...hogy az ember nem tud beiratkozni a nyelviskolába

Ma reggel csoportpadtársbarátnővel elmentünk beiratkozni a következő nyolchetes tanfolyamra, Budára, a körtérhez, mert az Újlipótvárosban, ahol az óráink vannak, az ügyfélszolgálat nyáron szünetel. Nyitáskor mi voltunk az elsők, elmondtuk, hogy hát akkor irány a következő szint! Mire a leányzó elkerekedett szemekkel nézett ránk, hogy hát nyáron nem indulnak nyolchetes tanfolyamok, csak akkor, ha a csoport ezt kifejezetten igényli és megbeszéli a tanárral (amit a bérletvásárláskor - három tanfolyam kettő áráért - nem mondtak nekünk). Mondtuk, megbeszéltük (merthogy erről órán hallottunk nemrég). Keresgélt a gépén, de nem találta meg ezt a bejegyzést. Aztán keresgélt dossziékban és megtalálta azt a papírt, amin a(z elvileg) hétfős csoportból négyen jeleztük, hogy mennénk tovább... S megtudtuk azt is, egyáltalán nem indul csoport azon a szinten, ami nekünk kell. Hát majd hétfőn beszélünk tanárnénivel, hogy hogyan tovább.

Amúgy meg az ügyfélszolgálatos lány csodálkozott azon is, hogy elégedetlenek vagyunk. Mert állítólag ő az egyik legjobb tanár az iskolában, s még nem volt panasz rá. Hát nem tudom, más csoportokban ez hogy megy, de engem zavarnak azok az üresjáratok, mikor a kiadott feladatok elvégzése után hosszú percekig csak ülök szótlanul, arra várva, hogy a lassabb kollégák is a végére érjenek. A régi tanárnéninél valahogy nem voltak ilyen gondok.

Hát majd hétfő este kiderül, hogy nyáron fogok-e angolt tanulni, szerdán már zárótesztet írunk.