...hogy egy izületi gyulladástól nem áll meg az élet

Hát kedd este óta sok minden történt. Például a szerdára virradó éjszaka kb. három órát aludtam, persze több részletben. Aztán mentem dolgozni, a jobb kezem használva. Annyira nem voltam hatékony, szerintem, de hát azt azért nem éreztem, hogy betegállományba kéne mennem.

Délután a Kedvessel kimentünk az újpesti piacra, ahol már szinte az összes árus készült zárni, de egy hentesnél nagyon drágán nagyon szép füstölt csülköt kaptunk. (Ami nagyon finom is volt!) Aztán mentem fodrászhoz, ki a végén, látva a bénázásom, mosolygott, hogy adjam csak oda neki a pénztárcám, majd ő kiveszi belőle az összes pénzt...

Este meg bevettem végre a gyógyszerem, mit a Kedves hozott el a patikából, s miről a kedvenc kolléganőm azt mondta, hogy neki a térdét három nap alatt rendbe tette. (Amúgy szerdán jólesett tőle, hogy az ebédre rendelt húst összevagdosta nekem, így igen megkönnyítve az életem.) És éjszaka végre nagyon jót tudtam aludni.

Csütörtökön csülkös bablevest főztünk (ami így elég nagyképű kijelentés, mert hát én csupán jobb kézzel egy bő órán át csipetkét csipegettem), ami nagyon jól sikerült! Délután meg elmentünk sétálni, de hát a Városban mindketten elkezdtünk vadul prüszkölni. Hát igen, augusztus 20.-án megérkezett az allergia. A tüzijátékot meg tévén néztük, de a Kedves ki volt borulva, mert sem az m1, sem az RTL klub nem adott olyan képeket, melyen szépen lehetett volna látni.

Pénteken délután a szüleim jöttek hozzánk (Édesanyámnak volt nevenapja a héten), délelőtt tettük a rendet, meg készítettünk tiramisut, és hát az is remek lett.

Tegnap meg felkelés után a Kedves kitalálta, hogy menjünk el Bánkra a tóhoz. Gimnazistaként járt arra, osztálykirándulni, én meg még soha. Hát kocsi, kettes út, és Bánki tó.
Megkerültük, aztán leültünk egy stégre, beszélgettünk, halgattunk valami együttest, aki beállt épp a színpadon, majd ebédet kerestünk.
Amit a Harcsa kocsma mellé tapasztott Falatozó nevű falatozóban találtunk. A kedves Holstein szelete látványra szebb volt, mint ízre, viszont az én sertéspörköltöm galuskával remek. Azt ugye lehetett enni egy kézzel is... S hát az is sokat elárul a helyről, hogy sok helyi erőt láttunk kis dobozokkal, kik vitték haza az ebédet.

Ma meg nyugi volt, meg a maradék csülökből pékné módra készített ebéd. S már a bal mutatóujjam kihagyásával angol leckét is tudtam gépelni. Meg ezt is.