Kezdjük az angollal, mert mikor mi a Kedvessel Cohen koncerten voltunk, s ezáltal lógtam óráról, K. csoporttársnő (kinél b. búcsúbulija volt) magánórát vett a tanárnéninktől. Kaptam tőle emilt, hogy mi is a lecke, s írta, egyedül volt órán... Aztán szerdán tanárnéni kb. öt perc alatt "bepótolta" velem az elmulasztott óra anyagát, s megtudtuk, hogy mit kellene megtanulni a hétfői tesztre. Ami tegnap volt, s amitől kellőképp tartottam, aztán mégsem tűnt nehéznek. Majd ha megkapom az eredményt, akkor annak fog. Mondtam is a Kedvesnek, hogy biztos fogom verni a fejem a falba, de hát így jár, aki hamarabb befejezi, mint ahogy az óra véget érne. Még akkor is, ha párszor átnézte mielőtt beadta.
Amúgy meg a fogalmazás érdekes volt. 'Describe your hometown in 100-150 words.' Hát ugye ezt már márciusban, még a régi tanárnéninek el kellett küldeni emilben, így kissé átírtam, s nem kellett sokat töprengenem rajta.
No és E. csoporttársnő, ki sajnos nem folytatja velünk, felajánlotta, hogy a következő buli legyen szabadtéri, grillezős, szalonnasütős, náluk, a tizenhétbe’, s hogy ha nagyon belemennénk az iccakába, hát lehet ott is aludni.
Múlt héten csütörtökön meg pénteken szabadságon voltam. Mentem dokihoz is, aztán pénteken Kedvessel barátnőjéhez Szombathelyre.
A dokis látogatás igen fura volt. Pénteken mentem vissza az előző napi laborleleteimért, doktorbácsi megdícsérte őket, majd közölte, hogy ez itt egy hypertóniás és nephrológiai szakrendelés, és mivel sem a vérnyomásom nem magas, sem a vesémmel nincs baj, leszek szíves a magánrendelésére bejelentkezni. Mert hát válság és megszorítások és minden szakrendelés pacientúráját átvilágították és hát én fennakadtam a rostán. S hogy küldhetne a háziorvosomhoz, de hát lassan húsz éve ő kezel, hát... Hát majd bejelentkezem.
Csütörtökön a Kedvessel játékboltban is jártunk, mert ugye mentünk a barátnőjéhez, s hát van neki hatéves kicsi lánya, hát lepjük meg valami aprósággal. Mikor már a többszázadik (nekem legalábbis annak tűnt) rózsaszínű lovacskás hercegnős hajasbabás dobozt vettük a kezünkbe, kicsit elbizonytalanodtam, hogy valóban lányt szeretnék-e... Aztán persze másnap a hatéves ezt az érzést egy pillanat alatt elzavarta.
Szombathelyre érve kicsit keresgéltünk, hogy merre is találjuk az utcát, ahol várnak ránk, egyszer még - szakadó esőben - meg is kérdeztünk egy csapat fiatalt, kiknek fogalmuk sem volt róla, hogy merre kéne mennünk. Hát ilyenkor jó, ha az embernek van a telefonján Google Maps. Mert megálltunk, aztán terveztünk útvonalat, és mentünk amerre úgy tűnt, hogy végre tényleg jó, aztán a szakadó esőben megállt a Kedves egy zebra előtt, hol épp átmenni készült egy biciklista, gyerekülésében egy piros esőkabátossal. Akik elkezdtek integetni nekünk, meg mi is nekik. S biciklis felvezetéssel érkeztünk célba.
Vacsora közben meg hívott a barátom, hogy mit szólnék a ma estéhez? Mondtam, hogy ha eljön Szombathelyre, akkor rendben van! Maradtunk abban, hogy akkor majd, ha nyugodtabb az élete, jelentkezik.
Este, mikor már úgy tűnt, hogy csendesedik az eső, kimentünk Kedvessel sétálni, de hát tényleg csak úgy tűnt, hogy csendesedik, mert az utcán nem ezt éreztük. Nem sokat jártunk, az ernyő ellenére jól eláztunk. Hát maradt a szárítóra tett vizes farmer és zokni meg a forró zuhany.
Jóéjszakát kívánáskor meg hatéves kipattant az ágyból az anyja mellől, aki épp mesét olvasott neki és ugrott a nyakamba, ölelt magához és azt suttogta: "Neked is!". Teljesen elvarázsolt, olvadoztam.
Másnap meg rosszkedvű volt a reggel, mert csak eső volt, napsütés meg sehol. Aztán mégis lett, hát körbejártuk a belvárost.
Találkoztunk Weöres Sándorral.
James Joyce-szal.
Láttuk a zsinagógát.
Árnyékot vető lámpát.
Nyitott ablakot.
Csukottat is, a templomtorony órájával.
Meg grafittit.
Hazafelé meg felhőket.
A Balatont is megnéztük, mert idén még nem láttuk.
Széplak felsőn sétáltunk egy jót a parton, aztán a Hungária utcában ettünk lángost meg palacsintát (szerintem a Balaton partján ott van a legjobb lángos, a palacsintában meg igazi túró igazi citrommal; szeptemberben hétvégenként még nyitva vannak délután, ha esetleg arra járnál).
Szóval jó volt ez a hétvége, és a vasárnap még ott állt előttünk; Kedves készített muszakát (amiből kipiszkáltam a padlizsánt), én meg tanultam angolt.
Ja, és a múlt héten a telefonom egyik reggel önállóan felhívta egyik barátomat. A híváslistában csak délután vettem észre, akkor küldtem neki smst, mire válaszolt, hogy délután Pesten jár és esetleg összefuthatnánk, de sajnos aznap sokáig dolgoztam, utána meg rohanás volt. Őt is régen láttam, jó lenne már beszélgetni egyet. Régen, mikor még ebben a városban lakott, mindig csak az időpontot beszéltük meg, mert a helyet mindketten tudtuk. S hagyományt is teremtettünk, a Művészből kijőve az Oktogonnál található McDonald's utcai ablakán át vettünk kettő nagykrumplit, amit az Andrássy úton sétálva ettünk meg (amiről nekem általában a brüsszeli sültkrumpli evések jutottak eszembe, persze az azért nagyon más, igazából csak az érzés hasonló).
No és kaptam smst b-től (kinek van angol száma már) meg emilt is írt, és másnak lesz a csp-je, mert beiratkozott nyelviskolába, hetente kétszer 17:45 - 21:00 között fog tanulni, és EU-s állampolgárként igen baráti tandíjért.
Írta, hogy kezdi belakni a várost, s alig várja, hogy bicajozhasson. (Tényleg, milyen Londonban a Critical Mass? Hát ilyen, megkerestem gyorsan a honlapjukat!)
És ma még vissza akartam adni a hitelkártyám, gondoltam négyig dolgozom, a munkahelyemhez közel van egy bankfiók, ami félötig nyitva van, hát megszabadulok tőle. Viszont a főnököm négy előtt öt perccel szólt, hogy holnap reggelre kell neki egy anyag, majd elköszönt és hazament. Én meg háromnegyed hat előtt küldtem neki emilt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése