2009. július 15., szerda

...hogy egy építtető megsértődik

Írtam, hogy múlt héten szombaton voltunk lakást nézni, s bizony megtetszett nekünk. Csak hát ugye az ember többre tartotta, mint amennyiért egy hirdetésben láttuk (a hirdetésben szereplő árat nevezzük x-nek), x+800,000 Forintot mondott. Hát megegyeztünk, hogy aludjunk még rá egyet, beszéljünk hétfőn.

Jött a hétfő, hívta a Kedvest, hogy aludtunk-e rá, s hogy van tároló is, ami még 780,000 Ft. Kedves ismét említette neki, hogy hát mennyivel kevesebbért hirdeti egy ingatlanközvetítő, s hogy abban a hirdetésben nem kötelező a garázs (délelőtt telefonált nekik, s rákérdezett). Emberünk meg mondta, de bizony hogy kötelező, s az a közvetítő épp mellette van. S hogy hát nem kötelező megvennünk. (Hát igen, ilyen az, ha valaki iszonyatosan próbálja eladni a lakást amit épített.) S mikor a Kedves mondott egy összeget, hát az ember kiborult, hogy annyit ő nem hajlandó bukni. S arra, hogy hát a közvetítőnek nem kell jutalékot fizetni, meg csak annyit tudott mondani, hogy azt neki kell, de az valahogy nem esett le, hogy ha vele boltolunk, akkor ez a zsebében marad.

Amúgy meg tegnap megtaláltam azon az ingatlanos oldalon, s immár x-400,000 Forintért hirdeti, igaz, garázsról meg tárolóról szót sem ejt, annyit írt a közvetítő, hogy részletekért hívjuk őt bizalommal. Mellesleg elég nagy a szórása ennek a lakásnak, van olyan - más közvetítőcég ajánlatában -, ahol x+1,800,000 Forintért kínálják és még a garázs is kötelezően megvásárolandó másfélért...

No, délután hívott a Kedves, hogy hívta őt az ember, hogy aludtunk-e rá? Mert ő igen, s rájött, hogy ha nem kell kifizetnie a közvetítői jutalékot, akkor jobban jár. S hogy találkozzunk este még, beszéljünk. Árról nem esett szó. Hát este találkoztunk.

Emberünk megjött a kolléganőjével, kivel Kedves felment még megnézni a lakást (lemérni, hogy pontosan mekkora is a konyha, no meg megnézni, hogy hogyan is férnének el a dolgaink a fürdőben), én meg maradtam lenn az emberrel ("...menjenek fel a hölgyek, mi férfiak maradjunk lenn itt ebben a hőségben!"), s kikérdeztem, hogy a két üzlethelyiségben mi lesz? Hát abban, ami arra az utcára néz hová a nappali és az egyik háló (aminek terasza van), egy étkezdét akar üzemeltetni az ember... Ami mondjuk kifejezetten előnyös, ha szellőztetni akarsz és a két emelettel alattad lévő teraszon (ami a látványtervben még füvesített kert volt) emberek ülnek és esznek-isznak, no meg a konyha arrafelé szellőzik (ha meg nem arra, akkor meg a lakás ajtaját nem célszerű nyitogatni, meg a belső kertet látogatni).

Aztán Kedves megérkezett (nem volt alkalmam elmesélni Neki ezt az új információt), s elkezdtünk beszélni az árról... Említettük, hogy hát immár eléggé alacsony árért próbálkozik az ingatlanközvetítő (x-400,000 ugye), amire a szívéhez kapott majdnem, hogy hát az kizárt, és az az első emeleti lakás lesz, arra meg, mikor a kinyomtatott hirdetést mutattuk (szövegkiemelővel kiemelve az emeletet, az árat, meg a hirdetés feladásának dátumát - ami szombat volt, mikor mi először voltunk ott), akkor csóválta a fejét. S hogy hát akkor enged a lakásárból, meg enged a tároló árából és a lakást adja x+100,000 Forintért, a kettő együtt meg x+800,000 lesz. Erre meg mi csóváltuk a fejünket, hogy hát hogy van az, hogy a közvetítő, akinek még a jutalékot is ki kell fizetnie olcsóbbért adná, mint most ő, mire közölte, hogy úgy, hogy egyrészt van vele valami megállapodása, mert mást is árul neki, és akkor azt ott behozza, másrészt meg ha rajta keresztül veszi meg valaki, akkor a garázst opcionálisan adja másfélért. Mondtuk, hogy rendben, akkor ez az opció nem hívódik le. De hogy hát akkor a garázs kötelező! El lett neki magyarázva, hogy mit is jelent az "opcionális" szó... Emberünk egyre inkább össze-vissza beszélt, és hát a végén nem csaptunk egymás tenyerébe, nem engedett az árból, s mi sem abból, amit reálisnak tartottunk, hát sértődötten zárta le a beszélgetést.

Aztán mikor jöttünk el, hát meséltem a Kedvesnek az étkezde tervét, s megegyeztünk, hogy hát akkor annyira nem is fáj a szívünk emiatt. Különben is, most kezdenek el még közelebb hozzánk egy házat építeni, s az egy olyan cég, ami nem egy projektre alakult. Róluk is írtam már, ott ajánlott az ember régebben nekünk egy földszinti lakást.

Hát most ez van, keresünk tovább.

Nincsenek megjegyzések: