépbe újra, viszont felállítják a székéből, hogy az egyik hozzáértő leülhessen, kezdi nem érteni az egészet, de érzi, valami nagyon nincs itt rendjén.
A hozzáértő meg csinál magának egy DOS ablakot, futtat mindenféle parancsokat, letölt valami alkalmazást a netről (az ember jelszava alatt, persze), majd fejcsóválós nevetgélés közepette mutogatja a kollégáinak azt az általa bő harmincezernek mondott sort, amiből látszik, melyik is volt a bűnös oldal.
Némi tanakodás után arra jutnak, hogy az egész gépet újra kell telepíteni, telefonálgatnak, majd közlik az emberrel, hogy majd keresni fogják, hogy ezt a rutint az arra hivatottak lefuttassák. S hogy akkor most elkezdhet nyugodtan dolgozni. Mintha ezek után az ember nyugodt lenne.
De hát a munkahelyén az ember azért van, hogy dolgozzon, hát teszi a dolgát, majd felhívja őt a főnöke főnöke, ki kér tőle ezt meg azt, az ember válaszol, meg ígéri, összeszedi azokat az adatokat, melyeket kértek tőle, de kap még egy kérdést, amit még soha, hogy amúgy hogy s mint? S az ember erre elmeséli, mibe is futott bele, s hogy meglátogatta őt az informatikus kommandó, s hogy mire jutottak. A főnöke főnöke meg közli, hogy hát persze, ha az ember lelövi a böngészőt, akkor a konnekt még nem biztos, hogy megszakad, s hogy nem gond ez, majd visz az embernek bablevest és kenyérbe sütött ráspolyt.
Az ember meg kényszeredetten vigyorog a telefonba, s már a következő heti ebédjét sem meri megrendelni a neten.
Aztán harmadnap jelentkezik egy újabb informatikus, tud-e arról az ember, hogy vírusos a gépe, s újra kell telepíteni, s akkor ő most jönne és megtenné. Az ember meg sóhajtozik, mert volt már újratelepítésben része, ezért szépen felírogatja magának, milyen parancsikonokat kell újra kitennie az asztalra, meg a levelezőrendszerében beállított szabályokat, milyen nyomtatókat kell újratelepítenie, majd bejelentkezik a mellette lévő üres gépre, mert a kollégája szabadságon van.
Ami igen jó döntésnek bizonyult, mert az újratelepülés után immár tisztának ítélt gépébe visszajelentkezve mindent úgy talál, mint annak előtte, s a telepítést végző informatikus nem érti az értetlenkedést, merthogy a másik gépre történt bejelentkezés miatt a profilját nem csiszolták le…
Szóval kedves olvasó, csak óvatosan azzal a(z) (munkahelyi) internetezéssel…
Update @ 10.11 10. 16:10
Ebéd utáni cigi közben az informatikuskommandó egyik tagja odajött hozzám és elnézést kért a kemény hangért, de a gépem vizslató hozzáértő előtt ezt a stílust kellett előadnia. Amúgy meg bárki belefuthat ilyenbe, a csúcsszuper tűzfalával ő otthon nyelt be hasonlót. Hát ha még ő is képes ilyesmire...
2010. október 31., vasárnap
...hogy az ember mégsem akar kertes házat
Két nap alatt, két részletben, összesen majd' öt óra alatt 11 (!) zsáknyi lehullott falavelet gereblyéztünk össze a Kedvessel a házunk kertjében.
Az egyik lakó szokta ezt, ő tartja rendben; ültet, metsz, nyáron locsol. Ez utóbbit néha mi is. Ami a gereblyézésnél és a zsákokba lapátolásnál lényegesen egyszerűbb.
Az egyik lakó szokta ezt, ő tartja rendben; ültet, metsz, nyáron locsol. Ez utóbbit néha mi is. Ami a gereblyézésnél és a zsákokba lapátolásnál lényegesen egyszerűbb.
2010. október 25., hétfő
...hogy az ember fejet tör
Ezt ma kaptam emilben és meg kell osztanom.
"Hogyan mondod másképp azt, hogy a volt Szovjetunió független tagállamainak földrajzi területe alatt található színes állóvíz partján a tápcsatorna egy részének elfogyasztása egyik testrészed hőmésékletcsökkenését okozza?"
A megfejtéseket tessék kommentelni! Ha nem megy, akkor majd én...
"Hogyan mondod másképp azt, hogy a volt Szovjetunió független tagállamainak földrajzi területe alatt található színes állóvíz partján a tápcsatorna egy részének elfogyasztása egyik testrészed hőmésékletcsökkenését okozza?"
A megfejtéseket tessék kommentelni! Ha nem megy, akkor majd én...
2010. október 22., péntek
2010. október 13., szerda
...hogy gyalogolni jó
Ülök a Dunánál a rakparton, a fülembe Ránki és Kocsis játszik Mozart szonátákat, van még egy órám az angolig. S már egy órája gyalogolok, végig Angyalföldön, Újlipótváros még előttem.
Hétfőn ugyanezt tettem, bár akkor a Dunát kihagytam. S akkor Loussier-t hallgattam (az is Mozart, a 20. és a 23. zongoraversenyeket).
Jó most ez a nyugalom.
Hétfőn ugyanezt tettem, bár akkor a Dunát kihagytam. S akkor Loussier-t hallgattam (az is Mozart, a 20. és a 23. zongoraversenyeket).
Jó most ez a nyugalom.
2010. október 6., szerda
…hogy egy nő nagyon szőke
A kollégám szőkeségéről már írtam, ma egy kolléganő örvendeztetett meg a beszólásával. Merthogy az irodaházunk mellett van egy családi ház, s a kertjében nyáron monokinis lányok heverésztek, a férfikollégák nagy örömére. A nyár elmúlt, a lányok eltűntek, mostanság csak pasik járnak arra mindenféle szerszámokkal, teszik rendbe a kertet. Viszont ma előkerült egy napozóágy, s egyik kollegina lelkesen mesélte a többinek, olyan szépen süt a nap, hátha kiteszi magát oda egy izmos srác, s hogy ezentúl majd nem a pasik, hanem ők tapadnak az ablakra. Mire a szőke kollegina megkérdezte: Miért? Olyan meleg az ablak?
...hogy a nemírás nem nemtörténés
S ezért most láthatsz sok-sok képet.
Az úgy volt, hogy a Kedvessel szeptember közepén egy napra elmentünk ide:
S mivel a kastélyban nem lehet fényképezni, maradt park, ahol órákat sétáltunk. S persze lett turistafotó is a kastélyról.
Meg nem annyira turistafotó is.
És persze láttunk sok szökőkutat.
Aztán elmentünk a MuseumsQuartier felé, ahol nagy élet volt péntek délután.
Fiatalok ügyeskedtek a deszkáikon.
Meg beszélgettek a jópofa utcabútorokon.
Aztán elsétáltunk a Schwedenplatz felé a Ringen, a Duna-parton meg épp kerékpáros felvonulás volt.
Szombaton meg vasárnap a Kulturális Örökségnapok voltak, megnéztük az ÁNTSZ Váci úti központját, aminek az udvarán egy kémény felhőket eregetett.
Aztán az OSA Archívumot, ahol megtaláltam a Magyar Rádió SZER által archivált anyagai között azt a dossziét, mely azt a napot (is) tartalmazza, amelyiken születtem.
Az Andrássy úton sétáltunk a Cseh Kultúra felé, mert az egy szép palota, s most be lehetett menni a nagykövetség épületébe is. De útközben láttunk újrahasznosított anyagokból készített installációkat.
A Szegfű utcában meg azzal a kérdéssel fogadtak minket, hogy a filmvetítésre jöttünk-e, s a nemleges válasz után hívták fel a figyelmünket Jiří Bárta filmjére.
Nagyon jó, tessék utána járni, megszerezni, megnézni. Kedvcsinálónak itt a trailer, csehül.
Vasárnap délután a Ferencvárosban sétáltunk, Gönczi Ambrus vezetett minket. (Meg kell említenem a nevét, mert hihetetlenül élvezetes sétát tartott, ő amúgy a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője.)
Egy Lónyay utcai házban hitetlenkedtem egy Lotz freskón.
És rengeteg történetet hallottunk mindenféle házakról. Ez itt a volt zálogház lezárt udvarára történt pillantás.
S mivel a másfél órásra tervezett séta majd’ háromórásra sikeredett, a Külügyminisztériumban az utolsó csoportba fértünk be. De az ott készített képek nekem annyira nem tetszenek, szóval azokat most nem teszem ide.
Múlt péntek este meg a barátommal Szentendrén fényképeztünk.
Lépcsőbe szorult kő.
Sikátor
Kémény az ablakban.
A templomban este mise volt, nekem meg ez a boltív tetszett meg.
Fénysarok.
Lámpa az ablakban.
A lépcső tetején.
Az úgy volt, hogy a Kedvessel szeptember közepén egy napra elmentünk ide:
S mivel a kastélyban nem lehet fényképezni, maradt park, ahol órákat sétáltunk. S persze lett turistafotó is a kastélyról.
Meg nem annyira turistafotó is.
És persze láttunk sok szökőkutat.
Aztán elmentünk a MuseumsQuartier felé, ahol nagy élet volt péntek délután.
Fiatalok ügyeskedtek a deszkáikon.
Meg beszélgettek a jópofa utcabútorokon.
Aztán elsétáltunk a Schwedenplatz felé a Ringen, a Duna-parton meg épp kerékpáros felvonulás volt.
Szombaton meg vasárnap a Kulturális Örökségnapok voltak, megnéztük az ÁNTSZ Váci úti központját, aminek az udvarán egy kémény felhőket eregetett.
Aztán az OSA Archívumot, ahol megtaláltam a Magyar Rádió SZER által archivált anyagai között azt a dossziét, mely azt a napot (is) tartalmazza, amelyiken születtem.
Az Andrássy úton sétáltunk a Cseh Kultúra felé, mert az egy szép palota, s most be lehetett menni a nagykövetség épületébe is. De útközben láttunk újrahasznosított anyagokból készített installációkat.
A Szegfű utcában meg azzal a kérdéssel fogadtak minket, hogy a filmvetítésre jöttünk-e, s a nemleges válasz után hívták fel a figyelmünket Jiří Bárta filmjére.
Nagyon jó, tessék utána járni, megszerezni, megnézni. Kedvcsinálónak itt a trailer, csehül.
Vasárnap délután a Ferencvárosban sétáltunk, Gönczi Ambrus vezetett minket. (Meg kell említenem a nevét, mert hihetetlenül élvezetes sétát tartott, ő amúgy a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője.)
Egy Lónyay utcai házban hitetlenkedtem egy Lotz freskón.
És rengeteg történetet hallottunk mindenféle házakról. Ez itt a volt zálogház lezárt udvarára történt pillantás.
S mivel a másfél órásra tervezett séta majd’ háromórásra sikeredett, a Külügyminisztériumban az utolsó csoportba fértünk be. De az ott készített képek nekem annyira nem tetszenek, szóval azokat most nem teszem ide.
Múlt péntek este meg a barátommal Szentendrén fényképeztünk.
Lépcsőbe szorult kő.
Sikátor
Kémény az ablakban.
A templomban este mise volt, nekem meg ez a boltív tetszett meg.
Fénysarok.
Lámpa az ablakban.
A lépcső tetején.
