...hogy furcsa az angolóra

Ambivalens érzéseim vannak a mai óra után.
Az jó, hogy tizenegyen vagyunk; hat lány, mi pasik öten. Nem hittem volna, hogy ennyien leszünk.

Óra elején tanárnéni idétlen játékot talált ki egymás nevének megtanulására, papírgalacsint kellet egymásnak dobálnunk, 'from x to y' felkiáltással (ahol x=enmagad, y=csoporttárs/nő)
.
Aztán meg párokat, majd kisebb csoportokat alkotva kellett beszélnünk egymásról egymásnak. Én rögtön kikaptam egy büdöslábú, szandálhoz zoknit húzó fiatalembert, aki alig akart beszélni magáról. Utána meg egy bolondos csitrit, akinek be nem állt a szája. (Az is kiderült, hogy ugyanabba a gimibe jártunk, volt közös tanárunk is, sőt, az egyik franciatanára az osztálytársam volt.) Utolsó körben meg egy srác nagyon büszkén mesélte, hogy Erdélyből települt át, négy évet élt Párizsban, s egy amerikai számítástechnikai multinak dolgozik.

Viszont tanárnéni nem szólalt meg magyarul, csak ha már nagyon kellett. Viszont néha így is döcögött az óra.

Hát majd szerdán meglátjuk hogyan tovább.

Azt azért nem tudom elképzelni, hogy velük menjek bulizni, úgy, mint a régi csoporttársakkal...

Ja, és óra előtt megkaptam a tesztem, 92%-ot sikerült írnom, "Alig volt benne hiba!" mondta a tanárnéni. S a fogalmazásra maximális pontszámot adott.