2010. szeptember 21., kedd
...hogy az ember megnyugszik
Híreket olvasva találtam rá arra az oldalra, ahol megnézheted, mennyire biztonságos a jelszavad.
A Techline szerint, "Aki annyira bizalmatlan, hogy még erre az oldalra sem meri beírni az általa választott jelszót, azt megnyugtathatjuk, hogy a megadott karaktersorozat nem kerül ki az internetre, a számítás mindenkinek a saját gépén történik. Ezt akár úgy is ellenőrizhetjük, hogy az oldal betöltése után megszakítjuk az internet kapcsolatot, és így végezzük a vizsgálatot."
Nekem azt írta, kb. 10 millió év...
A Techline szerint, "Aki annyira bizalmatlan, hogy még erre az oldalra sem meri beírni az általa választott jelszót, azt megnyugtathatjuk, hogy a megadott karaktersorozat nem kerül ki az internetre, a számítás mindenkinek a saját gépén történik. Ezt akár úgy is ellenőrizhetjük, hogy az oldal betöltése után megszakítjuk az internet kapcsolatot, és így végezzük a vizsgálatot."
Nekem azt írta, kb. 10 millió év...
2010. szeptember 17., péntek
2010. szeptember 14., kedd
...hogy nemtudás van
Hazaérve a postaládában levél várt. A boríték egyik oldala zöld, a másik fehér. A miniszterelnök úr írt. (Mert - a borítékon olvasom - hallgat rám is.) Aminek akár örülhetnék is.
Csak a címzés hozott zavarba: "Tisztelt Nyugdíjas!"
Egyelőre nem mertem kibontani, nem tudom, nekem szól-e vagy a Kedvesnek.
Vagy csak valaki valahol valamit nagyon nem tud. (S persze csak remélem, nem én vagyok az.)
Update @ 20:18
Kedvessel kibontottuk, s nem mi vagyunk aki(k) nem tud(nak) valamit. Szép szavak meg kérdőív, meg adatgyűjtés.
A nyugdíjasok véleményét tudakolja miniszterelnök úr. Hogy milyennek látják a saját helyzetüket, a kormány intézkedéseit, no meg hogy melyek lennének a legfontosabb további lépések. Van szabadon kitölthető mező is. Ha nyugdíjas lennék, beleírnám, hogy legközelebb küldjenek válaszborítékot. Mert ugye ma már a bélyeg sem olcsó.
Csak a címzés hozott zavarba: "Tisztelt Nyugdíjas!"
Egyelőre nem mertem kibontani, nem tudom, nekem szól-e vagy a Kedvesnek.
Vagy csak valaki valahol valamit nagyon nem tud. (S persze csak remélem, nem én vagyok az.)
Update @ 20:18
Kedvessel kibontottuk, s nem mi vagyunk aki(k) nem tud(nak) valamit. Szép szavak meg kérdőív, meg adatgyűjtés.
A nyugdíjasok véleményét tudakolja miniszterelnök úr. Hogy milyennek látják a saját helyzetüket, a kormány intézkedéseit, no meg hogy melyek lennének a legfontosabb további lépések. Van szabadon kitölthető mező is. Ha nyugdíjas lennék, beleírnám, hogy legközelebb küldjenek válaszborítékot. Mert ugye ma már a bélyeg sem olcsó.
...hogy egy pasi nagyon szőke
Kolléganőm elvesztette a mobilját. A megtaláló becsületes volt, a benne lévő számok közül rácsörgött az egyikre. Ami történetesen egyik kollégámé.
Aki lelkesen vette fel, s mikor a megtaláló, lévén becsületes, elmagyarázta neki mi is a helyzet, hálálkodott a kolléganő nevében is.
S a beszélgetés végén gondolta, elújságolja neki, megtalálták a telefonját. Fel is hívta. A mobilján.
Aki lelkesen vette fel, s mikor a megtaláló, lévén becsületes, elmagyarázta neki mi is a helyzet, hálálkodott a kolléganő nevében is.
S a beszélgetés végén gondolta, elújságolja neki, megtalálták a telefonját. Fel is hívta. A mobilján.
2010. augusztus 31., kedd
...hogy a BKV-nál udvarias sofőrök is vannak
"Üdvözöljük utasainkat autóbuszpótló autóbuszunkon! Többszörös műszaki hiba miatt az ötös vonaláról irányítottak át ide. Sajnos a megállók neveit nem tudom, nem fogom bemondani. Az útvonalat természetesen ismerem."
Mindezt hazafelé, a tömött buszon hallottuk a Kedvessel, miután vagy bő negyedórája vártunk rá az esőben. Mikor megérkezett, érdekes volt a papírlapra kézzel felírt szám. Tábla nem jutott neki... De az útvonalat tényleg ismerte, itthon vagyunk.
Mindezt hazafelé, a tömött buszon hallottuk a Kedvessel, miután vagy bő negyedórája vártunk rá az esőben. Mikor megérkezett, érdekes volt a papírlapra kézzel felírt szám. Tábla nem jutott neki... De az útvonalat tényleg ismerte, itthon vagyunk.
2010. augusztus 30., hétfő
...hogy az olvasó szava szent
Azt írta Dora az előző bejegyzéshez, hogy ha nem vonok be bloggereket a könyvismertetős játékba, akkor írjak emileket a barátaimnak, aztán írjam le a válaszaikat.
Na, én más megoldást találtam ki.
Itt leírhatod a 10 kedvenc könyved. Itt meg a +1 kedvenc könyved. (Azért két részletben, mert a
kerdoivem.hu maximum tíz kérdést enged egy kérdőívben létrehozni, de így legalább külön kezelhető a +1. :)
Szóval kedves olvasó, kattingass, töltögess. Én meg majd még visszatérek erre, s beszámolok az eredményről.
Na, én más megoldást találtam ki.
Itt leírhatod a 10 kedvenc könyved. Itt meg a +1 kedvenc könyved. (Azért két részletben, mert a
kerdoivem.hu maximum tíz kérdést enged egy kérdőívben létrehozni, de így legalább külön kezelhető a +1. :)
Szóval kedves olvasó, kattingass, töltögess. Én meg majd még visszatérek erre, s beszámolok az eredményről.
2010. augusztus 26., csütörtök
...hogy játszani nem könnyű
Dorka játszani hívott. Játszani jó, de képes vagyok-e kiválasztani 10+1 számomra fontos könyvet? Lehet-e írni róluk? (S ehhez képest apróság, hogy nem ismerek öt olyan bloggert, kit bevonhatnék a játékba, így akkor ez a lánc most nálam megszakad.)
Először Mészöly Dezső Ars poetica-ja ugrott be ( "Akármiként állítjuk föl a mércét: / a vers csak úgy szép, ha nem tudni, mért szép."). S mivel szerintem ez nem csupán a versekre áll, legfeljebb csapongásra tellik tőlem, felidézve egy-egy hangulatot, érzést.
No, ha már Mészöly Dezsőt idéztem, legyen az első a Villon árnyékában című kötete, abban olvastam még a nyolcvanas évek közepén a fent említett verset. S ha már Villon, akkor megkerülhetetlenek a Faludy fordítások (François Villon balladái Faludy György átköltésében). Faludytól pedig a Pokolbéli víg napjaim. Amit én még szamizdat kiadásban olvastam. (No meg a Faludy tárlata sorozat.) S ha a régi olvasmányok, akkor itt van Sartre-tól az Egy vezér gyermekkora. S ha francia irodalom, akkor Boris Vian. Akitől talán a Köpök a sírotokra, vagy az Öljünk meg minden rohadékot. Nem is tudom így hirtelen. S Marcel Proust, Az eltűnt idő nyomában. Victor Hugo, Honoré de Balzac, Paul Éluard, Guy de Maupassant, Arthur Rimbaud, Paul Verlaine, Paul Géraldy… Kiktől hirtelen nem is tudnék címeket sorolni. Jó (volt) olvasni őket.
Egyik kedvencem az a Robert Doisneau Taschen album, melyet a Kedvestől Londonban kaptam. (Ez amúgy szép. Angol könyvesboltban egy német kiadó francia fényképészről szóló albumát veszi meg a magyar.) Na, ott (Royal Festival Hall) szalasztottam el egy olyan könyvet, ami miatt még így, évek múlva is fáj a szívem. A londoni metró állomásainak a neveit sorolta fel, elmagyarázva, melyik elnevezés honnan ered. A címére nem emlékszem, de nagyon megtetszett, ám akkor nagyon soknak tűnt az az ár amit kértek érte. Úgyhogy ez most itt nem is ér. Mármint felsorolásilag.
És ott vannak a Greenwich-ben az egyfontos (vagy kettő?) könyvesboltban talált Cookself sorozat darabjai (Indian, Thai, Mexican), amiben remek receptek és szép képek is vannak. Londonról (és a szakácskönyvről) jut eszembe, hogy először a British Museum adta ki Maggie Black Középkori szakácskönyv című könyvét, amibe én itthon véletlenül botlottam. S ha történelem és konyha (és persze irodalom), akkor Francine Segan-tól a Shakespeare konyhája (reneszánsz receptek mai szemmel) is említendő, amit egyszer ajándékba kaptunk. Miképp a Friss irodalmi húsok című kötetet, melynek alcíme: 24 fiatal magyar író válogatott irodalmi falatkái.
Ezzel vissza is érkeztünk a magyar irodalomhoz, ahonnan hirtelen Esterházy jut eszembe, a Harmonia cælestis, meg a Javított kiadás, vagy az Egy nő. S persze Csokonai Lili Tizenhét hattyúkja. Vagy épp Spiró Györgytől a Fogság vagy a Feleségverseny. Závada Páltól a Jadviga párnája, a Milota vagy A fényképész utókora meg az Idegen testünk. Vámos Miklóstól a Zenga zének, a New York-Budapest metró, az Anya csak egy van. A 135 lehetetlen történet. No és persze Nádas Pétertől a Párhuzamos történetek, melyet most olvasok.
Nem, egyszerűen lehetetlenség 10+1 könyvet kiválasztani. Hiszen csak a Harry Potter sorozat hét könyv.
Először Mészöly Dezső Ars poetica-ja ugrott be ( "Akármiként állítjuk föl a mércét: / a vers csak úgy szép, ha nem tudni, mért szép."). S mivel szerintem ez nem csupán a versekre áll, legfeljebb csapongásra tellik tőlem, felidézve egy-egy hangulatot, érzést.
No, ha már Mészöly Dezsőt idéztem, legyen az első a Villon árnyékában című kötete, abban olvastam még a nyolcvanas évek közepén a fent említett verset. S ha már Villon, akkor megkerülhetetlenek a Faludy fordítások (François Villon balladái Faludy György átköltésében). Faludytól pedig a Pokolbéli víg napjaim. Amit én még szamizdat kiadásban olvastam. (No meg a Faludy tárlata sorozat.) S ha a régi olvasmányok, akkor itt van Sartre-tól az Egy vezér gyermekkora. S ha francia irodalom, akkor Boris Vian. Akitől talán a Köpök a sírotokra, vagy az Öljünk meg minden rohadékot. Nem is tudom így hirtelen. S Marcel Proust, Az eltűnt idő nyomában. Victor Hugo, Honoré de Balzac, Paul Éluard, Guy de Maupassant, Arthur Rimbaud, Paul Verlaine, Paul Géraldy… Kiktől hirtelen nem is tudnék címeket sorolni. Jó (volt) olvasni őket.
Egyik kedvencem az a Robert Doisneau Taschen album, melyet a Kedvestől Londonban kaptam. (Ez amúgy szép. Angol könyvesboltban egy német kiadó francia fényképészről szóló albumát veszi meg a magyar.) Na, ott (Royal Festival Hall) szalasztottam el egy olyan könyvet, ami miatt még így, évek múlva is fáj a szívem. A londoni metró állomásainak a neveit sorolta fel, elmagyarázva, melyik elnevezés honnan ered. A címére nem emlékszem, de nagyon megtetszett, ám akkor nagyon soknak tűnt az az ár amit kértek érte. Úgyhogy ez most itt nem is ér. Mármint felsorolásilag.
És ott vannak a Greenwich-ben az egyfontos (vagy kettő?) könyvesboltban talált Cookself sorozat darabjai (Indian, Thai, Mexican), amiben remek receptek és szép képek is vannak. Londonról (és a szakácskönyvről) jut eszembe, hogy először a British Museum adta ki Maggie Black Középkori szakácskönyv című könyvét, amibe én itthon véletlenül botlottam. S ha történelem és konyha (és persze irodalom), akkor Francine Segan-tól a Shakespeare konyhája (reneszánsz receptek mai szemmel) is említendő, amit egyszer ajándékba kaptunk. Miképp a Friss irodalmi húsok című kötetet, melynek alcíme: 24 fiatal magyar író válogatott irodalmi falatkái.
Ezzel vissza is érkeztünk a magyar irodalomhoz, ahonnan hirtelen Esterházy jut eszembe, a Harmonia cælestis, meg a Javított kiadás, vagy az Egy nő. S persze Csokonai Lili Tizenhét hattyúkja. Vagy épp Spiró Györgytől a Fogság vagy a Feleségverseny. Závada Páltól a Jadviga párnája, a Milota vagy A fényképész utókora meg az Idegen testünk. Vámos Miklóstól a Zenga zének, a New York-Budapest metró, az Anya csak egy van. A 135 lehetetlen történet. No és persze Nádas Pétertől a Párhuzamos történetek, melyet most olvasok.
Nem, egyszerűen lehetetlenség 10+1 könyvet kiválasztani. Hiszen csak a Harry Potter sorozat hét könyv.
2010. augusztus 24., kedd
...hogy egy nap alatt is lehet nyaralni
Múlt szombaton a Kedvessel elmentünk nyaralni.
Egy napra, Balatonszéplakra. Volt parton fekvés, kürtős kalács, lángos. Mint egy igazi nyaralás.
S persze fényképezés is, mert nem lehetett nem lefotózni ezeket.
A Kedves úgy emlékszik, itt tekepálya is volt.
Ez meg itt az Ezüstpart 1-es épülete, ebben gyerekként a szüleimmel is voltam, felnőttként meg a Kedvessel is. Akkor épp a szemben lévő Palace-ban Gerendás Péter vendéglátózott esténként, az erkélyre kiülve is hallhattuk, meg persze a kerthelyiségben is.
S mielőtt elindultunk volna haza, még séta közben elnéztünk Tihany felé is.
Egy napra, Balatonszéplakra. Volt parton fekvés, kürtős kalács, lángos. Mint egy igazi nyaralás.
S persze fényképezés is, mert nem lehetett nem lefotózni ezeket.
A Kedves úgy emlékszik, itt tekepálya is volt.
Ez meg itt az Ezüstpart 1-es épülete, ebben gyerekként a szüleimmel is voltam, felnőttként meg a Kedvessel is. Akkor épp a szemben lévő Palace-ban Gerendás Péter vendéglátózott esténként, az erkélyre kiülve is hallhattuk, meg persze a kerthelyiségben is.
S mielőtt elindultunk volna haza, még séta közben elnéztünk Tihany felé is.
2010. augusztus 14., szombat
…hogy bóklászni jó
Mert mindenféle dologra bukkansz, én például egy blogra, régi jó zenékről.
Bár az Ultra Rock Agency most épp szünetet tart, de felvettem az olvasnivalók közé, most már Te is láthatod, ha frissül.
Bár az Ultra Rock Agency most épp szünetet tart, de felvettem az olvasnivalók közé, most már Te is láthatod, ha frissül.
2010. augusztus 13., péntek
2010. augusztus 11., szerda
...hogy ráncfelvarrás van
Kellett már a változás, hát nézegettem mindenféle dolgokat, mivel lehetne csinosítani itt a kinézetet.
Rengetegen voltak már a "hogyan"-ok, illett már valamit kezdeni velük. Rábukkantam egy remek címkefelhőre, köszönet érte Coolnak! (Na jó, kicsit alakítottam rajta, de szerintem ez így jól néz ki.)
A Clocklinkre véletlenül bukkantam, s ha már, akkor be kellett tennem ide egy vonalkódos órát.
Ami meg Téged illett, kedves olvasó, számollak, de hogy Te is láthasd, hogy honnan hányszor járnak erre, az oldal aljára tettem egy számlálót. Ebbe is olvasás közben botlottam bele, s megtetszett, így már nekem is van ilyenem.
Update @12/08/2010: Beillesztettem egy online látogató számlálót, valamint mutatok még Neked olvasnivalót is.
Rengetegen voltak már a "hogyan"-ok, illett már valamit kezdeni velük. Rábukkantam egy remek címkefelhőre, köszönet érte Coolnak! (Na jó, kicsit alakítottam rajta, de szerintem ez így jól néz ki.)
A Clocklinkre véletlenül bukkantam, s ha már, akkor be kellett tennem ide egy vonalkódos órát.
Ami meg Téged illett, kedves olvasó, számollak, de hogy Te is láthasd, hogy honnan hányszor járnak erre, az oldal aljára tettem egy számlálót. Ebbe is olvasás közben botlottam bele, s megtetszett, így már nekem is van ilyenem.
Update @12/08/2010: Beillesztettem egy online látogató számlálót, valamint mutatok még Neked olvasnivalót is.
2010. július 27., kedd
...hogy nagy nap van
Ma először mentem biciklivel munkába.
Reggel a Kedves mondta, azzal megy - szokott -, s végre már én is megtehetném. Szóval rá kellett beszélnie. Mondjuk egy ideje már mondogatta, hogy nézzek utána, nálunk hogy megy a kerékpártárolás, s persze utána is néztem, de valahogy kényelmesebb volt buszozni meg gyalogolni.
Viszont ma az idő is bicajozós volt, s hihetetlen jó érzés alig negyedóra alatt a munkahelyemen lenni. Délután meg elmentem a Kedves elé, az is gyorsan ment így, s együtt kerekeztünk haza.
Azt hiszem, ebből rendszert csinálok.
Reggel a Kedves mondta, azzal megy - szokott -, s végre már én is megtehetném. Szóval rá kellett beszélnie. Mondjuk egy ideje már mondogatta, hogy nézzek utána, nálunk hogy megy a kerékpártárolás, s persze utána is néztem, de valahogy kényelmesebb volt buszozni meg gyalogolni.
Viszont ma az idő is bicajozós volt, s hihetetlen jó érzés alig negyedóra alatt a munkahelyemen lenni. Délután meg elmentem a Kedves elé, az is gyorsan ment így, s együtt kerekeztünk haza.
Azt hiszem, ebből rendszert csinálok.
...hogy este tévét kell nézni
Méghozzá kilenckor a Filmmúzeumot.
Ma a Megáll az időt, holnap a Csók, Anyut, csütörtökön meg a Falfúrót.
Ma a Megáll az időt, holnap a Csók, Anyut, csütörtökön meg a Falfúrót.
2010. július 23., péntek
...hogy vannak még jólnevelt gyerekek
Tegnap este mesélte a Kedves, hogy az utcán jött vele szembe egy kicsi lány, apja kezét fogva, s ráköszönt: Szia!
Kedves viszonozta: Szia!
Mire a gyermek: Apa, ez ki volt?
Kedves viszonozta: Szia!
Mire a gyermek: Apa, ez ki volt?
2010. július 21., szerda
...hogy órákat már csak óvatosan néz az ember
Mivel a Kedvestől a kerek születésnapomra egy nagyon szép órát kaptam, s egyszer egy órabolt kirakata előtt álldogálva megjegyezte, hogy ezek után nem szép dolog, hogy én órákat nézegetek, hát nem is nagyon tettem, viszont a Diesel által gyártott két modellbe belefutottam, és meg kell mutatnom őket. (Egyébként is, régen írtam már órákról.)
A fekete-fehér a DZ4159 a színes a DZ4160 számú modell. Nem könnyű választani közülük, ill. én nehezen tudtam eldönteni, hogy ugyan melyik is tetszik nekem jobban. De már tudom, hogy a színes.
A fekete-fehér a DZ4159 a színes a DZ4160 számú modell. Nem könnyű választani közülük, ill. én nehezen tudtam eldönteni, hogy ugyan melyik is tetszik nekem jobban. De már tudom, hogy a színes.
2010. július 16., péntek
…hogy az ember tanítás közben megfiatalodik
Édesanyám (nyugdíjas, matektanár) pótvizsgára készít fel egy kilencedikes, szakközépiskolában tanuló lányt. Az első találkozáskor megkérdezi tőle, hol tanított? Édesanyám elmondja, hogy az X.Y. Gimnáziumban. Mire a kislány párás szemmel, őszinte meghatottsággal a hangjában hálálkodik: engem még gimnazista tanár nem tanított!
…hogy a szabadság alatt nyaralás is van
Legalábbis van, ami egy kicsit annak tűnik.
(A héten már dolgozom, és most végre ide is eljutok, elmesélni a szabadság alatti nyaralásszerűségeket.)
Voltunk kirándulni Kecskeméten. Ami nagyon érdekes volt. Biztos találkoztál már azokkal szép színes papírokkal, melyeken mindenféle cégek hirdetik, hogy olcsón elvisznek kirándulni, még meg is ebédeltetnek, sőt, ajándékot is kapsz. No, mikor mi egy ilyennel találkoztunk, elhatároztuk a Kedvessel, hogy elmegyünk, mert Kecskeméten már vagy tizenéve nem voltunk, s kell nekünk az energiatakarékos izzó, a mini hűtőtáska, az egyliteres (!) férfi tusfürdő és a bevásárlótáska is (az, amit magad után húzhatsz, mikor mész a piacra). Mert kettőnknek nincs háromezer forint az út, az ebéd meg ezek a csodás ajándékok.
Kissé megviselt a hajnali kelés meg az öreg Ikarus ténfergése a városban, míg végre rátalált a Kecskemétre vezető útra. De legalább a Kedvessel javítottuk az életkori átlagot a csoportban. Merthogy az tudható, hogy ezeken az utakon ezekért az árakért leginkább (kis)nyugdíjasokat igyekeznek rávenni arra, hogy kössék meg életük legjobb üzletét, mert lehet, hogy első hallásra iszonyatos az összeg, amit egy-egy termékért elkérnek, de még mindig sokkal olcsóbb, mintha valami boltban, vagy esetleg a konkurenciától vennék meg. S mivel nekem ilyenben még nem volt részem, kíváncsi voltam milyen is egy ilyen szeánsz.
Igen érdekes volt. A városszéli csárdát bérelte a cég, leszálláskor kaptunk regisztrációs lapocskákat, sejtelmes mosolygásokat mellé, mert ezeknek még később nagy jelentőségük lesz. Aztán lassan elkezdődött az előadás. Huszonéves fiatal srác, érezteti, hogy ért ő ám a nagymamája korabeli hölgyek nyelvén, néha egy-egy pajzán – szerintem meg roppant egyszerű és alpári – poént megeresztve. Rengeteget beszélve, csigázva a várakozást, vajon mi is lehet az a csodás és nélkülözhetetlen dolog, ami miatt ennyi emberből képes hihetetlen feszült figyelmet kicsikarni.
Megtudtuk. Hogy a második legjobb dolog az életben az élmény. (Hogy mi az első, az homályban maradt.) S mi lehet az élmény, na, mit gondolsz, mi? Hát az utazás! Párizsba. Hat napra, busszal. Belvárosi szállodában, reggelivel. És olcsón. Csupán 179.900 Forintokért. Ha a honlapjukon jelentkezel. De most csak 174.900 Forint. És ha a regisztrációs jegyed bedobod a kalapba, és szerencsés vagy, akkor nyerhetsz erre az útra egy 170.000 Forint értékű utazási utalványt. Mosolyogtunk a Kedvessel, akkor meg már nagyon, mikor kihúzta a srác a cetlim, s mentem a kollégájához beszélgetni. Aki meg akart győzni, hogy erre két embernek kell mennie, mert az egyágyas felár az brutálisan megdobná azt 4.990 Forintot, amit fizetnem kéne, s ha ketten megyünk, akkor ez milyen olcsó, de akkor itt és most azonnal be kell regisztrálnom, s befizetni némi pénzt. Voltam olyan bolond, hogy nem éltem ezzel a lehetőséggel, viszont a szünetben megnéztem egy párizsi utakra specializálódott utazási iroda honlapját, ahol ilyen utat 90.000 Forint alatt kínáltak…
Szünet után még találkoztunk csodaedényekkel, aztán biorezonanciás fotellel, amit egy újabb fiatalember mutatott be, aki elmondta, hogy a cégnél egyedül ő az, akinek olyan jogosítványa van, hogy ezt a terméket bemutassa, s hónapokat tanulta Németországban a fortélyokat, nemrég tért onnan vissza. Később meg levetített kis videókat, ahol egy bácsi elmesélte, hogy neki már amputálni akarták az orvosok a lábát, mikor megvett egy ilyen fotelt, s közel fél év használat után csodás gyógyulásban volt része, s győzködte a többieket, vegyék csak meg. Az csak apróság, hogy azon az előadáson nem a mi fiatalemberünk volt az előadó. (Aki ugye egyedüli a cégnél, aki foglalkozhat ezzel a termékkel.) Szóval érdekes volt. Miképp az ebéd is. Amit nekem hiába hoztak ki, mert a rizzsel még nincsen bajom, de a májjal meg a savanyúsággal annál inkább. S ebéd után még volt egy kis parasztvakítás (no meg ajándékosztás), s fél három körül sikerült felszállni a buszra. Ahol a társaság megszavazta, hogy négykor már induljunk is vissza Pestre. Így hát a szűk óra alatt egy kis sétára futotta csak, de azért néhány képet készítettem.
Időtlen.
Kossuth hóna alatt
A szecesszió emléke
Töretlenül...
Bicikliztünk is, Angyalföldről egészen Békásmegyerig és vissza. Kedvesnek van egy kolléganője, ki nagy bringás, és a mellettünk lévő házban lakik. Összefutottunk, s mondtuk neki, készülünk kibicajozni a Rómaira, s ott majd eszünk hekket. Mosolygott, ne tegyük, menjünk el egészen a Királyok útja és a Pünkösdfürdő utca sarkáig, mert ott van egy görög büfé, ahol olyan giroszt kapni, hogy csak na! És tényleg. Felfedeztem magamnak a Gyradikot. A girosz tényleg fantasztikus, és a honlapjukon az étlapot böngészve – ebéd közben, mert wifi is van náluk! – már azt is eldöntöttem, mit fogok legközelebb rendelni.
Két évvel ezelőtt Rodoszon voltunk nyaralni, s ott esett meg a kedvenc görög kajás történetem. Egyik este helyi specialitásokat tálaltak fel, s volt pasticció is. (Ez egyfajta rakott tészta, én már ettem ilyet, csináltunk itthon is, meg egyik kolléganőm hozott kóstolót a görög anyósa által készítettből.) Szépen nézett ki, kértem is, meg rajtam kívül még több magyar vendég is, majd mikor belekóstoltak, furcsa fejjel tolták arrébb a tányért: fahéjas hús?
No és volt fotótúra is a barátommal, most a Bazilika kilátójába mentünk fel. Budán parkolva, átsétálva a Lánchídon meg utcákon.
A kilátóban meg vártuk a naplementét, járkáltunk körbe, s lőttük a képeket.
Szóval tessék elmenni ide, felmenni és kilátni.
(A héten már dolgozom, és most végre ide is eljutok, elmesélni a szabadság alatti nyaralásszerűségeket.)
Voltunk kirándulni Kecskeméten. Ami nagyon érdekes volt. Biztos találkoztál már azokkal szép színes papírokkal, melyeken mindenféle cégek hirdetik, hogy olcsón elvisznek kirándulni, még meg is ebédeltetnek, sőt, ajándékot is kapsz. No, mikor mi egy ilyennel találkoztunk, elhatároztuk a Kedvessel, hogy elmegyünk, mert Kecskeméten már vagy tizenéve nem voltunk, s kell nekünk az energiatakarékos izzó, a mini hűtőtáska, az egyliteres (!) férfi tusfürdő és a bevásárlótáska is (az, amit magad után húzhatsz, mikor mész a piacra). Mert kettőnknek nincs háromezer forint az út, az ebéd meg ezek a csodás ajándékok.
Kissé megviselt a hajnali kelés meg az öreg Ikarus ténfergése a városban, míg végre rátalált a Kecskemétre vezető útra. De legalább a Kedvessel javítottuk az életkori átlagot a csoportban. Merthogy az tudható, hogy ezeken az utakon ezekért az árakért leginkább (kis)nyugdíjasokat igyekeznek rávenni arra, hogy kössék meg életük legjobb üzletét, mert lehet, hogy első hallásra iszonyatos az összeg, amit egy-egy termékért elkérnek, de még mindig sokkal olcsóbb, mintha valami boltban, vagy esetleg a konkurenciától vennék meg. S mivel nekem ilyenben még nem volt részem, kíváncsi voltam milyen is egy ilyen szeánsz.
Igen érdekes volt. A városszéli csárdát bérelte a cég, leszálláskor kaptunk regisztrációs lapocskákat, sejtelmes mosolygásokat mellé, mert ezeknek még később nagy jelentőségük lesz. Aztán lassan elkezdődött az előadás. Huszonéves fiatal srác, érezteti, hogy ért ő ám a nagymamája korabeli hölgyek nyelvén, néha egy-egy pajzán – szerintem meg roppant egyszerű és alpári – poént megeresztve. Rengeteget beszélve, csigázva a várakozást, vajon mi is lehet az a csodás és nélkülözhetetlen dolog, ami miatt ennyi emberből képes hihetetlen feszült figyelmet kicsikarni.
Megtudtuk. Hogy a második legjobb dolog az életben az élmény. (Hogy mi az első, az homályban maradt.) S mi lehet az élmény, na, mit gondolsz, mi? Hát az utazás! Párizsba. Hat napra, busszal. Belvárosi szállodában, reggelivel. És olcsón. Csupán 179.900 Forintokért. Ha a honlapjukon jelentkezel. De most csak 174.900 Forint. És ha a regisztrációs jegyed bedobod a kalapba, és szerencsés vagy, akkor nyerhetsz erre az útra egy 170.000 Forint értékű utazási utalványt. Mosolyogtunk a Kedvessel, akkor meg már nagyon, mikor kihúzta a srác a cetlim, s mentem a kollégájához beszélgetni. Aki meg akart győzni, hogy erre két embernek kell mennie, mert az egyágyas felár az brutálisan megdobná azt 4.990 Forintot, amit fizetnem kéne, s ha ketten megyünk, akkor ez milyen olcsó, de akkor itt és most azonnal be kell regisztrálnom, s befizetni némi pénzt. Voltam olyan bolond, hogy nem éltem ezzel a lehetőséggel, viszont a szünetben megnéztem egy párizsi utakra specializálódott utazási iroda honlapját, ahol ilyen utat 90.000 Forint alatt kínáltak…
Szünet után még találkoztunk csodaedényekkel, aztán biorezonanciás fotellel, amit egy újabb fiatalember mutatott be, aki elmondta, hogy a cégnél egyedül ő az, akinek olyan jogosítványa van, hogy ezt a terméket bemutassa, s hónapokat tanulta Németországban a fortélyokat, nemrég tért onnan vissza. Később meg levetített kis videókat, ahol egy bácsi elmesélte, hogy neki már amputálni akarták az orvosok a lábát, mikor megvett egy ilyen fotelt, s közel fél év használat után csodás gyógyulásban volt része, s győzködte a többieket, vegyék csak meg. Az csak apróság, hogy azon az előadáson nem a mi fiatalemberünk volt az előadó. (Aki ugye egyedüli a cégnél, aki foglalkozhat ezzel a termékkel.) Szóval érdekes volt. Miképp az ebéd is. Amit nekem hiába hoztak ki, mert a rizzsel még nincsen bajom, de a májjal meg a savanyúsággal annál inkább. S ebéd után még volt egy kis parasztvakítás (no meg ajándékosztás), s fél három körül sikerült felszállni a buszra. Ahol a társaság megszavazta, hogy négykor már induljunk is vissza Pestre. Így hát a szűk óra alatt egy kis sétára futotta csak, de azért néhány képet készítettem.
Időtlen.
Kossuth hóna alatt
A szecesszió emléke
Töretlenül...
Bicikliztünk is, Angyalföldről egészen Békásmegyerig és vissza. Kedvesnek van egy kolléganője, ki nagy bringás, és a mellettünk lévő házban lakik. Összefutottunk, s mondtuk neki, készülünk kibicajozni a Rómaira, s ott majd eszünk hekket. Mosolygott, ne tegyük, menjünk el egészen a Királyok útja és a Pünkösdfürdő utca sarkáig, mert ott van egy görög büfé, ahol olyan giroszt kapni, hogy csak na! És tényleg. Felfedeztem magamnak a Gyradikot. A girosz tényleg fantasztikus, és a honlapjukon az étlapot böngészve – ebéd közben, mert wifi is van náluk! – már azt is eldöntöttem, mit fogok legközelebb rendelni.
Két évvel ezelőtt Rodoszon voltunk nyaralni, s ott esett meg a kedvenc görög kajás történetem. Egyik este helyi specialitásokat tálaltak fel, s volt pasticció is. (Ez egyfajta rakott tészta, én már ettem ilyet, csináltunk itthon is, meg egyik kolléganőm hozott kóstolót a görög anyósa által készítettből.) Szépen nézett ki, kértem is, meg rajtam kívül még több magyar vendég is, majd mikor belekóstoltak, furcsa fejjel tolták arrébb a tányért: fahéjas hús?
No és volt fotótúra is a barátommal, most a Bazilika kilátójába mentünk fel. Budán parkolva, átsétálva a Lánchídon meg utcákon.
A kilátóban meg vártuk a naplementét, járkáltunk körbe, s lőttük a képeket.
Szóval tessék elmenni ide, felmenni és kilátni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
